Ezt olvasta már?

Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más

Amint meglesz a 4 millió beoltott, megnyithatnak a színházak, cirkuszok, mozik, állatkertek, játszóházak, fitnesztermek, fürdők, uszodák, könyvtárak, szállodák és...


Székesfehérvár polgármestere nem esett kétségbe az adóelvonás miatt

Cser-Palkovics András úgy véli, hogy a koronavírus-járvány és a járványintézkedések ellenére a megyeszékhely stabil gazdálkodással zárja az évet.


hirdetés

Közösségi oldalán számolt be a város gazdasági állapotáról Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester. Azt írta, hogy a „drasztikus bevételkiesés és a védekezésre fordított jelentős költségek ellenére” a megyei jogú város a költségvetés tekintetében is stabilan zárja a 2020-as esztendőt. Szerinte ez a takarékos gazdálkodásnak és az állami, uniós források mellett, a „továbbra is nagyon erős” helyi gazdaságnak köszönhető.

 

Kitér a most bejelentett gazdaságvédelmi intézkedésekre, amelyek „ugyan érintik az iparűzési adót és bevételkiesést okoznak”, de a város irányítóinak értelmezése szerint csak a járványidőszakra vonatkoznak, és álláspontjuk az, hogy nem érintik a bevételek jelentős részét befizető nagy adófizetőket. Cser-Palkovics úgy véli, hogy a mostani intézkedések „csak a kkv szektorba tartozó, főként egyébként magyar tulajdonban lévő kisebb vállalkozásoknak biztosítanak kedvezményes adómértéket 2021-ben”. Szavaiból az derül ki, hogy ezeket a lépéseket nagyjából helyesli, és a döntések városra gyakorolt hatását először nyugodtan értékelni kell, „a bevételkiesés mértékét pontosan ki kell számolni, hatásait pedig át kell gondolni, és ha ezekről szükséges, akkor egyeztetni kell a minisztériumokkal” mégpedig: „felelős polgármesterként nem kiabálva, hanem - megoldásokat nyújtó - megállapodások lehetőségét keresve” – szúr oda evvel az ellenzéki önkormányzati vezetőknek is.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A nyilvános felhőre fordított kiadások 2021-ben az égbe emelkednek

A SaaS a show sztárja, de az IaaS és a DaaS is rohamos ütemben növekszik. A nyilvános felhők igénybevételének lendületet adott a...

Mercedes: A bokszkiállás az egyik gyenge pontunk

Tovább dolgozik a Mercedes Forma-1-es csapata azon, hogy javítson bokszkiállásain, az elmúlt években ugyanis egyértelművé vált, ezen a...

"Amibe bele tud avatkozni a Fidesz, abba megpróbál beavatkozni"

Újabb támogatók érkeznek, ami előrevetíti, hogy a kormányváltás után a parlamentben is jól mehet majd a közös munka.

Hogyan fogunk bánni a közösségi médiával a járvány után?

Az újfajta koronavírus-járvány az egész világon ember milliárdjainak az életét forgatta fel. Hosszú hetekre, hónapokra állt le az...

Valamit kellene mondani azoknak, akiknek a tesztje az oltás után nem mutatott ki antitestet

Jövő héten szinte visszatér az élet. De mit csináljon az, akinek védettségi igazolványa van ugyan, antitest viszont nincs a szervezetében?

C. Ronaldo kevesebb fizetésért is elmenne az MU-hoz?

A portugál sztár visszatérhet korábbi együtteséhez.

33 millió forintnyi hamis ruhát és táskát foglaltak le Nagylaknál

Egy bolgár kamionban, Nagylaknál találták a hamisítványokat.

?Remegő kézzel írtam be az álláshirdetésbe, hogy hosszú távra keresünk felszolgálót?

Vadászni kell a felszolgálókra, akik időközben már más munkát találtak, és nehezen térnek vissza a bizonytalanságba.

Tuti tipp, hogy ne ragadjon le a palacsinta

A palacsintát szinte mindenki szereti, ám sokan azért nem sütnek otthon, mert mindig leragad, elszakad, leég. Pedig egy egyszerű trükkel...

Koronavírusban halt meg egy százhalombattai család összes tagja

A négytagú százhalombattai család tagjai közül először az édesanya és a két gyermekük, végül az édesapa is elhunyt a vírus miatt.

Sport

Babos: ?Nincs ezen mit szépíteni, cserben hagyott?

Előbb az edzőjét, majd állandó párospartnerét vesztette el Babos Timi, aki aztán még a koronavírust is elkapta, de pozitívan és nagy győzni akarással néz a salakszezon elé.

Meccs közben alázta meg játékosát a Barcelona edzője - videó

Messi lőtt két gólt, két kapufát, adott egy gólpasszt, a 11-est meg átengedte Griezmannak. Mégis Ronald Koeman őrjöngése volt a leglátványosabb esemény.

Kerek popsijával és angyali arcával hódít az ausztrál röplabdázó - képek

A szexi vb-bronzrérmes sportolónak több tízezer rajongója van.

Veszélyben a foci Eb? Csak 50 nap van hátra, de kitört a botrány a rendező városok között

Pontosan ötven nap múlva, június 11-én kezdődik a 2020-ról elhalasztott labdarúgó Európa-bajnokság, de még mindig nem biztos, hogy pontosan milyen helyszíneken rendezik meg a meccseket. A spanyolországi Bilbao szinte

Kemény Dénes megható fotóval emlékezett meg Benedek Tiborról

A korábbi sikerkapitány elárulta, mi volt a legendás vízilabdázó egyik legnagyobb erénye.

