Ezt olvasta már?


Saját forrásból fejleszt a borsodi megyei kórház

Jelentős beruházások kezdődtek, illetve kezdődnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, a miskolci székhelyű intézmény saját forrásból 1,37 milliárd forintot fordít fejlesztésekre - közölte szerdai sajtótájékoztatóján Révész János főigazgató.

Tájékoztatása szerint a beruházások a gasztroenterológia és a gyermekegészségügyi központ intenzív osztályának területét érintik, valamint a parkolóhelyek bővítése és központi raktár építése is szerepel a tervekben. A beruházásokra összességében 1 milliárd 370 millió forintot fordít az intézmény, amelynek gazdálkodási eredménye stabil, "részben ez teszi lehetővé, hogy saját forrásból igen jelentős fejlesztéseket hajthatnak végre" - tette hozzá a főigazgató.

Elmondta: az onkosebészeti és belgyógyászati épületek között zöldmezős beruházásként új részleg épül 674 millió forintból, ebben kap helyet a gasztroenterológia, egyebek mellett betegváróval, két belgyógyászati vizsgálóval, rendelővel, endoszkópos UH-vizsgáló helyiséggel.

A beruházás kiemelten fontos része a gyermekegészségügyi központ intenzív osztályának fejlesztése, ahol teljes körű építészeti rekonstrukció és orvostechnológiai felújítás is megvalósul, ez növeli a szakmai kapacitást, javítja az ellátás minőségét és a hotelfunkciót is erősíti - közölte Révész János.

A központi raktár megépítése elengedhetetlen a hat tagkórházat számláló intézmény megfelelő üzemeltetéséhez, erre 378,5 millió forintot költenek - mondta a főigazgató, aki arról is beszámolt, hogy 330 szilárd burkolatú parkolóhelyet is kialakít az intézmény.

Elhangzott: a kivitelezési munkákat pályázat útján a régió építőipari vállalkozásai nyerték, amelyek a munkákkal várhatóan ebben az évben végeznek.







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar vállalat fejleszthet műholdat az Európai Űrügynökség holdprogramjának

Egy csaknem 300 kilogrammos műhold fejlesztése a cél.

Öt ember meghalt, amikor lezuhant egy kisrepülőgép az Egyesült Államokban

A fedélzeten utazók közül mindenki életét veszítette.

Nagyon tetszik a magyar nagykövetnek, hogyan építik újjá az azeriek Hegyi-Karabahot a több mint százezer örmény elűzése után

A leköszönő Orbán-kormány rendszerint Azerbajdzsán pártját fogta a világ legrégebbi keresztény országával, Örményországgal szemben,...

A biztonság néha ijesztőbb, mint a bizonytalanság: ezért kételkedünk gyakran a párkapcsolatainkban

Nemrég egy barátnőmmel beszélgettem egy kávézóban. Hosszan hallgattam, ahogy arról a férfiról mesél, akivel néhány hete találkozgat....

A pék kisütötte, hogyan spóroljon: ötmillió forintnyi áramot lopott

Vádat emeltek egy balatoni pékség tulajdonosa ellen, aki trükkös módszerrel több mint ötmillió forintnyi áramot lopott, míg...

Trump bejelentette, hogy jövő héten megemeli az európai autókra kivetett vámot

25 százalék vonatkozik majd többek között a Magyarországon gyártott autókra is.

Álomszép helyek – köztük türkiz vizű csodák: 10 nyugodt úti cél 2026-ra

2026-ra sokan nem „életre szóló nagy utazást” keresnek, hanem olyan helyeket, amelyek tényleg kikapcsolnak. Lehetőleg repülővel vagy...

Egészségesebb szívvel élnek, akik ezt a házimunkát végzik

Akár hiszed, akár nem, egy kis házimunka csodákra képes!

Kiderült, miért úszta meg az eltiltást az Arsenal sztárja, aki lefejelte Haalandot

A norvég támadó kijelentette, hogy sosem fog színészkedni.

A drogügyi kormánybiztos veszi át Szécsi Zoltán mandátumát a Fidesz-frakcióban

Horváth László távozó drogügyi kormánybiztos veszi át a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán mandátumát, aki a napokban...

Ezért finomabb a más tányérjáról csent krumpli – Tudományos magyarázata van

40%-kal finomabb a hasábburgonya más tányérjáról.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0