Ezt olvasta már?


Sikerrel zárultak az Európai mobilitási hét hazai programjai

Idén már közel kétszáz magyarországi település csatlakozott az Európai mobilitási héthez, így Magyarországon volt az ötödik legmagasabb a résztvevők száma Európában - ismertette a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Azt írták, idén is nagy érdeklődés mellett zajlott le Magyarországon Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampánya. A települések egyre nyitottabbak a környezetkímélő közlekedést népszerűsítő, az egészség megóvására ösztönző programok iránt.

Az eseménysorozatba a MÁV több akcióval is bekapcsolódott, pár nap alatt több mint 10 ezer ingyenes kerékpárjegyet állított ki, az autómentes napon pedig több mint 13 ezren vásárolták meg a korlátlan utazásra jogosító, kedvezményes jegyet - összegezték.

A kormány célja hazánk teljes klímasemlegességének elérése 2050-ig, amiben kiemelt szerepet játszik a károsanyag-kibocsátás ötödéért felelős közlekedés zöldítése - hívták fel a figyelmet, hozzátéve, a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyre többen ismerik és használják a környezetbarát, fenntartható városi közlekedési lehetőségeket.

A TIM közleménye kitért arra is, hogy 2021 januárjában még kevesebb mint 28 ezer zöld rendszámos gépkocsi futott a hazai utakon, nyár végéig már közel 57 ezret helyeztek forgalomba az országban, tehát a számuk húsz hónap alatt megduplázódott.

A közlekedés környezetbarátabbá tételét szolgálja továbbá a Zöld busz program is, amely a vidéki városok helyi járműparkjának minőségi cseréjét támogatja. Ezek mind hozzájárulnak a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglalt, a szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére irányuló célok megvalósításához.

A Technológiai és Ipari Minisztérium az Európai mobilitási héthez, illetve az autómentes naphoz kapcsolódó tudás-élmény alapú programok, vetélkedők, versenyek megrendezését idén is pályázattal segítette. Idén országosan 193 településen zajlottak programok, ezekre 172 önkormányzat összesen 155,5 millió forint támogatásra adott be kérelmet a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-hez. Ezt a települések a lakosságszámuktól függően igényelhették, az 5000 fő alatti települések legfeljebb 500 ezer, az 5000 és 15 ezer közötti lélekszámúak 1 millió, a 15 és 50 ezer fő közöttiek 1,5 millió, míg az 50 ezer lelkesnél nagyobb települések 2 millió forintra pályázhattak - emlékeztetett a minisztérium.

A MÁV öt nap alatt összesen 10 854 ingyenes kerékpárjegyet adott ki az utasok részére, ezek száma mintegy duplán meghaladta a héten eladott normál díjszabású kerékpárjegyekét. Az autómentes napon pedig egy különleges, legfeljebb 250 forintba kerülő jeggyel a MÁV-Start, a Volánbusz, a GYSEV vagy a MÁV-HÉV bármilyen helyközi járatán korlátlanul lehetett utazni egész nap, az ország teljes területén. A MÁV-Start munkatársai az ezen a napon négyszer több tízkilométeres jegyet adtak el, mint előtte egy héttel. Így a többi szolgáltató eladásaival együtt jóval 13 ezer felett lehet az átlagos eladási számok felett értékesített jegyek száma - hangsúlyozta a TIM.







0
0
0

hírek innen, onnan

Légiósok: Döntés született a magyar válogatott játékos edzőjéről - hivatalos

James Morrison marad a West Bromwich Albion vezetőedzője.

Szabó Bencével és a leendő belügyminiszterrel egyeztetett Magyar Péter

A hamarosan hivatalba lépő miniszterelnök közösségi oldalán jelentkezett.

V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

A Lexus boszorkánykonyhájában régóta készül valami nagy dobás, és ma már egyre világosabb, hogy az új LFA nemcsak elektromos...

Frissítő csapadék érkezik, közölték a napját, amikor berobog az országba

Ekkor jöhet az eső, a május már változást hoz.

Ez undorító: holló zabálta az utcára kitett hússzállítmányt

Gyomorforgató jelenetek zajlottak le a bécsi Brunnenmarkt közvetlen közelében, ahol egy Lengyelországból érkező hússzállítmányt...

Videón az ütközés: ittas karambol Szombathelynél

Kilométereken át támolygott az úton, majd frontálisan ütközött egy ittas sofőr Nyugat-Magyarországon . A baleset miatti terelésből is...

Meghalt Columbo lánya – sajnos nem a filmsorozatban

Elhunyt 60 éves korában Peter Falk, a Columbo hadnagyot alakító színész lánya. Jacqueline Falk az otthonában halt meg, halálát...

Fiktív foglalkoztatás gyanúja miatt feljelentést tett a győri polgármester a városi média ellen

Pintér Bence szerint a fideszes közgyűlés több százmillióval támogatta a céget.

Kék szeme lehetett a honfoglaló elit harcosnak?

Folytatjuk az előző cikkünkben törzsi-nemzetségi vezetőként bemutatott Huba, valamint magas rangú kísérői, Koppány és Szaniszló...

Üzentek a bírók az új kormánynak

A Magyar Bírói Egyesület együttműködne az új kormánnyal – közölte a szervezet a honlapján.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0