Ezt olvasta már?


Pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút a volt egyházfőtől

Noha már nem volt a katolikus egyház feje, pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút csütörtökön Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápától, aki az óév utolsó napján, 95 évesen hunyt el egy vatikáni kolostorban.

A búcsúztatáson, amelyet az elhunyt kérésére "az egyszerűség jegyében" tartottak, Ferenc pápa mondott gyászmisét, az oltár előtti teendőket azonban Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégiumot vezető dékán végezte a 86 éves katolikus egyházfő térdfájdalmai miatt.

Prédikációjában Ferenc pápa elsősorban az Istenbe vetett bizalomról és az Isten iránti odaadásról beszélt, csak beszédének végén említette közvetlenül az elhunyt volt egyházfőt, mint "a Vőlegény (Jézus) hű barátját".

A gyászmisét 130 bíboros, 400 püspök és 3700 pap mutatta be.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Titkárságának tájékoztatása szerint az MKPK-t Erdő Péter bíboros, prímás; Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Tóth Tamás, a testület titkára képviselte. A szertartáson jelen volt még Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Szocska Ábel nyíregyházi püspök, Varga Lajos váci segédpüspök, több magyar pap és zarándok - közölték.

A mise végének közeledtével Ferenc szentelt vizet hintett a koporsóra és körbetömjénezte azt, miközben latinul a következőket mondta: "Irgalmas Atyánk, kegyelmedbe ajánljuk Benedek emeritus pápát, akit Péter utódjává és az egyház pásztorává tettél, és aki igéd félelmet nem ismerő hirdetője, illetve az isteni misztériumok hű szolgálója volt."

A nyilvános gyászszertartás után a 12 fehérkesztyűs koporsóvivő visszavitte XVI. Benedeket a Szent Péter-székesegyházba, hogy ott a nyilvánosság előtt elzárt ceremónián helyezzék végső nyugalomra a néhai egyházfőt.

Mielőtt a koporsó eltűnt a bazilika kapui mögött, Ferenc pápa megáldotta, kezével megérintette és meghajolt előtte. Csókkal illette a koporsót Georg Gänswein érsek, aki évtizedek óta volt a pápa személyi titkára, legfőbb bizalmasa.

A templomban a ciprusfa koporsót egy tartósító hatású cinkkoporsóba, azt pedig egy újabb fakoporsóba tették, majd a bazilika kriptájának azon szerény sírhelyén helyezték el, ahol elődei közül a később szentté avatott XXIII. János és II. János Pál pápa is nyugodott átmenetileg.

A még a gyászszertartás előtt a koporsóba zárt tekercs, az elhunyt műveinek összefoglalását tartalmazó rogitum "elismert teológusként" méltatja a néhai egyházfőt. A dokumentum kiemeli, hogy XVI. Benedek pápaként, nagy tekintélyű teológusként a hit alapigazságainak terén végzett tanulmányaival gazdag örökséget hagyott maga után.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint a Szent Péter térre való bejutás gyorsan, de biztonsági átvizsgálás mellett zajlott, folyadékot tartalmazó palackokat nem lehetett bevinni.

A borongós, hűvös időben térdepelve imádkozó, megrendült emberek, kisgyermekekkel résztvevő családok, idősek és fiatalok egyaránt elbúcsúztak XVI. Benedek nyugalmazott pápától. A liturgia szövegét a hívők nyomtatott füzetecske segítségével követhették.

A koporsó bevitele alatt a gyászoló tömeg tapssal és a "Köszönjük, Benedek pápa" molinóval búcsúzott XVI. Benedektől.

A temetés kihívás elé állította a vatikáni hatóságokat, mert a katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy egy elhunyt pápát a hivatalban lévő pápa búcsúztasson. Utoljára 2005-ben temettek pápát a Vatikánban, II. János Pált, őt a most elhunyt pápa búcsúztatta akkor még bíborosként.

A vatikáni csendőrség 50 ezerre becsülte a temetésre összegyűltek számát. A gyászolók közül sokan érkeztek Németországból, főleg a néhai pápa szűkebb hazájából, Bajorországból.

A gyászmisén részt vett Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A néhai nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, 95 éves korában, december 31-én 9 óra 34 perckor hunyt el. XVI. Benedek hat évszázada az első olyan pápa volt, aki lemondott tisztségéről.

A szertartást a közmédia Duna csatornája élőben közvetítette.







0
0
0

hírek innen, onnan

Légiósok: Döntés született a magyar válogatott játékos edzőjéről - hivatalos

James Morrison marad a West Bromwich Albion vezetőedzője.

Szabó Bencével és a leendő belügyminiszterrel egyeztetett Magyar Péter

A hamarosan hivatalba lépő miniszterelnök közösségi oldalán jelentkezett.

V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

A Lexus boszorkánykonyhájában régóta készül valami nagy dobás, és ma már egyre világosabb, hogy az új LFA nemcsak elektromos...

Frissítő csapadék érkezik, közölték a napját, amikor berobog az országba

Ekkor jöhet az eső, a május már változást hoz.

Ez undorító: holló zabálta az utcára kitett hússzállítmányt

Gyomorforgató jelenetek zajlottak le a bécsi Brunnenmarkt közvetlen közelében, ahol egy Lengyelországból érkező hússzállítmányt...

Videón az ütközés: ittas karambol Szombathelynél

Kilométereken át támolygott az úton, majd frontálisan ütközött egy ittas sofőr Nyugat-Magyarországon . A baleset miatti terelésből is...

Meghalt Columbo lánya – sajnos nem a filmsorozatban

Elhunyt 60 éves korában Peter Falk, a Columbo hadnagyot alakító színész lánya. Jacqueline Falk az otthonában halt meg, halálát...

Fiktív foglalkoztatás gyanúja miatt feljelentést tett a győri polgármester a városi média ellen

Pintér Bence szerint a fideszes közgyűlés több százmillióval támogatta a céget.

Kék szeme lehetett a honfoglaló elit harcosnak?

Folytatjuk az előző cikkünkben törzsi-nemzetségi vezetőként bemutatott Huba, valamint magas rangú kísérői, Koppány és Szaniszló...

Üzentek a bírók az új kormánynak

A Magyar Bírói Egyesület együttműködne az új kormánnyal – közölte a szervezet a honlapján.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0