Sok előítélettel kell megküzdeniük az örökbefogadóknak
Minden második örökbefogadó szülő kapott furcsa vagy negatív megjegyzéseket a környezetétől az örökbefogadás miatt - olvasható az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa által készített felmérésben, amelynek az eredményeiről pénteken, az örökbefogadás világnapján tájékoztatták az MTI-t.
A közlemény szerint az 500 ember megkérdezésével készült kutatásból kiderült, hogy az örökbefogadókkal a legkevésbé toleránsak a szomszédok (33 százalék), a rokonok (29 százalék), a barátok (28 százalék), valamint a gyermek óvodájában, iskolájában dolgozó pedagógusok (26 százalék) voltak.
Minden második családnál a megjegyzések a gyermek vélt származására vonatkoztak, de a vér szerinti szülők elítélése is majdnem ugyanilyen gyakori (43,3 százalék). A harmadik leggyakoribb és bántó megjegyzés az örökbefogadó anyák felé irányul, hogy miért nem szültek inkább.
Minden hatodik örökbefogadó családnak szakadt már meg valamilyen kapcsolata az örökbefogadás miatt - tették hozzá.
Annak ellenére, hogy ilyen mértékű előítéletekkel kell megküzdeniük az örökbefogadóknak, nyíltan vállalják az örökbefogadást: míg pár évtizede még gyakori volt, hogy a szülők eltitkolták gyerekük elől az örökbefogadás tényét, a megkérdezettek között alig volt ilyen.
A szülők többsége abban is támogatná gyermekét, hogy - ha szeretné - felvegye a kapcsolatot a vér szerinti szüleivel vagy testvéreivel (82 százalék).
A válaszadók harmada fogadna háromévesnél idősebb gyereket, majdnem minden második szülő pedig nyitott roma gyermek örökbefogadására. Lényegesen kevesebben nyilatkozták, hogy egyértelműen vállalnák fogyatékkal élő gyermek örökbefogadását (3,5 százalék), ugyanakkor majdnem minden második megkérdezett ezt a fogyatékosság mértékétől tenné függővé.
hírek innen, onnan
„Irtózatos fájdalmai voltak” - A Szomszédok legendás színésznője halála előtt több betegséggel is küzdött
Schubert Éva utolsó éveinek gyötrelmeiről a lánya számolt be.
Még több mint 400 millió kell a kétfarkúaknak, hogy rendezzék a tartozást, bejelentkeztek a Tisza százmilliójára is
Az MKKP nem érte el az egy százalékot, ezért vissza kell fizetnie azt a 686 milliós támogatást, amelyből eddig maximum 240 millió van...
Ha kell, csontot tör a világ legjobban került bunyósa a cirkálósúly egyesített vb-címéért
A két világbajnok elképesztő ütőerővel rendelkezik, így elképzelhetetlen, hogy szükség legyen a pontozókra.
Elfelejtheted a szőrmét: 2026 tavaszának legizgalmasabb trendje már itt van
A tél kedvenc textúrája háttérbe szorul, és átadja a helyét egy sokkal könnyedebb, mégis ugyanolyan karakteres anyagnak.
Klímaszerelők figyelmeztetnek – Gigantikus pácba kerülhetsz a szezon előtt
Sok dolog miatt figyelmeztetnek a klímaszerelők, de talán ez a legfontosabb, mielőtt beindulna a szezon.
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával...
Az utolsó meccs utolsó perce is dönthet, hajszálon múlik minden a Premier League-ben
Az angol bajnoki címért folyó verseny minden korábbinál kiélezettebbé vált.
Megtörtént az átállás: már csak ilyen töltőkkel lehet megvásárolni a laptopokat
Lejárt az idő, a gyártók nem várhatnak tovább az átállással - vannak azonban kivételek.
Veszélyt jelezhet az ártalmatlannak tűnő szunyókálás? Amit a kutatók találtak, az sokakat megijeszthet
Sokan csak egy kis ártatlan pihenésnek tartják, pedig a gyakori vagy hosszú szunyókálás komoly figyelmeztető jel is lehet. Egy friss...
2 fokkal lehűti a lakást ez a spéci függöny: ha nincs klímád, hálás leszel érte
A hőszigetelő függöny bár nem hűt, jelentősen visszafoghatja a lakás felmelegedését.
3 napos időjárás-előrejelzés: vége a hűvös napoknak, sokkoló felmelegedés jön
Erre a drasztikus fordulatra mindenkinek fel kell készülnie.
Így kell helyesen tárolni a gumiabroncsot a garázsban – a legtöbben ezt rontják el
A gumiabroncs az autó egyik legfontosabb alkatrésze, hiszen ez az egyetlen pont, ahol a jármű érintkezik az úttal. Mégis sok autós csak...
Sport
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


