Orbán: a járvány miatt szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre
A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
hirdetés
A miniszterelnök elmondta: a magyar állapotokhoz képest a legtöbb országban romlik a koronavírus-helyzet, ezért az a korábbi állítása, hogy Magyarország számára a legnagyobb veszélyt a fertőzés behurcolása jelenti, "nemcsak, hogy érvényes, de érvényesebb, mint korábban volt".
A kormányfő beszélt arról is, hogy Magyarországon tavasszal emberek tízezreinek az életét sikerült megmenteni a bevezetett intézkedésekkel, vagyis "van egy tudásunk" arról, hogyan kell védekezni a fertőzés ellen; elsősorban ezekre a tapasztalatokra kell építeni majd ősszel.
Szólt arról is, hogy a fertőzések száma nem lényegtelen, de a legfontosabb, hogy az emberek ne haljanak bele a vírusba. A betegségből meg lehet gyógyulni. Biztos nem kellemes, megkínozza az embert a koronavírus-fertőzés, de nagyon sokan felépülnek - fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vírussal szemben a legkiszolgáltatottabbak az idősek, ezért minden figyelmet az ő védelmükre kell fordítani.
Hangsúlyozta: fel kell lépni a vírus behurcolása ellen. Felidézte: nyáron bevezették az egyes országok fertőzés szerinti osztályozását, de szeptember 1-jétől nem lehet fenntartani ezt a rendszert és szigorítások jönnek.
"Nem mondom, hogy satu, de ahhoz közeli állapot fog beállni" - jelentette ki.
A kormányfő hangsúlyozta: nem szólhat bele a magyar emberek személyes életvezetésébe, szokásaiba, nyaralási terveikbe, de kellő óvatossággal és tisztelettel arra kér mindenkit, hogy "déli irányba szeptember utánra ne foglaljon, szervezzen, ne képzeljen el magának nyaralásokat, mert az bele fog ütközni a határvédelmi intézkedésekbe".
A kérdésre, hogy az egészségügy felkészült-e arra, ha nőni fog a koronavírus-fertőzöttek száma, a kormányfő elmondta: március közepén komoly, a védekezéshez szükséges eszközparkot alakítottak ki, amit majd ősszel tudnak használni.
Mindenki aludjon nyugodtan, minden eszköz rendelkezésre áll - fogalmazott.
Hozzátette: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével "megalkotta a koncepciót, hogyan lehet saját termelési kapacitásokat, ipari képességeket kiépíteni, hogy ne kelljen legközelebb beszereznünk, hanem minél több dolgot saját magunk tudjunk gyártani".
Megjegyezte: lélegeztetőgép-gyártásban Magyarország a világ élvonalába tartozik, és eljön majd az idő, amikor minden lélegeztetőgépet itthon gyártanak.
"Magyarországnak jó oka van arra, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban várjuk a vírus második hullámát, mint tettük márciusban" - jelentette ki a kormányfő.
Orbán Viktor szólt arról, hogy minden segítséget megkapott a fertőzés első szakaszában a hazai szakemberektől.
"Az ország és a nemzetszolgálat kultúrája ebben a világban, az egészségüggyel foglalkozó tudományos és orvosi világban rendkívül erős. Ez szerintem a sikeres védekezés egyik előfeltétele" - mondta. Hozzátette: tavasszal úgy látták, amíg nincs vakcina, addig ez a bizonytalan helyzet nem fog változni.
Ma már a világ közelebb van a vakcina felfedezéséhez, jó remény van arra, hogy valamilyen védelmet nyújtó vakcina tömegesen is elérhető lesz, ezért Magyarország "minden irányban kinyújtotta a csápjait, ahogy tette azt tavasszal" - közölte a miniszterelnök. A kormányfő a műsorban kiemelte: bár a vártnál sikeresebbnek látta az átállást a digitális oktatásra tavasszal, de nem szabad azt hinni, hogy annak nincsenek árnyoldalai.
