Ezt olvasta már?

Már lehet pályázni a 2018-as Civil Díjra

A program keretében a NIOK Alapítvány és partnerei olyan kezdeményezéseket, projekteket, programokat díjaznak, amelyek újszerű megközelítést alkalmazva kiemelkedő e...

0

Országszerte megemlékezéseket tartanak a nemzeti gyásznapon

Országszerte és a határon túl is megemlékezéseket tartanak ma, az aradi vértanúk kivégzésének 168. évfordulója alkalmából. A nemzeti gyásznapon a fővárosban, a Parlament előtti Kossuth téren felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját.


hirdetés

A Fiumei úti sírkertben a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzást tartanak, emellett a sírkertben szabadtéri kiállítással, egész napos rendkívüli történelemórával várják a megemlékezőket. A romániai Aradon a vesztőhelyen felállított obeliszknél tisztelgés mellett koszorúznak.


A központi ünnepségek reggel a budapesti Kossuth téren kezdődnek, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által szervezett központi rendezvénysorozat a Fiumei úton, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódik. A nemzeti sírkertben egész nap rendkívüli történelemórával, sétával várják a megemlékezőket. Szintén a Fiumei úti sírkertben megnyílik az október 13-ig megtekinthető Hátrahagyottak emlékezete című szabadtéri kiállítás, amely az aradi vértanúk szeretteinek állít emléket, nőknek és gyermekeknek, akik egy életen át hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának terheit.

Emellett országszerte több vidéki településen, köztük Pécsen, Debrecenben, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Gyöngyösön, Mosonmagyaróváron, Miskolcon, Szombathelyen, Szolnokon, Makón és Zalaegerszegen tartanak megemlékezéseket, illetve koszorúzást. Áder János államfő Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Sátoraljaújhelyen mond emlékbeszédet.

A határon túl is több helyen megemlékeznek a magyar nemzeti gyásznapról. A romániai Aradon előbb a Szabadság-szobornál tartanak koszorúzást és megemlékezést. Az eseményen beszédet mond mások mellett Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Gheorghe Falca, Arad polgármestere. Szintén Aradon délután a vesztőhelyen felállított obeliszknél lesz tisztelgés és koszorúzás.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át. 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.

 







0

hírek innen, onnan

Durva üzenet jött, bocsánatot kért a magyar fociklub tulaja

Végképp elmérgesedett a viszony. Minden oldalról össztűz zúdult Hemingwayre a szerencsétlen kijelentése miatt. Ő maga is belátta a...

Beteg kislánya kedvéért lett kopasz az apuka

A kislány gyűlölte magát, amiért kihullott az összes haja, de édesapja bebizonyította neki, hogy kopaszon is szép az élet.

Téli olimpia: példátlan Oroszország büntetése

Dél-Koreában csak semleges zászló alatt versenyezhet orosz sportoló.

Üzemzavar volt péntek hajnalban a paksi atomerőműben - a nap hírei

Fáklyás tüntetést tartott Budapesten a Fidesz székházánál a Jobbik. Felkerült a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes filmek...

A Fidesz-székház előtt tüntetett a Jobbik

A "kiépülő orbáni diktatúra" és az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a Jobbikot "ellehetetlenítő" büntetése ellen tiltakozott a Jobbik...

Többen is meghaltak a Trump miatt kialakult zavargásokban

Folyamatosan zajlanak a tiltakozások azóta, hogy Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Ezek a csodaszép tetoválások valódi műalkotások a bőrön

Ámulj te is a kínai művész lenyűgöző alkotásain!

Döntöttek a jegybankok - mi történhet a forinttal?

A Fed újabb kamatemelésekre készül, az EKB-tól ez nem várható, de utóbbi kevésbé laza feltételeket teremthet a jövőben. Az MNB-től...

A lábujjkörmök helyes ápolása

A fájdalom és gyulladás megelőzése érdekében nagyon fontos, hogy ismerjük a helyes körömnyírás szabályait, lépéseit. A...

Üzent az Iszlám Állam: Budapesttől 250 km-re borítanak vérbe mindent

Felkavaró fotómontázst tett közzé az Iszlám Állam, amivel azt üzenik a bécsieknek, hogy hamarosan ők következnek.

Vona Gábor felfalta a Jobbikot, erre már nem kíváncsi senki

Vona utcára hívta a jobbikosokat, de erő helyett csak unalmat és egy nagyhangú Puzsér Róbertet mutatott a párszáz nézőne

Megállapodás a koalícióról: Kormányra került a radikális jobboldal Ausztriában

Koalíciós megállapodást kötött péntek este Ausztriában a kormányalakításra készülő konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a...

