Szeptember 28. a Veszettség Világnapja
Globálisan kell harcolnunk a világ egyik legveszélyesebb halálos betegségével szemben
Szeptember 28-án a veszettség elleni harc fontosságát hangsúlyozzuk. Ez a veszélyes betegség évente 59 000 ember haláláért felelős. Habár a legtöbb emberi halálesetet Ázsiában és Afrikában regisztrálták, a veszettség a globalizációs folyamatoknak köszönhetően könnyedén elterjedhet Európában is.
Az emberi megbetegedések 99 százalékát kutyaharapás okozza, így a saját és állataink egészségének megőrzése érdekében követnünk kell az ország kötelező védőoltással kapcsolatos irányelveit.
Szeptember 28. a Veszettség Világnapja, mely azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet a veszettség elleni védekezés fontosságára, illetve, hogy hangsúlyozza a betegség elleni harcban elért eredményt. A világnap továbbá a francia mikrobiológus és kémikus, Louis Pasteur 1895-ös halálának évfordulója, aki az első, embereknek szánt veszettség elleni oltóanyagot fejlesztette ki. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, ami a fertőzött állat nyálával terjed az idegek mentén. Emberi megfertőződés esetén a veszettség kialakulása megelőzhető a megfelelő gyógykezeléssel, amennyiben az nyomban megkezdődik. A gyors kezelés és oltás hiányában azonban a betegség szinte mindig halálos: a veszettség rendelkezik a legmagasabb halálozási rátával. A kutyák számára a gyógyulási esély még kisebb, számukra a védőoltás jelenti az egyetlen lehetőséget.
A betegség tünetei változatosak
„A veszettség különböző idegrendszeri zavarok tüneteiben mutatkozik meg, a betegség lefolyása a fertőzött állat fajától függ. A legmegbízhatóbb tünetek a hirtelen és jelentős viselkedésbeli változások, az egyik legtipikusabb tünet például a megmagyarázhatatlan bénulás, ami az idő előrehaladtával fokozatosan erősödik. A viselkedésbeli változások közé tartozhatnak az étvágy hirtelen csökkenése, az éberség vagy az idegesség jelei, ingerlékenység és hiperérzékenység. Az eredetileg nyugodt kutyák például még nyugodtabbá, míg más állatok nagyon izgatottá válhatnak. A betegség első szakaszában az állat viselkedése bizarrá válik, úgy tűnhet, hogy nem ismeri fel a saját gazdáját, vagy furcsa dolgokat nyalogathat. Az is előfordulhat, hogy az állat állandóan a megharapott területet nyalogatja, harapdálja és rágcsálja. A vírus előrehaladtával a fertőzött kutya érzékelése túlérzékennyé válik. A következőkben a torok és az állkapocs bénulása következhet be, ami a száj habzásának jól ismert tünetét váltja ki. Irány- és koordinációvesztés is előfordulhat a hátulsó lábak bénulásának következtében” – mondta Michał Ceregrzyn DVM, PHD, a Kisállatorvos szakértője.
- A veszettségnek két típusát különböztetjük meg: bénulásos és dühös veszettséget. Az utóbbit az extrém viselkedésbeli változások jellemzik, mint például a túlzott agresszió és támadási hajlam. A bénulásos veszettség tünete az elgyengülés, koordinációvesztés, majd bénulás. Egy barátságos állat vágyhat magányra, vagy egy amúgy barátságtalan hirtelen barátságossá válhat. Nem jellemző agresszivitás alakulhat ki, a vadon élő állatok elveszíthetik az embertől való félelmüket, sőt, az éjszakai állatok nappal válhatnak aktívvá akár. Így, ha ilyen viselkedést tapasztalunk vadon élő állatoknál, mindig legyünk nagyon óvatosak.” Európa közvetett veszélynek van kitéve.
