Ezt olvasta már?


Súlyos a koronavírusos Csollány Szilveszter állapota, műtüdő mentheti meg

A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy az 51 éves Csollány Szilveszter megfertőződött koronavírussal, akit először Sopronban kezeltek, múlt héten még sms-ben kommunikált, de végül Budapestre kellett szállítani.


hirdetés

 

Bár a családja továbbra sem árul el részleteket, a Blikk információi szerint a tornász állapota súlyos.

A lap szerint létezik egy olyan különleges lélegeztetőgép, amellyel a Csollány Szilveszterhez hasonló, fiatalabb, súlyos állapotban lévő koronavírusos betegeket tarthatják életben. Ebből az egész országban 30-40 darab található. Az ECMO, vagyis extrakorporális membránoxigenizáció lénye­gében egy műtüdőeljárás, amely a beteg testén kívül végzi el a vörösvértestek mesterséges oxigénellátását és a szén-dioxid eltávolítását.







0

hírek innen, onnan

Nyílt levélben kérik Böjte Csabát, hogy ne szembesítéssel vizsgálja az alapítványában történt erőszakot

Szerintük a szerzetesnek arról kéne beszélnie, hogy mit tesz a hasonló esetek megelőzéséért.

„Álmodhatsz több tízezres közönségről, ha a jelenben képes vagy értékelni a kisebb sikereket” - Szécsi Böbe visszatért, és jobb, mint valaha

Böbe, azaz Szécsi Böbe énekesnő közel egy éves alkotói szünet után egy különleges magyar nyelvű dallal tért vissza a közönséghez....

A lengyel elnök aláírja törvényt az orosz befolyást vizsgáló bizottságról, az ellenzék fél, hogy ellene fogják felhasználni

Lengyelországban ősszel parlamenti választást tartanak, kormányzati vádak szerint pedig a 2007 és 2015 között hatalmon lévő Polgári...

Börtönbe a fehér férfiakkal, hogy megmentsük a bolygót - Jane Fonda

A hollywoodi sztár kitartott amellett, hogy a klímaváltozás nem létezne a rasszizmus és a patriarchátus nélkül.

Legendás fegyvert kukáz Amerika - Rekordgyorsan született meg az utód

Az új technológiák elterjedése a világ különböző fegyveres erőinél szinte mindig heves ellenállást váltott ki, nem volt ez másképp...

Megszólalt a szexológus: ez az 5 dolog dönti el, hogy lesz-e második randi

A YouTube leghíresebb szexológusa, Dmitry Guchman úgy döntött, segít a nőknek felkészülni az első randira. 5 tippet ad ahhoz, hogy hogyan...

Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint

Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta...

Hogy tehették ezt a saját gyermekükkel? 12 éves kislányt adtak el a szülők, hogy adósságukat rendezhessék

Jövő hónapban áll bíróság elé egy romániai pár, akiket azzal vádolnak, hogy Spanyolországban eladták mindössze 12 éves lányukat...

Kimondták amitől az egész világ tart: kitörhet a háború a NATO és Oroszország között

Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne –...

Sikoltozva menekülnek az ukránok: újabb támadást indítottak az oroszok Kijev ellen

Napközben újabb rakétatámadást indítottak az oroszok az ukrán főváros ellen, a civilek pánikba estek.

Sport

A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye

Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.

Gólt lőtt, majd meghalt a magyar focista

A mentők 11-szer élesztették újra a stadionban - mindhiába.

A Dortmund hatalmas bukása eltörpül a focihétvége legelképesztőbb fordulatához képest - videók

A magyar focista csapatának szurkolói örömükben berohantak a pályára, majd nem hittek a szemüknek.

Botrányos körülmények között lett ukrán bajnok a Sahtar Donyeck - videó

A Dnyipro elleni meccsen pofozkodtak és rugdosódtak egymással a játékosok.

Leesett a lóról és kritikus állapotban van a PSG kapusa

Az orvosi jelentés szerint az állat megrúgta a nyakát az esést követően.

A világbajnok Kylian Mbappé elárulta, melyik csapatban folytatja a pályafutását

A PSG focistája egy díjátadón vetett véget a találgatásoknak.

Távozik a Fraditól a válogatott focista

Már el is köszönt a szurkolóktól.

Hivatalos: Öt játékos biztosan távozik Dortmundból a nyáron.

A klub hivatalos közleményben köszönt el azoktól, akik jövőre biztosan nem lesznek a keret tagjai.

Fotókon a Fradi látványos bajnokavatója

Vereséggel zárta az idényt a Ferencváros, de ettől még nem maradt el a nagyszabású parádé Budapesten.

Hét éve bajnok lett, most kiesett a Premier League-ből a Leicester City

Visszacsúszott az angol másodosztályba a Leicester.

0

Bulvár

Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban

Az Algopyrin valóban az elsőszámú fájdalom- és lázcsillapító a gyógyszertárakban, de van ennél olcsóbb megoldás is.

A háború alatt húzott fel Ukrajna egy erőművet, totálisan kibuktak a szakértők

Több szárazföldi szélturbinát épített az elmúlt évben Ukrajna, mint Anglia, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság kormánya ígéretet tett a szárazföldi szélerőművekre vonatkozó korlátozások enyhítésé

„A férjem soha nem beszélt a kolléganőjéről” – 10 bagatell lebukás sztori

A baráti társaságunkban egyszer úgy tudtam meg, hogy a legjobb barátnőm a bátyámmal kavart, hogy tesóm kérdezés nélkül tudta, hogy barátnőm kis tejjel és két cukorral issza a kávéját. Az alábbi tíz sztoriban

Diplomáciai botrányt okozott Romániában Novák Katalin egyik Csíksomlyón készült videója

Az eset miatt a román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a bukaresti magyar nagykövettel. A köztársasági elnök nem először keveredett hasonló helyzetbe Romániában.

Erőss Zsolt, a legendás hegymászó özvegye 43 évesen is gyönyörű: így néz ki ma a 10 éve elhunyt Hópárduc egyko...

Sterczer Hildát az emberek többsége a kiváló magyar film, a Magasságok és mélységek című alkotás kapcsán ismerte meg közelebbről – férje, a legendás hegymászó halála óta 10 év telt el, cikkünkből megtudha

A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye

Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.

Gáspár Győző lerántotta a leplet a Győzike Show-ról: így készült valójában

Gáspár Győző a Győzike Show kulisszatitkaiba avatta be a nézőket.

Tömegesen akadtak ki a vásárlók az Aldi miatt, mindenkit lezsibbasztott az üzletlánc

Az Aldi húzása egyszerre fájdalmas és rendkívül vicces.

Novák Katalin ismét diplomáciai incidenst okozott Romániában, kiverte a biztosítékot a székely himnusz a román...

A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a Novák Katalin magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott „nem megfelelő nyilvános üzenetek mia

Erre sose gondoltunk: Katalin hercegné ujjain ezért van ragtapasz mindig

Vajon mi az oka annak, hogy Katalin hercegné szinte folyton ragtapasszal az ujjain jelenik meg?

0