Ezt olvasta már?


Parádés győzelem a Miskolc Rallyen

Dudás Gergő autóversenyző és navigátora Thóth Zsolt az ORC Kategória abszolút első helyén ért célba a 25. HELL Miskolc Rallyen.

z évadnyitó futamot már új navigátorával kezdte, itt Miskolcon is Zsolti mondta az itinert. Nem is akárhogy, hisz győztesként vonultak át a céldobogón. Gergővel beszélgettem a hétvége eseményeiről.

 

HELL Miskolc Rallye 2019. 05. 02.

Dudás Gergő – Thóth Zsolt

Mitsubishi EVO IX.

Rodeo Speed Car Kft.

 

Kezdjük a prológgal, ami a hagyományos megnyitója a miskolci versenynek. A salakos pályán a látvány, vagy az időeredmény volt számotokra fontosabb?

– Először is üdvözlöm a kedves olvasókat! Igyekeztünk a látvány mellett az időre is figyelni, mindezt úgy, hogy biztonságosan guruljunk át a célvonalon.

Miskolc Rallye

Szombaton tizenkettő, szinte VB-s mennyiségű gyors várt rátok és a csapatra. Hogy élted meg ezt a feszített tempót és a hosszú versenyt? Mennyire viselt meg fizikálisan és mentálisan?

– Igazából minden percét nagyon élveztük. Az utolsó körben az első és a második gyorsasági szakaszt megelőző etapokon éreztem, hogy kicsit fáradt vagyok, de amint beálltunk a rajtba, már csak a cél lebegett a szemem előtt és 100 %-osan koncentráltam a feladataimra.

Miskolc Rallye

Ahogy az időeredményeket nézem a rallylive.hu oldalon, a bükkszentkereszti gyors nem feküdt nektek annyira. Mi volt ennek az oka?

– Az első gyorson elgumiztuk magunkat, ez okozta a viszonylag gyenge időt és az is jelentősen befolyásolta az eredményt, hogy nem mentem még esős körülmények között. Folyamatosan tanultam az autót, ami nagyon jól viselkedett alattunk a vizes aszfalton is.

 

A hatodik gyorstól átvettétek a vezetést, amit ki sem engedtek már a kezetekből az ORC kategóriában. Ráültetek az eredményre, vagy azért nyomtátok az utolsó gyorson is a gázt?

– Folyamatosan figyelemmel kísértük a versenytársak eredményeit. Próbáltuk az arany középutat megtalálni, viszonylag gyorsan, ugyanakkor biztonságosan autóztunk. Ezeken a pályákon egy apró hiba is végzetes lehetett volna.

 

Végezetül, miként értékeled a Miskolc Rallyet annak a tudatában, hogy nagy abszolutban is az előkelő ötödik helyen végeztetek?

– Maximálisan elégedett vagyok. Köszönettel és hálával tartozom a csapatnak, az autó tökéletesen működött. Szabó Krisztián és a családom támogatása is elengedhetetlen része volt a hétvégén elért eredménynek, köszönök nekik is mindent!

Miskolc Rallye

Legközelebb hol láthatunk benneteket?

– Terveink vannak, de nem szívesen beszélek még róla. Legyen meglepetés!

 

Partnereink segítségét köszönjük: Bellarenda Kft., Clone GSM Komárom, DESEF Silver Security, Dream Light Theatre Bt, Stage Light Theatre Szociális Szövetkezet, Eszo Kft., FHO, OLP TECH Kft., JutaVit, Kraftwerkbau, Blessed Road Kft., AAA Highest creditworthiness, Pallér Csarnok, Prometric Test Center, Rodeo Speed Car Kft., Supersprint.

 

Forrás: autosajto.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

24 fokos meleggel robban be a szombat

Erősödik a nappali felmelegedés, nyarat idéző kánikulával érkezik a szombat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között...

8 színész, aki élethűen elégítette ki magát kamerák előtt

A színészi munka kívülről gyakran csillogónak tűnik, de vannak jelenetek, amelyek még a legtapasztaltabb előadókat is komoly próbatétel...

Tetlegességig fajult egy vita a Városligetben, undorító módon támadt rá egy férfi 3 védtelen nőre

Ocsmány módon támadt rá egy férfi 3 nőre, egész Budapest szégyelli magát helyette.

3 otthon végezhető gyakorlat, amitől laposabb lesz a hasad, mint valaha

Íme 3 egyszerű pilates gyakorlat, amit ha most elkezdesz, akkor laposabb hassal indíthatod a nyarat!

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel...

Gyógyvizes fürdőzés 999 és 2000 forintért a Dél-Alföldön

Meglepően olcsón, akár 999 forintért is élvezhető a gyógyvizes fürdőzés a Dél-Alföldön – az egyik helyen már csak május végéig....

Lakatos Laci kitálalt a titkáról: Segédeszközök nélkül fogyott rengeteget, most újra harcba száll

A humorista élete legkeményebb időszakán van túl: Lakatos Laci nemrég brutális életmódváltásba kezdett, aminek köszönhetően több...

Westernfilmek, amik örökre megváltoztatták a műfajt

Ezek a westernfilmek a hagyomány és az újítás határán váltak időtlen közönségkedvencekké.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet,...

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

0