Szalai Ádám feltámadása a Bundesliga egyik nagy szenzációja

A magyar csatár szerdán este győztes gólt szerzett a Bréma ellen. Szombaton a Bayern München ellen játszik, de ennél sokkal fontosabb, hogy a nyári Európa-bajnokság előtt egyre jobb formában van.

Hihetetlen hajrá: Már a Barcelona előtt a Sevilla

Egészen fantasztikus, amit Julen Lopetegui csapata csinál az idén.

Törökországba igazolt a korábbi győri sztárkézilabdázó

Négy montenegrói játékost szerződtetett az EHF-kupában szereplő csapat.

A Premier League irányítói elküldik a Szuperliga-klubok vezetőit

Egyedül a Tottenham Hotspur nem működik közre a PL bizottságaiban.

A világon először ugrottak tripla hátraszaltót a torna-Eb-n - videó

Az orosz Nyikita Nagornij egyedülálló gyakorlatot mutatott be a a Bázelben zajló Európa-bajnokság selejtezőjében.

?El fogunk gondolkozni azon, hogy bekerüljön-e a sorfalba Cristiano Ronaldo?

Hiába nyert a Juventus a Parma ellen, Ronaldo éles kritikákat kapott a meccs után.

Alighanem szertefoszlott a Manchester United minden reménye

És hatalmas lépést tett a Premier League-elsőségért.

0

Bulvár

Elmaradhat a foci Eb? Kitört a botrány

Ez hiányzott még az UEFA-nak, ötven nappal a 2020-ról elhalasztott labdarúgó Európa-bajnokság előtt még mindig nem biztos, hogy milyen helyszíneken rendezik meg a mérkőzéseket. 

Dagad a Facebook botrány: semmiképp se kattints, ha ilyet látsz

Pár nappal ezelőtt kezdtek cikkezni róla, hogy a Facebookon egy rosszindulatú vírus terjed, amely a felhasználókat felnőtt, többek között pornógráf tartalmak alatt jelöli be.

X-akták - halálra rémült egy brit falu a juhok bizarr felállása miatt

Szigorúbban szabályozná az EU a mesterséges intelligencia alkalmazását.

Elverte a jég az országot, lecsapott a tornádó

Nem kellett sokat várni, kora délutánra meg is érkezett az előrejelzett hidegfront hazánkba.

Törőcsik Mari az intenzív osztályon halt meg, miután covidos barátja meglátogatta

Koronavírusos volt Törőcsik Mari legfőbb bizalmasa, aki meglátogatta a kórház intenzív osztályán fekvő színésznőt. Napokkal később mindketten meghaltak. ? Tamás kapott már egy ol­tást, úgy három héttel eze

Gulyás: ?A Sinopharm jobb, mint a Pfizer, és a Szputnyik a legjobb?

A miniszter már az egy héttel ezelőtti kormányinfón is arról beszélt, hogy a Sinopharm és a Szputnyik jobbak a nyugati vakcináknál.

blogmorzsák

A nagy paprikás szalámi teszt

Lássuk, hogy a 14 vaktesztelt paprikás szalámi közül nálunk melyik lett a tesztgyőztes!

Többségében idős, krónikus: még 6 hétig nyugtathatod magad ezzel

„Oltsa magát a többi birka, paraszt, én kibek­kelem, de persze nyissunk? Tervezd újra, még időben!“

Álcaoszlopból fényképezett egy fotós Fülöp herceg temetésén

A madárlesbe bújt Arthur Edwards 40 éve követi a királyi családot, külön őt kérte fel a feladatra az edinburgh-i herceg.

Miért dorombolnak a macskák?

Kézenfekvő lenne az a válasz, hogy azért, mert jól érzik magukat, de a macskák ennél jóval komplexebb állatok.

Xiaomi Jimmy H8 Pro porszívó teszt - mindent tud

Megérkezett a Xiaomi Jimmy porszívók új generációja, innen már nehéz lesz fejlődni.

Nem véletlen, ha kibújnál a bőrödből a menstruáció előtt

Tippek a hormonális változások tüneteinek enyhítésére.

De hogy készülhet el ilyen gyorsan egy ház? Minden, amit a készházakról tudni kell

Szeretnél gyorsan túl lenni az építkezésen, de egyszerű módszert keresel, úgy hogy a végeredmény egy jó minőségű ház legyen?

Mi-24 éleslövészet a Bakonyban

Helikopteres éleslövészetet tartott április 19-21 között a Magyar Honvédség.

Kormány­meglepetések

Ilyen kis figyelmes ez a mi kor­má­nyunk: csak ma reggel három meglepetéssel szolgált ne­künk.

Jobban fél a Fidesz az el­lenzéktől, mint a járványtól?

Jobban fél a Fidesz a hatalma elvesztésétől, mint a most már 26 ezer emberéletet követelő járványtól?

A meghekkelt Duna-parti idill

Romantikusan hajlongó fűzfák, totyogó hattyúk, és fröcskölő vad­kacsák teszik még vonzóbbá a helyet.

A közepes bolt­ok mint a tolvajok slágerei

Melyek a közepes boltok előnyei és hátrányai a bolti lopás szempontjából?

0