Ötmilliárdos projektet indít a kormány középületek fejlesztésére
A kormány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hozzávetőleg ötmilliárd forint értékű önálló kormányprojektet indít az árvízben megsérült közösségi építmények fejlesztésére.
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője a kormány szerdai ülése után azt mondta: Borsod megyében a kormány nemcsak a helyreállítást finanszírozza majd, hanem a kötelező önkormányzati feladatot ellátó épületek - óvodák, bölcsődék, szociális otthonok - helyreállítását is. E tervezést a Makovecz Imre nevével fémjelzett csapatra bízzák.
Közölte: a kormány tájékoztatást kapott a védekezési költségek kifizetéséről: 17 település kivételével - ahol az adatok pontosítása zajlik - az árvíz elleni védekezésben részt vett állami és önkormányzati szervek költségeit kifizették.
Az Európai Unió szolidaritási alapja kapcsán kiemelte: az erről szóló kormány-előterjesztés elkészült, a szakértők már konzultáltak a magyar igényről, annak pozitív volt a fogadtatása, így vélhetőleg még az ősszel döntés születhet 5 milliárd forintról.
A főigazgató az állami és önkormányzat utakban, hidakban keletkezett károkról szólva közölte: összesen 31 milliárd forint a kár összege, ebből 10 milliárd forintos az a rész, amely a helyhatósági tulajdonú utakban, hidakban keletkezett. Utóbbi a vis maior alapból térítik meg; az többiről a fejlesztési tárca gondoskodik.
Bakondi György közölte: a kormány közmunkaprogramok indításáról is döntött és felkéri a Borsod megyei önkormányzatot, hogy a külön számlán vezetett, 40 millió forintos karitatív forrásból támogassa a halaszthatatlan bontási feladatokat.
Felsőzsolca és Szikszó kapcsán kiemelte azt is, hogy a kormány úgy döntött: a közigazgatási, igazságügyi miniszter és a belügyminiszter utasítást ad ki, hogy a térségben lévő államigazgatási hivatal közvetlenül és a helyszínen nyújtson segítséget a rendeletalkotásban, a döntéshozatalban, a pénzeszközök felosztásában. Bakondi György leszögezte: szakmai segítségnyújtásról van szó.
Bakondi György és Nagy Anna kormányszóvivő is egybehangzóan úgy fogalmazott a szikszói polgármester nyilatkozataival kapcsolatban, hogy nem szerencsés, ha az emberek problémáiból bárki politikai tőkét kovácsol; kevesebb politikai küzdelemre és több pontosságra van szükség az emberek ügyeinek intézésében. Füzesséri József Szikszó szocialista polgármestere kedden arról beszélt: a kormány a magáningatlanokban keletkezett szerkezeti károkat nem téríti meg, holott korábban azt az illúziót keltette az emberekben, hogy számíthatnak a magáningatlanokban történt károk megtérítésére.
MTI

- Dermesztő éjszakák várnak ránk
- Mai névnapok és eredetük
- Hat településre nem lehet bejutni Borsodban
- Négy út járhatatlan Borsodban
- Havazás - Jelentős késések a vonatközlekedésben országszerte
- A csapatépítés nem javítja a munkát
- Hány ember élt eddig a földön?
- Nemzetközi egyházi konferencia a szexuális bűncselekmények ellen
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