A WHO szerint az emberi veszettségi esetek több mint 99 százalékát fertőzött kutya harapása okozza. Annak ellenére, hogy biztos módszerek érhetők el ennek a zoonózisnak az elhárítására, évente mégis körülbelül 59 000 ember veszti életét kutyák által terjesztett veszettség miatt – az esetek több mint 95 százaléka Afrikában és Ázsiában fordul elő. Bár Európa kívül esik a fő veszélyzónán, a statisztikák szerint Közép- és Kelet-Európában a házi- és vadállatok még mindig veszélyben vannak, a veszettség veszélye pedig egész Európában jelen lehet. A vírus leggyakoribb hordozói a rókák és denevérek, amelyekről a fertőzés háziállatokra vagy emberekre is átterjedhet.
2016-ban Lengyelországban, Magyarországon és Romániában is jelentettek rókaveszettségi eseteket. Denevérveszettséget Lengyelországban, Németországban és néhány más európai országban jelentettek. A magyarországi statisztikák szerint tavaly három állat esetében jelentettek veszettséget: egy róka és két kecske fertőződött meg. Az EFSA számára jelentő országok között az elmúlt években csökkent a fertőzött rókák és kutyák száma, a fertőzött denevéreké viszont nőtt. Bár ezek az esetek egyedülállók, mégis jól mutatják, hogy a vírus jelen van, és minden esetben gondoskodnunk kell állataink védelméről. Mi viszonylag biztonságban vagyunk, de ennek fenntartása állandó odafigyelést és védelmet igényel. A veszettség leginkább Ázsiában és Afrikában jelent veszélyt, de az Európában élőknek szintén oda kell figyelniük a veszélyre, hiszen globális világunkban nincsenek országhatárok. Európában 1990 és 2012 között 210 ember vesztette életét veszettség miatt. 31 ember halálát az okozta, hogy egy vírus által fertőzött övezetben tett látogatást: általában Afrikában vagy Ázsiában, az esetek 90 százalékában pedig kutyaharapás okozta a fertőzést.
Bár rendkívül ritka, a veszettség szervtranszplantáció útján is terjedhet. 2005 februárjában 6 német beteg kapott szerveket és szövetet egy veszettséggel fertőzött donortól, közülük hárman életüket vesztették a donor korábbi egészségügyi állapota miatt. A veszettséggel fertőzött kisállatok importálása szintén komoly veszélyforrás lehet Európában: 2008-ban Franciaország például elvesztette veszettség-mentes státuszát 2 évre, mert illegálisan importált, veszettséggel fertőzött kutyák okoztak másodlagos eseteket. 2000 és 2013 között Franciaországban 22 importált állat esetében regisztráltak veszettséget, a legtöbb esetben oltatlan kutyakölykökről, vagy fiatal kutyákról volt szó (21 kutya és 1 macska).
Globális megoldás: tudatosság és oltás
A Veszettség Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet erre a veszélyes betegségre. Minden eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy megállítsuk a veszettséget, de ahhoz, hogy javítsuk a tudatosságot, megelőzzük a veszélyeztetettséget és növeljük a kutyák átoltottsági arányát, összehangolt fellépés szükséges minden érdekelttől lokális, nemzeti, regionális és globális szinten.
Minden európai országnak kötelező oltási programja van a kutyák veszettsége ellen: az oltás gyakoriságát az ország veszélyeztetettségi szintje határozza meg. Lengyelországban és Magyarországon minden évben szükséges beadatni az oltást, hogy biztosítani lehessen a kutyánk és az egész ország védelmét. A macskák számára nem kötelező minden országban a rendszeres veszettség elleni oltás, de mivel a fertőzés veszélye fennáll, a megelőzés érdekében javasolt a rendszeres vakcinázás. A zoonózis komolyságát figyelembe véve a WHO, OIE, FAO és a GARC közösen fejleszt globális stratégiát arra, hogy 2030-ig megszüntessék a veszettség veszélyét a közegészségügyre.
