Ezt olvasta már?


Ötpárti egyeztetést javasol a Fidesz

Ötpárti konzultációt kezdeményez a Fidesz a külföldről támogatott szervezeteket érintő törvénytervezetről – közölte Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. - Pécsi Napilap -


hirdetés

-Elkészült a tervezet, amelyet a képviselőcsoport dolgozott ki az igazságügyi tárcával konzultálva.

-Szintén a parlament elé kerül a munkaidőkeret-elszámolás szabályainak ágazati finomítása.

-Egy, a Ház előtt lévő előterjesztés megtiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását.

-Elmondta: elkészült a tervezet, amelyet a képviselőcsoport dolgozott ki az igazságügyi tárcával konzultálva.

 

A cél, hogy nyilvános legyen, mennyi támogatást, kitől és milyen céllal kapnak külföldről egyes szervezetek

– közölte a politikus.

Szintén a parlament elé kerül a munkaidőkeret-elszámolás szabályainak ágazati finomítása, az erdőtörvény módosítása, valamint az is, hogy az Országos Magyar Vadászkamara tulajdonába kerüljön a hatvani vadászati múzeumnak otthont adó épület – sorolta Kósa Lajos és Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

A tájékoztatón szóba került az a Semjén Zsolt (KDNP) és Lázár János (Fidesz) jegyezte, már a Ház előtt lévő előterjesztés, amely megtiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását. Halász János a Heineken érintettségét firtató kérdésre közölte:

az indítvány célja, hogy „a vizuális környezetünket ne szennyezzük tovább”.

A Heineken is valóban érintett, de ezt „a sört senki nem akarja betiltani természetesen, a címkén lévő vörös csillagról van szó” – mondta.

Megjegyezte, hogy a San Pellegrino termékeinek csomagolásán is ugyanez a jelkép látható.







0

hírek innen, onnan

Cuki fotóval jelentette be Liptai Claudia: a kisfia elballagott az óvodából – képek

Liptai Claudia családjának fontos nap volt a mai: a kisfia, Marci élete igazi mérföldkőhöz érkezett, ugyanis 4 év után elballagott az...

Nagy István köszönetet mondott az agrárszakképzésben dolgozó tanároknak

A miniszter szerint az oktatói gárda ugyanúgy magot vet, mint a gazdák.

Van, aki Magyarország pártján áll: „az uniós szabályok nyílt megsértése lenne a magyar EU-elnökség visszavonása”

Mateusz Morawiecki is véleményezte, hogy az EP megszavazta: Magyarország nem alkalmas az EU soros elnökségére. MTI/Miniszterelnöki...

Minden, amit a június 25-én érkező Black Mirror 6. évadáról tudni lehet

A görbe tükröt állító Black Mirror majdnem elkaszálták az indulása után, ám azóta az egyik legkedveltebb antológia lett világszerte a...

Alig takarja felsője Polgár Krisztina mellét - fotó

Az egykori szépségkirálynő ilyen fotót még soha nem osztott meg magáról.

7 szakítási stratégia a legrosszabbtól a legjobbig

Szakítani sohasem kellemes, de lehet úgy is csinálni, hogy a lehető legkevésbé okozzunk fájdalmat vele. A szakértők szerint így hatnak a...

Öt évig volt Bécs Magyarország része

Mátyás király több mint kétévnyi ostrom után vonult be serege élén Bécsbe: elintézetlen ügye volt a német-római császárral.

Kiderült, miért a Fradiba igazolt Varga Barnabás a külföldi klubok helyett

Ahogy arról beszámoltunk, a mögöttünk hagyott NB I-es szezon gólkirálya Varga Barnabás a Paks együttesétől a Ferencvároshoz igazolt.  ...

Nagyon fura, ami a PSG-nél történik: mégsem távozik Messi?

Lionel Messi távozik a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatától Christophe Galtier vezetőedző szavai szerint. A tréner állítását a nap...

Trükköznek a paksi szerződéssel, a parlament helyett elég Varga Mihály az orosz gigahitel feltételeinek átírásához

A szerda éjjel kihirdetett „veszélyhelyzeti” rendeletek egyike lehetővé teszi, hogy a tervezett atomerőmű-bővítés finanszírozási...

Drámai részletek: megszólalt szakításáról Szabó Franciska

A sportoló kapcsolata tündérmeséből rémálommá változott.

ATV: A válság miatt elengedhetetlen néhány fájdalmas döntés

A gazdasági válság miatt megszűnik Lampé Ágnes összes televíziós és rádióműsora, így távozik az ATV-től.

Sport

Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál

A berlini klubnál alaposan megfontolták.

A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó

Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.

José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál

Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.

Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek

Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.

Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott

Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.

Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát

Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.

Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír

Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.

Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten

A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.

A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről

Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.

Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi

Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.

Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt

Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.

0

Bulvár

Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette

A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.

Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra

Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült

Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.

Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb

Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.

Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.

Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!

Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak

Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.

"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed

A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.

A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”

A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.

Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz

Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.

Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint

Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.

Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt

A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán

Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...

A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.

blogmorzsák

Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!

Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.

Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű

270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.

0