Ezt olvasta már?

0

Orbán: kormányom a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz

Kormányom a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután letette esküjét az Országgyűlés csütörtöki ülésén.


hirdetés

A kormányfő úgy fogalmazott, "egy olyan ország önbizalmával és méltóságával kell élnünk, amely tudja, hogy a magyarok többet adtak a világnak, mint amit kaptak tőle".

Mint mondta, szeretné meggyőzni a szomszéd országokat, hogy összefogva, Európa legbiztonságosabb, leggyorsabban fejlődő, egységes gazdasági, kereskedelmi és közlekedési területévé építsék a Kárpát-medencét.

Az elmúlt években számos bizonyságát adtuk, hogy a magyaroktól nem kell félni, aki együttműködik velünk, az jól jár - jelentette ki Orbán Viktor.

Tudom, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, én azonban elérhetőnek, hogy 2030-ra Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni - mondta Orbán Viktor csütörtök délután a parlamentben.

A miniszterelnök beiktatási beszédében azt mondta: az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy "nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért".

A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy "a zátonyra futott liberális demokrácia bütykölése helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására".

A kormányfő csütörtökön, újraválasztása után tartott beszédében, az Országgyűlésben azt mondta: régen álltak olyan jól a csillagok Magyarország felett, mint éppen most. "A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek" - fogalmazott.

Szavai szerint a magyarok már nemcsak abban hisznek, hogyha jól végzik a dolgukat, a holnap nem lesz rosszabb a mánál, hanem abban is, hogy a holnap jobb lehet.

"Azt akarják, hogy az előttünk álló jövő lehetőségeihez méltó kormányunk legyen. Ez bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább 12 éves időtávban kell most gondolkodnunk" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a felelős kormányzás is ezt követeli meg, hiszen az Európai Unió következő költségvetése, illetve végrehajtása valójában 2030-ig tart majd.

Hangsúlyozta: a haza nem lehet ellenzékben, mert az magasan a pártok felett áll, "szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek vagy kormánypártiak vagyunk".

"Derűlátón, bizakodóan és tettre készen állok most Önök előtt" - jelentette ki.

A kormányfő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson, és különösen azoknak, akik a Fidesz-KDNP-re szavaztak.







0

hírek innen, onnan

Ez a világ 10 legdrágább szállodája

Ezek a hotelek igazi földi mennyországok.

Brutális, mit műveltek a diákok egy holttesttel - óriási a botrány.

Elképesztő, ami történt. És fel sem lehet fogni, mi vezetett ide.

Pánikrohamokkal küzd Tóth Andi

Tóth Andinak (19) ugyan a második héten távoznia kellett szerelmével, Szabó Ádámmal (26) a TV2 a Legbátrabb páros című műsorából,...

A baba első lépcsőzése: nagy pillanat szülőnek és babának egyaránt.

A legtöbben valószínűleg már rendelkeznek védőráccsal a lépcső tetején és alján is ez pedig jó hír. Mi a szövettel bevont...

Ez a nem semmi: nevetséges áron is vehetsz brutáljó okostelefont!

Akár magadnak, akár másnak veszed, jól járhatsz ezekkel a készülékekkel. Itt a lista!

Megnéztük, hol töltötték Petőfiék a nászéjszakájukat

Láttuk az ásító templomot és megmásztuk az égig érő tornyot a gyönyörű belvárosban.

Ügyes trükköt tanult a Google Térkép

A Google Térkép immáron külsős appokon keresztül is képes megosztani az érkezési időt.

Meghan hercegné fotóján megszaladt a retus - Rá sem lehet ismerni

Meghan hercegnéről rengeteg előnytelen fotó készült.

Egy magyar szó, ami világhódítóvá vált: fókuszban a kocsi

Ez az ötbetűs szó magyar eredetű, de módosult változatban világszerte sok egyéb nyelvben is használják. Mutatjuk, hogy pontosan honnan...

Hogyan lehet bejutni a világ legjobb egyetemeire ?

A crimsoneducation.org kitalálói 18 évesek voltak, amikor megalkották honlapjukat. A vállalkozás a világ minden sarkából származó...

Elon Musknak üzentek Németországból, hogy jöjjön már megmenteni őket

Mivel a szén világa leáldozóban van, Németország keleti tartományai aggódnak gazdasági jövőjük miatt. A Deutsche Welle arról...

0

Sport

Özönvíz fogadta a sivatagban a magyar tornász válogatottat

A dohai világbajnokságra érkező sportolóknak nem várt nehézségekkel kellett szembenézniük.

Görbicz Anita a félpályáról talált be, de nem oda, ahova elsőre gondolnák - videó

Félpályáról dobott kosarat Görbicz Anita, a Győri Audi ETO kézilabdázója.

Messit egy törött lábú kecskéhez hasonlítják

Az argentin sérülése valósággal felrobbantotta a Twittert.

Willi Orbán más szintet képvisel és főnyeremény lehet nekünk

Marosi Gergely volt a Hosszabbítás vendége a Klubrádióban, ahol a magyar válogatottról volt szó.

A videobíró vette el a Dárdai Palkó által kiharcolt tizenegyest

A Sallai Rolanddal kezdő Freiburg pontot rabolt a Herthától Berlinben.

A Szeged tovább mélyítette a veszprémi válságot

Marin Sego parádézott, a Szeged kihasználta a teljesen szétesett veszprémiek ügyetlenkedését, és simán nyert.