„Jól kidolgozott oltásprotokollra van szükség ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a vadállatok és háziállatok egészségét. Ez a közegészségügyre is jó hatással lenne. A cél, hogy az enzootikus területeken elérjük a kutyák 70 százalékosnál magasabb átoltottsági arányát - e szint alatt terjed jelentősen a fertőzés a kutyák között - így megelőzhetjük a veszettség emberre való átterjedését is. Ennek érdekében a világon mindenhol szükséges beoltani a kutyákat és macskákat, hiszen így tudjuk biztosítani kisállataink és saját biztonságunkat" - tette hozzá a szakértő.
hírek innen, onnan
„A testmozgás olyan, mint a lélegzetvétel, csak később halunk bele a hiányába”
A szakértők úgy vélik, évekkel hosszabbíthatnánk meg az életünket, és számos betegségtől kímélhetnénk meg magunkat már napi fél...
Szellemet látott a népszerű színész: „Amit 6 éves koromban láttam, újra megjelent”
Létezik a természetfeletti?
Kőkemény elemzés készült Magyar Péterről, jellemének minden apró részlete kiderült?
Ilyen szempontból még senki nem vizsgálta a Tisza Párt vezérét.
Irán víz- és energiaellátási infrastruktúrájában keletkezett súlyos károkról számolt be
Az amerikai-izraeli légitámadások következtében az iráni víz- és energiaellátási infrastruktúrában keletkezett súlyos károkról...
Fény derült a Covid legdurvább mellékhatására: életveszélyes lehet
Egy nemzetközi kutatás szerint a súlyos Covid-19 vagy influenza hatása jóval túlmutathat az akut betegségen. A vizsgálat alapján ezek a...
A nappaliban üldögélt, amikor becsapódott az iráni rakéta, videón a pusztítás
Iráni rakéták csapódtak be Dimona és Arad városában, az izraeli hadsereg pedig elismerte, hogy a légvédelem nem tudta elfogni a...
Ekkora része tartozik a magyar társadalomnak az alsó rétegbe: a kutatókat is meglepte az arány
Az Európai Unió hárommillió magyar szegényt lát, egy friss szociológiai tanulmány viszont azt írja, a magyarok 42 százaléka tartozik az...
Miközben az ország rajongott érte, Esztergályos Cecília 20 éven át titokban zokogott: most elárulta a drámai okot
Esztergályos Cecília, a Família Kft. imádott Ágikája, élete legnagyobb harcát vívta a színfalak mögött. A gyermektelenség miatti...
Többé nem lesz deszkakemény a lepedő: filléres trükk, amitől újra puha lesz a kint szárított ruha
Sokan drága öblítőkhöz nyúlnak a kemény ruhák ellen, pedig ezek hosszú távon még árthatnak is a textíliáknak. A megoldás a...
Szibériából széllökés érkezik, de ki fizeti a számlát?
Jövő héten napsütéses időnk lesz, de utána nagy időjárásváltozásra számíthatunk. Dino Dundić hobbimeteorológus Facebook-oldalán...
Aki egész nap ül a tévé előtt, nem hall mást – az ország legfideszesebb körzetében járt Magyar Péter
Szombaton Csornán, aztán Sopronban folytatódott Magyar Péter országjárása. „Én jobboldali konzervatív ember vagyok, nem kell annak...
5 könnyen elkészíthető, mégis mennyei étel, amit fáradtan is összedobsz percek alatt
Amikor elfogy az energiánk, szinte mind ugyanazokat az egyszerű, gyors fogásokat készítjük. Nem véletlen: a fáradtság az ízlésünkre is...
Sport
Borzalmas körülmények Zalaegerszegen, elbántak az Újpesttel
A ZTE feljött a tabellán a negyedik helyre, két pontra megközelítette a Debrecent.
Aljas támadás indult Szoboszlai Dominik ellen egy szombati mozdulata miatt + videó
A Liverpool magyar középpályása a Brighton ellen nem tudott csapata vezére lenni.
Kerkez Milos látványos gólja, Szoboszlai Dominik pazar játéka ment a levesbe
Két magyar fecske nem csinál nyarat.
Elek Gáborék ellenállhatatlan játéka kiütéses győzelmet ért Győrben
Gyakorlatilag eldőlt, melyik magyar csapat jut az Európa-liga négyes döntőjébe.
A Liverpool edzője Marco Rossinak is üzent Szoboszlaival kapcsolatban
Arne Slot komoly kéréssel fordult a szövetségi kapitányokhoz.