Sport

Döntött a bíróság: Hosszú Katinka elvesztette a doppingperét

Amíg a rövidpályás Európa-bajnokságon szárnyal, addig a bíróságon veszít Hosszú Katinka, aki elbukta perét egy kanadai újságíróval szemben.

Fordulat Bárdosi Sándor ügyében - Megszólalt a bíróság

A Budapest Környéki Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja megerősítette a Blikk-nek, amit Bárdosi Sándor birkózó olimpiai ezüstérmes nemrég a Facebookon tett közzé: visszavonták a körözését.

Cristiano Ronaldo új cipője mindent visz

Alighanem az aranylabda inspirálta a sportszergyártó céget a színválasztásnál.

Teljesülhet Storck legnagyobb álma

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya Bundesliga-csapat edzője lehet.

Sorra rúgják ki magyar légiósaikat a lengyel fociklubok

Varsó Az ígéret földje a lengyel futball-liga a magyarok számára, ám több játékosnak csalódással végződött a kalandja. Legalábbis szakmailag... Első lengyelországi légiósunk, Lovrencsics Gergő (29) még 2012 nyarán igazolt a Lech Poznanhoz.

Újabb fejlemény a győri kézis telefonjáról ellopott meztelen képek ügyében

Győr Komoly fájdalomdíjat akar Nora Mörk (26) azoktól, akik intim fotókat loptak el tőle még októberben. Az elkövetők feltörték a mobiltelefonját, majd az interneten kezdték terjeszteni a privát képeit, amelyek közül többön a Győri Audi ETO világklasszis kézilabdázója meztelenül pózol.

Bale döntött, ide igazol a Realból

Már megkötötte az előszerződést.

Dominikán üdülnek bájos barátnőikkel a magyar futballisták - fotó

Dominika Élvezik az élet örömeit a magyar focisták a világ egyik legszebb részén. Igaz, ha Szibériába mentek volna, akkor is lenne miben gyönyörködniük, mivel bájos barátnőik elkísérték őket.

Behorpadt a thaibokszoló homloka az ellenfél könyökösétől

Hihetetlen látvány, a francia sportoló koponyájába titánlemez került.

Őrületbe kergette bravúrjaival a Realt az Al-Jazira kapusa - videó

Ali Khasif minden lövést hárított, de megsérült.

A FIFA elővette a spanyolokat, lemaradhatnak a világbajnokságról is

Peru után ezúttal a spanyol szövetség van terítéken.

Guardiola azért odaszúrt most is Mourinhónak

A UnitedCity, MourinhoGuardiola rivalizálás talán most van a csúcson.

0

Bulvár

Elképesztő járművet fogott a magyar rendőrség

Az áprilisi tréfának is beillő kép a rendőrség Twitter-csatornáján jelent meg.

Halálra erőszakolták az egyetemistát, anyja talált rá élettelen testére

A holttesten nemi erőszakra, fojtogatásra, késelésre és kínzásra utaló jelek voltak.

Kristófot újszülöttként tették ki az utcára, 21 évvel később felhívta megmentőjét

A férfi 21 évvel azután hívta fel Évát, hogy az megmentette őt.

Áttörés történt, megvan Macedónia új neve

Huszonkét éve folynak a tárgyalások arról, hogy a görögöket bántó nevét változtassa meg Macedónia. Most végre sikerült megfelelő nevet találni.

Nyolcvanezres évi fizetésből egymilliárdos vagyon? Kotorásznak az orosz kormányfő zsebében

Borulhat-e Oroszországban a Putyin-Medvegyev tandem? Mi tartja össze és mi robbanthatja szét a két politikus szövetségét?

Így néz ki a valódi női test ülve - Nem olyan, mint a legtöbb képen, mégis gyönyörű

Megmutatja, hogy amit te szépséghibának, takargatnivalónak tartasz, az valójában természetes és szép.

Vesekárosodást és cukorbetegséget okozhat: a magyar fiatalok 78%-a iszik energiaitalt

Ez az egyik legegészségtelenebb dolog, amit tehetsz a testeddel.

Borzasztó látvány: fejbe lőtte magát egy rendőr az őrsön

A rendőr kiment a vécére, ott sült el a fegyver.

Moldova: nagy balhé lesz, ha a Fidesz egyszer veszít

A nyugdíjas kérdés a pártok homokozója lett mondta Moldova György az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva.

Erős Antónia ikrei már ilyen nagyok - Milánóba utaztak ma reggel

Erős Antónia férjével és gyerekeivel ma reggel Olaszországba utazott.

Az egyik legféltettebb szervünk, mégsem foglalkozunk vele eleget

A szemszárazság általában nem veszélyes, végleges látásromlást csak igen ritkán okoz, de a panaszok a normális életvitelt akadályozhatják, így borzasztó kellemetlenné válhat. Ezekre figyeljen oda!

0