Ezt olvasta már?


Székely szabadság napja - Fidesz: Magyarország nem tűri a nemzetiségi jogok lábbal tiprását

A Fidesz szerint a román hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a székelyek autonómiatörekvéseinek ne legyen helyük és a székely szabadság napját se ünnepelhessék meg méltó módon. Magyarország azonban nem tűri az alapvető nemzetiségi jogok lábbal tiprását - mondta Gulyás Gergely. (Pécsi Napilap)


hirdetés

A politikus szerint Romániában - évek óta erősödő módon - jogellenesen vegzálják a magyarságot. Úgy fogalmazott, a román hatóságok által a székelyekkel szemben alkalmazott, "a puha diktatúrát idéző eszközökre" jó példa, hogy Marosvásárhelyen - ahol a Székely Nemzeti Tanács megemlékezést és tüntetést tart pénteken - a polgármesteri hivatal mindössze tíz ember - de nekik is csak a járdán - vonulását engedélyezte.

Gulyás Gergely megemlítette a székely zászló használatának tiltását is, valamint a marosvásárhelyi római katolikus teológiai gimnázium igazgatója ellen indult "koncepciós eljárást", ami szerinte az iskola ellehetetlenítését célozza. Az intézményért fellépő szülőket is zaklatják a román hatóságok - tette hozzá, úgy értékelve: a Ceausescu-rendszert idézik ezek a fellépések.

A Fidesz képviselője szolidaritásáról biztosította az erdélyi, székelyföldi magyarságot, jelezte, hogy a magyar kormány és a kormánypártok mellettük állnak, majd hangsúlyozta: Magyarországnak alkotmányos kötelezettsége az autonómiatörekvések támogatása.

Arról is beszélt, hogy Romániában "a korrupcióellenesnek nevezett ügyészség, a DNA számos magyar politikus ellen folytat hajtóvadászatot". Ennek legszomorúbb aktualitásaként idézte fel, hogy ellehetetlenítették a tevékenységét Horváth Anna kolozsvári alpolgármesternek, aki ezért lemond.

Gulyás Gergely felháborítónak nevezte, hogy "hatósági zaklatással, koncepciós vádakkal és eljárásokkal teszik lehetetlenné", hogy egy szabadon választott, magyar nemzetiségű képviselő ellássa feladatát a helyi közigazgatásban.

Közölte: tűrhetetlennek tartják, ezért nemzetközi fórumon is tiltakozni fognak az ellen az "általános tendencia" ellen, hogy a román hatalom a székelyföldi magyar politikai vezetők elleni "koncepciós eljárások indítására" használja a korrupcióellenes ügyészséget.

Azzal kapcsolatban, hogy az Együtt ki akarja fütyülni Orbán Viktor miniszterelnököt március 15-én, Gulyás Gergely azt mondta: minden szabadságjog addig gyakorolható, amíg az mások szabadságának sérelmével nem jár. Általánosságban elítélendőnek tartja - fogalmazott -, hogy ma az ellenzéki "törpepártok a saját jelentéktelenségük miatt érzett frusztrációból adódóan már nem saját nemzeti rendezvényeket próbálnak egy nemzeti ünnepen tartani, hanem megpróbálják az állami ünnep méltóságteljességét megzavarni".

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a Simicska Lajos nagyvállalkozó fiával a minap megjelent interjúról, a fideszes politikus azt válaszolta: annak egyes megállapításai a humorrovatba valóak.

Arra a felvetésre, hogy a Blikk szerint Simonka György fideszes országgyűlési képviselő tiszteletdíjára végrehajtást rendeltek el, Gulyás Gergely kifejtette: a Blikk Simonka György vagyonbevallása alapján következtette ki a pénteki cikkében megjelenteket. Ha ezek a következtetések pontosak, akkor egy országgyűlési képviselővel szemben is ugyanúgy kell érvényesíteni a követeléseket egy végrehajtási eljárásban, mint bárki más esetében - tette hozzá, megjegyezve: nincs tudomása arról, miből származik a szóban forgó követelés, de ha valóban igazak a hírek, megtárgyalják majd.







0

hírek innen, onnan

Katalin hercegné nyilvánosan akadt ki Vilmosra: nem tudta tovább türtőztetni magát, szabadjára engedte keserű érzelmeit

A walesi hercegné általában ügyesen palástolja érzelmeit a legkülönbözőbb nyilvános eseményeken, de volt egy alkalom, amikor nem tudta...

A Szegedi Tankerületi Központ igazgatóját meghívták a csütörtöki tüntetésre, de még csak nem is reagált

Szeged és környéke biztos, hogy nem marad majd csendben. Félelemben élni sem lehet – szólt a több száz fős tömeghez Hegyi Adrienn, a...

Hatalmas hullaházak épülnek két orosz városban is az ukrán határ közelében

Az ukrán titkosszolgálat szerint Kurszk és Rosztov-na-Donu városokban építik az elesett katonákat befogadó állomásokat.

Házat bérelt az Airbnb-n a barátja esküvőjére a srác, máig nem hiszi el, mire ébredt másnap - Videó

Barátja esküvőjére bérelt ki egy házat, másnap aztán nem mindennapi felismeréssel szembesítette az élet.

Saját applikációja lett Budapestnek, sokat spórolhat vele

Húsz százalékos árengedménnyel csalogatja a felhasználókat a most debütált alkalmazás.

Súlyos vádak a BL-döntő játékvezetője ellen, az UEFA is vizsgálódik

Az UEFA Szymon Marciniakot jelölte ki a Manchester City–Internazionale Bajnokok Ligája-döntő levezetésére, de a lengyel topbíró egy igen...

Egy félidő alatt elintézte a Győrt, bajnok a Fradi

A Ferencváros Győrben is legyőzte az ETO-t a női labdarúgó NB I döntőjében (3–0), így 2–0-s összesítéssel megnyerte a párharcot,...

„Az igazságot nem az interneten találod” – Benzema

Megszólalt jövőjéről a Real Madrid labdarúgócsapatának kiválósága, Karim Benzema. Az aranylabdás futballista cáfolta azokat a...

Sport

Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál

A berlini klubnál alaposan megfontolták.

A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó

Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.

José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál

Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.

Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek

Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.

Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott

Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.

Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát

Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.

Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír

Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.

Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten

A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.

A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről

Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.

Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi

Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.

Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt

Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.

0

Bulvár

Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette

A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.

Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra

Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült

Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.

Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb

Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.

Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.

Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!

Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak

Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.

Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz

Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.

A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”

A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.

"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed

A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.

Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint

Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.

Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt

A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán

Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...

A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.

blogmorzsák

Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!

Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.

Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű

270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.

0