Molnár Attila második lett a vb-döntős futamában, mégsem kaphatott érmet
Európa-bajnokunk majdnem ugyanazon a helyen végzett, mint a tavalyi világbajnokságon.
Horror a bringaversenyen: az olasz lány belezuhant a szakadékba, csoda, hogy túlélte
Azonnal kórházba szállították az olasz kerékpárost.
Ősi riválisa tett hatalmas szívességet a Liverpoolnak, pont nélkül távozik a Chelsea a Mersey-partról
A londoni kékek nem tudták kihasználni Szoboszlaiék botlását.
Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbja, Kerkez Milosnak a futballintelligenciáját dicsérték
A Liverpool újabb veresége ellenére remek értékeléseket kaptak a csapat magyar futballistái.
Remek hír Marco Rossinak: válogatottunk kapusa kivédte az ellenfél szemét
Tóth Balázs kirobbanó formában.
A vb-érmes magyar váltó bravúrja: új országos rekord a világbajnokság zárónapján.
A kezdése alapján az ötpróbázó Szűcs Szabina is dobogóért harcolhat a toruni világbajnokságon.
Kerkez megsérült a gólja után, a Liverpool borzalmas helyzetbe került
Arne Slot csapata egyre távolabb a BL-szerepléstől.
Bulvár
Orbán Viktor szövetségese söpörheti el a botrányról botrányra bukdácsoló kormányt
Az ellenzék, ha ügyes, akkor kihasználhatja a szlovén Szabadság Mozgalom gyengülését.
Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
Nem engedi el az újabb fideszes hibát a Tisza Párt elnöke.
Iráni rakéta csapódott be az izraeli Arad városába
Sokan megsebesültek – többen életveszélyesen – Izraelben egy Arad városában becsapódott újabb iráni ballisztikus rakéta miatt szombat este – jelentette az izraeli mentőszolgálat.
„Örülök, hogy halott” – reagálta Donald Trump arra, hogy meghalt az ügyész, aki a 2016-os kampányát vizsgálta
Robert Mueller 81 éves volt.
Magyar Péter és Varga Judit ismét egy oldalra került, sötét titokra derült fény
Komoly vádakkal kell szembenéznie a korábbi házaspárnak.
Putyin meglepő alkuajánlata: Ukrajnáért Iránt
Moszkva lepaktálna Washingtonnal, Putyin szándékáról a már bejáratott csatornákon, összekötője útján értesítette Trumpot. Különös ajánlatot tett Oroszország az Egyesült Államoknak: Moszkva felvetette, hogy le
Milyen egy intim együttlét 70 felett? Erről szinte senki nem beszél
Sokan hajlamosak azt hinni, hogy egy bizonyos életkor után az ember „kilép” az élet bizonyos területeiről. Mintha létezne egy láthatatlan határ, ahol már nem illik vágyakról, közelségről vagy kapcsolódásról b
Magyar Péter mögé beszálltak az oroszok, a neves szakértő elárulta az igazságot Szoboszlairól és a Liverpoolról is
A Tisza vezéréről és miniszterelnökéről azt állítják, hogy az oroszok támogatását élvezte, ezért tudta lenyomni még Donald Trumpot is.
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5,899 milliárd forint volt a tét
Mutatjuk, hogy mely számokkal lehetett megnyerni az xxx forintot.
Versenyfutás az idővel: Azonnali gázfeltöltésre szólította fel a tagállamokat az Európai Unió
Brüsszel szerint még azelőtt kell cselekedni, hogy a nyári árverseny padlóra küldi a gazdaságot.
Jobban állsz anyagilag, mint az átlag? Három jel, ami ezt mutatja
Ha valamikor, akkor a 20-as és 30-as éveinkben tele vagyunk álmokkal és nagy, megvalósításra váró tervekkel, elképzelésekkel. Az anyagi biztonság kérdése azonban itt még sokszor kérdőjeles…
„Ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is” – írja Dobrev Klárának a DK-s politikus, aki védelmébe vette visszalépő társát
Bodrozsán Alexandra szerint méltatlanul bántak a DK-ban Kopping Ritával.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