A miniszterelnök szerint tíz százalék felett van azoknak a diákoknak az aránya, akik "egyszerűen eltűntek a rendszerből", nem kapcsolódtak be, nem vettek részt vagy csak időnként vettek részt a digitális oktatásban.
"Most, amikor szeptemberben újraindul az iskola, valószínűleg nagyobb lesz a tudásbeli különbség egy-egy osztályon belül, mint a járvány kitörése előtt volt" - jelentette ki. Megjegyezte: a pedagógusok számára komoly szakmai kihívás lesz ismét egységes osztálymunkát kialakítani, de hiszi, hogy meg tudnak vele birkózni. "Ne tekintsünk úgy a digitális oktatásra, mint a bohóctréfára, hogy van másik: ha nem működik a rendes, elővesszük a másikat és ugyanolyan jó, mint az előző volt" - fogalmazott.
A kormányfő szerint itt és most a nevelési, pedagógiai célokat leginkább a személyes találkozáson alapuló oktatási rendszer tudja szolgálni, a digitális oktatás "csak tartalék". Hozzátette: ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerüljék a szokásos rendtől eltérő módon folyó oktatást, és megvédjék a hagyományos, iskolai jelenléten alapuló tanítást.
hírek innen, onnan
Navracsics szerint Magyarország az uniós források 86 százalékát már felhasználta
Ám tízezer milliárd forintot még nem utalt az Európai Bizottság „különböző jogállamisági és egyéb problémák miatt”.
Ezt a Down-szindrómás szingli anyukát megvetik, kritizálják, pedig megható, ahogy kisfiát neveli
Lisát elhagyták a barátai, amikor megtudták, hogy terhes, annyira elítélték őt.
Először fotózták le együtt Timothée Chalamet-t és Kylie Jennert
Hetek óta kering a pletyka, hogy összejöttek.
Nem akárhol járt Novák Katalin
Novák Katalin meglátogatta a magyar tulajdonban lévő, albán piacvezető távközlési vállalatot.
Celebrandi: nem hiszi el, melyik egykori magyar szépségkirálynő keresi a szerelmet a műsorban
Újabb névre derült fény: az egykori Miss Universe Hungary, Jázmin Viktória is szerencsét próbál a Celebrandiban, így már ő a hatodik...
Rovarölő került a népszerű tallérba, rágcsálás helyett vigyük vissza
A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy a visszahívott terméket ne fogyasszák, vigyék vissza bármelyik Lidl üzletbe, ahol visszakapják az...
Napi hány lépést kellene megtenni? Ez a kutatók válasza.
A kutatók a napi lépésszám és a cukorbetegség kapcsolatát vizsgálták.
Mostantól szigorúbban ellenőrzi a NAV az automatákat
Sok üzemeltető nem regisztrálja a berendezését.
Így néz ki Al Pacino 54 évvel fiatalabb barátnője, akit már teherbe is ejtett A keresztapa sztárja
Al Pacino hiába 83 éves, ismét apa lesz, mivel a fiatal barátnője, Noor Alfallah állapotos.
Rendőrök vették körbe és igazoltatják a tüntetés után a résztvevők egy csoportját a rakparton
Addig senkit nem engednek tovább, amíg nem esnek át az ellenőrzésen.
Olcsóbb lesz okosgyűrűvel követni az egészségünket
Versenyképesebb árazást hoz magával a Movano Evie Ring okosgyűrű, a legjobb pedig az, hogy havidíjat sem kérnek a vásárlás után.
A "Barbie szőke" haj a legvarázslatosabb nyári frizuratrend
Szeretnél egy friss hajszínt, amely divatos is? Idén nyáron a Barbie mánia meghódítja a közösségi médiát, ezért a Barbie szőke a...
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír
Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.
Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten
A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi
Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.
Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt
Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.
Bulvár
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed
A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint
Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.
Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt
A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán
Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...
A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.
blogmorzsák
Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!
Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás