Ezt olvasta már?


Oscar-díj - A Blokádot nevezi Magyarország

Tősér Ádám Blokád című filmje képviseli Magyarországot a 95. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában - közölte az MTI-vel csütörtökön a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 95. alkalommal átadandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2022. január 1. és november 30. között mutatnak be az adott országban.

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testületben az NFI Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI Nemzetközi igazgatója, Bergendy Péter filmrendező, Kálmán András forgalmazási szakember és Novák Emil operatőr vett részt.

A héttagú bizottság 18 magyar mozifilm közül választotta ki a Blokádot.

Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát. Taxisok tüntetnek a drasztikus benzináremelés ellen, a demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori 56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben - olvasható a közleményben.

Nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája a Blokád: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe is bepillantást enged. A filmben a korszak meghatározó politikusai között feltűnik Mihail Gorbacsov és Helmut Kohl is.

"A Blokád című film leginkább attól különleges, mert elsőként mutatja be a rendszerváltozás körülményeit és Magyarország első, demokratikusan megválasztott kormányának miniszterelnökét, Antall Józsefet, mind politikai, mind magánéleti szinten" - idézik a közleményben Lajos Tamás producert.

"Miközben Magyarországon a szovjet megszállás végóráit éli, egy váratlanul kibontakozó krízisen és egy emberi drámán keresztül meséli el a film, ahogy egy társadalom kezdi megtanulni, hogy a demokrácia nem csak a szabadságról, de a kötelességekről és a felelősségvállalásról is szól" - vallja Tősér Ádám rendező.

Köbli Norbert, forgatókönyvíró szerint "a Blokád hihetetlen, de igaz történet - egy megosztott nemzetről és az azt egyesítő vezetőről, akinek eddigi élete legádázabb ellenségével kell szembenéznie: a rákkal".

A Blokád című film főszerepeit Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítják.

A Blokád producere Lajos Tamás, forgatókönyvét Köbli Norbert írta. A film egyedi képi világáért Nagy András felelt. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde volt.

A hazai mozközönség az InterCom forgalmazásában országszerte október 20-tól láthatja a Blokádot.

A filmvilág legnagyobb presztízsű megmérettetésén az országok hivatalos Oscar-nevezései közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki majd az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek.

A jelöltek listáját 2023. január 24-én hozzák nyilvánosságra, és az Oscar-díjak ünnepélyes átadására március 12-én kerül sor Los Angeles-ben.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mezítláb a jövőben – így alakul át a kert 2026-ban: újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

A tavasz közeledtével egyre többen gondolkodnak azon, hogyan tehetnék kertjüket vagy teraszukat még kényelmesebbé és inspirálóbbá.

Lagerbielke buktatott

66. perc: Lagerbielke buktatta Yusufot, jogosan kapott sárga lapot a portugálok játékosa.

Bejött Moscaro

65. perc: Gorby helyett Moscaro jött be a hazaiakná.

Itt a forgatókönyv: ezért sodródott háborúba az USA Iránnal - döbbenetes iratok láttak napvilágot

Egyre részletesebben rajzolódik ki az iráni atomprogram körüli amerikai–iráni tárgyalások kudarca és az azt követő háború háttere.

Akkora veszteséget okoz az árstop a láncoknak, hogy olcsó külföldi hússal próbálnak kompenzálni

A hazai húsipar 2025-ben vegyes teljesítményt mutatott: a belföldi forgalom nőtt, az export azonban visszaesett, miközben az árak és a...

Kovacevic elől mentett Hornicek

62. perc: Kovacevic lépett ki a védők közül, de Hornicek a tizenhatos vonaláig kifutva megszerezte a labdát a ferencvárosi támadó elől.

Beállt Kovacevic

60. perc: középpályás helyett csatárt küldött pályára Robbie Keane. Abu Fani helyett Kovacevic lépett pályára.

Gómezé az első sárga lap

 59. perc: egy elég kemény becsúszásért.

Először védett Hornicek

57. perc: Yusuf lapos lövését fogta meg Hornicek.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

0