Ezt olvasta már?


Simicskó István kormánybiztosként is kiemelten fontosnak tartja a fiatalok aktív életmódját

Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos továbbra is kiemelten fontosnak tartja a gyermekek és fiatalok sportos, aktív szabadidős tevékenységét.

A Honvédelmi Sportszövetség (HS) elnökeként is dolgozó kormánybiztos erről Pécsen, a HS által indított, Bátrak Ligája elnevezésű, gyermekeknek szóló sportos vetélkedősorozat első állomásán tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

Simicskó István azt mondta, hogy kormánybiztosként a feladatai közé tartozik a hazafias és honvédelmi nevelés stratégiájának megalkotása, valamint az érintett ágazatokkal - sport, köznevelés, honvédelem, család és ifjúságügy, nemzetpolitika, egészségügy, felsőoktatás, belügy, kultúra - tárcaközi szakértői munkacsoport létrehozása és működtetése. Emellett a kormánybiztos feladata a honvédelmi nevelés megvalósításához kapcsolódó közfeladatrendszer felülvizsgálata, és a szükséges átalakítások végrehajtása, valamint a hazafias és honvédelmi neveléshez köthető tevékenységek fejlesztési rendszerének kialakítása, a honvédelem ügyének népszerűsítése a társadalomban, és a sportlövészetet is kiszolgáló Honvédelmi Sportközpontok, mint állami beruházások megvalósításával összefüggő feladatok felügyelete és irányítása.

"A mai fiataloknak rengeteg lehetőségük van a szabadidejük eltöltésére, ebben pedig a mozgásnak és az aktív életmódnak nagy szerepet kell kapnia, legyen szó versenysportról vagy szabadidősportról" - jelentette ki Simicskó István. Hozzátette: "Célunk, hogy a fiatalok honvédelem iránti érdeklődése, nyitottsága és elkötelezettsége a sporton keresztül is meg tudjon valósulni. Franciaországban erre már kidolgoztak egy jól működő stratégiát, de érdemes megnézni akár Nagy-Britanniát is, ahol a honvédelmi nevelésnek több mint 150 éves hagyománya van."

A kormánybiztos hangsúlyozta, a honvédelmi nevelés kiemelt stratégiai közfeladat, amelynek az a célja, hogy Magyarország állampolgárainak - különös tekintettel a középiskolás és fiatal felnőtt korosztályra - a haza védelme iránti elkötelezettségét és áldozatkészségét, az önkéntesség figyelembevételével, Magyarország nemzeti védelmi képességének fenntartásába és fejlesztésébe minél szélesebb körben bevonják. Ennek a békeidőkben előforduló vészhelyzetekben - például árvizek esetén, vagy más katasztrófahelyzetekben - van kiemelt jelentősége.

"Ennek a megvalósításában kiváló eszköz a Honvédelmi Sportszövetség, amely közfeladatot ellátó szervezetként fókuszál arra, hogy a sporton, sporttevékenységeken keresztül egészséges, összetartó közösségek alakuljanak ki országszerte, valamint erősödjön a társadalom és a honvédelem kapcsolata" - mondta Simicskó István.

A kormánybiztos szerint a Honvédelmi Sportközpontok felépülésével lehetőség nyílik arra, hogy bárki, önkéntes alapon, a lakóhelyéhez közel megismerkedjen a honvédelemhez köthető sportágakkal, mint a sportlövészet, a vívás, a cselgáncs, és ezek mellett elméleti tudását is bővíthesse, mint például az elősegélynyújtás vagy a térképészeti és tájékozódási ismeretek. Hozzátette, hogy ezek a létesítmények az első ütemben az ország 40 településén épülnek meg, a sportközpontok előkészítése és tervezése jelenleg zajlik. A későbbiekben az ország teljes területén épülnek még ilyen létesítmények.

A Honvédelmi Sportszövetség tájékoztatása szerint azok a programok, amelyek a gyerekek sportos, szellemileg és fizikailag is aktív szabadidős tevékenységeit segítik elő, a Bátrak Ligája elnevezést viselik. A most indult általános iskolai sportverseny-sorozat, amelynek első fordulóját Pécsen rendezték, a jelenlegi hetedik osztályosoknak biztosított közösségépítő sportolási lehetőséget. A következő fordulóra egy hét múlva, Újfehértón kerül sor, és minden résztvevő iskola 500 ezer forint értékű sportszercsomagot kap a Honvédelmi Sportszövetségtől.

Simicskó István pécsi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elindítják a Bátrak Ligáját, amelyben Baranyából 24 csapat vesz részt, az iskoláscsoportok a honvédelemhez szükséges sportágakban versengenek. A közeljövőben országosan 40 Honvédelmi Sportközpontot (Baranyában Pécsett és Szigetváron) hoznak létre, ahol vívást, judót, lövészetet művelhetnek a gyerekek.







0
0
0

hírek innen, onnan

Rettenetes balesetről jött hír: teljes útzár mellett folyik az életmentés a magyar főúton

A főút érintett útszakaszát teljes szélességében lezárták.

Nagyszabású Freddie Mercury-kiállítás nyílt Budapesten

A világ valaha volt egyik legjobb énekese idén lenne 80 éves, a pesti Queen-koncert pedig 40 éve volt – mindkettőről megemlékeznek.

Mikor lesz nyitás? Itt a nagy strandkörkép

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a...

Átlagos reggelivel tartotta magát formában Diana: minden reggel ezt ette

Diana hercegné egész életében hibátlan alakra lehetett büszke: keményen dolgozott a mindennapi edzések során, melyekre egy igencsak...

A csomagolás egyre kényesebb kérdés, ami a gazdák jövedelmére is kihat

Tovagyűrűző probléma: a csomagolás költsége nehezen érvényesíthető a késztermék árában, ezért az élelmiszeripar gyakran az...

Nincs egyedül – Áldozatokról és terápiáról Pion Istvánnal

A Búbánat-völgyön át című kisregény létrejötte számos ponton találkozott az utóbbi idők gyermekvédelmi ügyeket érintő...

Benedek Szabolcs: Kéne egy férfi a házban

Szombat reggel, rögtön azután, hogy a feleségem távozott, elhatároztam, hogy szorgoskodni fogok. Nem volt különösebb rendetlenség egyik...

Bakonyi-Tánczos Vera: fészekhagyás

hátra se néz. gond-suba billeg a vállán. rézbe ha karcol szép szavakat, szenved, mégis oly hívogatón integet még ez az áporodott...

Kozma Klaudia: Szerencsesüti

Elképzelem az utolsó képkockákat. A vonatutat Aveiróba, a buszozást, majd hajózást Praia de São Jacintóra, a várakozás perceit, amíg...

Jakab-Balogh Lilla: A csend művészetéről

Az emberek félnek a csendtől, pedig a csend gyógyít. Egy régi bölcs mondta, hogy két fülünk és egy szánk van, hogy többet hallgassunk,...

Monumentális csapást mért az USA Iránra – 159 hajót süllyesztettek el

Az USA elnöke, Donald Trump markáns és vitákat kiváltó kijelentéseket tett Iránnal kapcsolatban.

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0