Veszprém-Szeged, Inter-Milan, Hamilton ötszörös világbajnok lehet - Sportmenü

Kezdődik a WTA-világbajnokság, pályán az ETO és az FTC kézicsapata.

Ter Stegen egy nindzsába oltott Superman

Sőt, ma a kapusok Messije lett.

Hamilton nem lett világbajnok, a Veszprém kikapott a Szegedtől

Messi sérüléséről kiderült, hogy súlyos, Boltnak profi labdarúgó szerződést ajánlottak.

400 gólos szupersztárként térhet vissza Manchesterbe Ronaldo

Torino Óriási mérföldkőhöz érkezett el Cristiano Ronaldo (33) futballkarrierje!

A Fradi edzője a Manchester Cityhez hasonlította csapatát

Rebrov nem volt elégedett a helyzetkihasználással, Benczés Miklós sérült védőjüknek ajánlotta a győzelmet.

0

Bulvár

A nő csak ki akart tolatni, egy katasztrófafilm ehhez képest semmi

Másodpercek alatt sikerült ritkán látható rombolást véghezvinnie.

Megtalálod magad a képen? Ezt árulja el a személyiségedről

Az alábbi teszt egy híres pszichológustól, Pip Wilsontól származik, aki kezdetben általános iskolás diákokkal csinálta meg ezt a személyiségvizsgálatot. Idővel azonban kiderült, hogy felnőtteknél is tökéletesen alkalmazható   segítségével megtudhatod, milyen szociális és érzelmi helyzetben vagy éppen, illetve hogy valójában mire vágysz leginkább. Nézd végig a képen látható figurákat, majd válaszd ki azt, amelyikben a leginkább felismered önmagad, utána pedig azt, amelyik lenni szeretnél  ez ugyanis rengeteg infót árul el rólad!

Fotón az ABBA két sztárjának közös lánya - Linda édesanyja kiköpött mása

Az ABBA két sztárja, Björn Ulvaeus és Agnetha Fältskog 1973-ban váltak szülőkké.

10 étel és ital, amit soha ne rendelj étteremben

Csapolt sört például semmiképp ne igyál!

Befuccsoltak a hibridautók

A Volkswagen, a Mercedes-Benz és a Porsche is kénytelen szüneteltetni a plug-in hibridautóinak a gyártását és értékesítését, mert az új uniós emissziós szabványoknak nem felelnek meg.

X-Faktor: "ByeAlex örüljön, hogy nem ugrottam le és tapostam a torkára."

Hatalmas vita a mentor és a jelentkező között

Miért kellett beszántani a lakástakarékokat? - Lassan kirajzolódik a kép

A lakástakarékok piacról kiszorításának indokaként sok minden hangzott el, de a valóság lassan csak átsejlik.

Ezt üzeni Demeter Márta Kósa Lajosnak

Kósa Lajos vasárnap délelőtt jelentette be, hogy kezdeményezi Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálatát.

VV Seherezádé 15 kiló plusszal is büszkén vállalja testét

A Való Világ egykori versenyzője azért osztotta meg egy korábbi képét, hogy inspirálja azokat, akik fogyni szeretnének.

Provokatív képeken a nemi aktus, a behatolás pillanata, a test

A szexuális együttlétek kendőzetlenül.

blogmorzsák

Kísérleti atomrobbantás Nevadában

Az első fotó Machu Picchu inka romvárosról, kutyák egy repülési kiképzőcentrifugában a Szovjetunióban és számos érdekes fotó a múltunkból.

Emberségből elégtelen

„Negyedik nekifutásra csak sikerült a Fidesz-parlamentnek megalkotnia a legszemetebb, legembertelenebb, leggyalázatosabb törvényt.“

Indul a kampány!

Tarlós István hirtelen átalakult biciklisek és a környezet nagy barátjává.

Több mint félmillióan követel­tek második népszavazást Londonban

A népharag főként May és Johnson ellen irányult: "Ne hagyd, hogy ezek a bohócok döntsenek a jövődről!"

Putyin kettős játszmája

Bizonyára leszámolt azzal, hogy valaha is kedvelni fogja őt a Nyugat.

Vesekövi kalandok a sürgősségi körül

„Nekem szerencsém volt. Sajnos mások nem ennyire szerencsések.“

Férfinak lenni néha rohadt nehéz

A férfi elfojt, belül őrlődik, de érzelmeiről nem beszél.

Tényleg tudni akarod, mit lehet tenni a nemi erőszak ellen?

A problémát a gyökerénél kellene megragadni.

Extravagáns dohányzó­asztalok a nagyvilágból

Ha szeretnél kitörni a hétköznapi lakberendezés korlátai közül, akkor válassz egy különleges dohányzóasztalt!

...de vajon az utcán felismersz-e?

„Nekem nem fontos, hogy felköszöntsenek a virtuális fb ismerősök.“

Hogyan teremt békét ma­gában az, aki nincs otthon?

Interjú Donáth Mirjam íróval hazaszeretetről, New Yorkról, lelkészgyereksorsról, zsidóságról és evangélikusságról.

Filmhíradók a második világháború előtti és alatti Miskolcról

Ló- és motorverseny a 20-as, 30-as évekből. Albrecht fő­her­ceg látogatása. Miss Hungária 1931.

0