Ezt olvasta már?

Labdarúgó NB I - A Ferencvárosé a Fair Play-díj

A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényében.


Szerda reggel lakástűzben meghalt egy ember Pécsen

Meghalt egy ember, miután kigyulladt egy társasház egyik második emeleti lakásának szobája szerda reggel Pécsen – tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.


hirdetés

Sárkány Sándor közölte, a baranyai megyeszékhely keleti városrészében történt eset során a bútorzat kapott lángra, s a tűzben a helyiségben tartózkodó egyetlen ember meghalt.

 

A katasztrófavédelem a tűz okának feltárására tűzvizsgálati eljárást indított. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy egy, a plafonra szerelt füstérzékelővel a halálesetek, füstmérgezések megelőzhetőek lennének, a keletkezett kár mértéke pedig minimalizálható lenne.

 

(MTI)







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Hallani sem akart haldokló apjáról Adele

A híres brit énekesnő és apja évek óta szóba sem állt egymással, így egyelőre a haláláról sem nyilvánult meg a sajtóban Adele, aki...

Esterházy-kincsek: a magánalapítvány tovább viszi az ügyet

Az Esterházy Privatstiftung (Magánalapítvány) szakértőivel megvizsgálja a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét, amelyben elutasította a...

Az EU előtt a magyar helyreállítási alap terve

Az 5800 milliárd forintos keretből 2500 milliárdot hívnánk le.

Ejha: rá sem lehet ismerni a Trónok harca egyik főszereplőjére

Az Arya Strakot alakító Maisie Williams barna, szigorú arcú, fiús lányból laza, szőke szépség lett.

Rossz hír: Már Szlovéniában is azonosították az indiai mutánst

Szlovéniában is azonosították a koronavírus Indiában felfedezett, B.1.617 elnevezésű változatát - közölte a helyi média szerdán, az...

Palkovics miniszter csavart egyet, délre tette a Fudant, északra a Diákvárost

Benyújtották a kormány törvényjavaslatát, ami már ki is jelöli, milyen állami területeket kapna meg a Fudan Hungary Alapítvány. Baranyi...

Izraeli zászlót égettek zsinagógák előtt Németországban

Német hírportálok értesülései szerint izraeli zászlót égettek ?arab kinézetű? fiatalok a németországi Bonnban és Münsterben a helyi...

Olyan film jön a moziba, amihet hasonlót se láttál még

Soha ekkora sikere nem volt még a horrorfilmeknek, mint az elmúlt években, amely többek között a Démonok között és a Stephing...

Kivennék a következő kormányok kezéből a paksi bővítés ellenőrzését

Ahelyett, hogy új főigazgatót neveztek volna ki az Országos Atomenergia Hivatal élére, teljesen kiszervezik a hatóságot. Az elnökről...

Sikeresen teljesítette az indítása előtti kulcsfontosságú tesztjét a Hubble űrtávcső utóda

Utoljára bontotta ki a Földön hatalmas, aranybevonatú elsődleges tükrét a Hubble űrtávcső utóda, a James Webb-űrteleszkóp, amelyet a...

Sport

Szenzációs és világhírű edzőjelölt a Fradi kispadjára

A magyar bajnokcsapat az olasz Roberto Donadonival is tárgyalt, mert úgy tűnik, hogy Szergej Rebrov távozik.

Óriási botrány a sportlövőknél: Sidi Péter betört az egyik csapattársa szobájába

Sidi az olimpián is indult volna, most felfüggesztették.

Hihetetlen összeomlás - A Barcelona kiszállt a bajnoki versenyfutásból

Kétgólos előnyt adtak le a katalánok Valenciában. Sergio Busquets szerint szertefoszlottak a Barcelona bajnoki címről szőtt álmai.

Egyre nagyobb a nyomás Japánon: le kell mondani az olimpiát

A sportolók nem érdekesek, a pénz sokkal inkább.

Sokkoló hírt kapott meccs előtt a sztárfocista: feleségét és gyermekeit betörők támadták meg az otthonukban

Amszterdam ? Sokkoló hírt kapott a vasárnapi, a Willem II elleni holland bajnoki mérkőzés előtt a PSV izraeli labdarúgója, Eran Zahavi. A 33 éves támadó családjának amszterdami otthonába betörtek, s a tettesek b

A vadító szerb távolugrónő szenzációs alakjában lehetetlen hibát találni - képek

A világ- és négyszeres Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes sportolót több mint 500 ezren követik a közösségi oldalán.

˝A második félidő után bizonytalanná vált a jövőm Barcelonában˝

A katalánok kiszálltak a bajnoki címért folyó küzdelemből, miután kétgólos előnyt elszórakozva, a második félidőben három gólt kapva csak döntetlenezni tudtak.

Elmenekült Ceausescu elől a BEK-döntő hőse, aztán új hazájában is BEK-et nyert

Miodrag Belodedici 35 évvel ezelőtt, 1986-ban nyerte meg először a BEK-et, majd 30 éve, 1991-ben másodszor. Két olyan csapattal, amelyről akkor se hitte senki, hogy nyerhet.

Danyi győri menesztése a válogatott egyensúlyát is boríthatja

A másfél éve megálmodott összefogás, a Fradi és a Győr edzőjének koprodukciója számára is kihívást jelenthet Ambros Martín visszatérése az ETO kispadjára.

0

Bulvár

Záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés ? mutatjuk, hol várható csapadék

Egy hullámzó frontrendszer éri el a Kárpát-medencét, emiatt változékonyabbra, csapadékosabbra fordul időjárásunk.

Tudod, mi volt az otthonod helyén a Habsburgok idején? Ezen a térképen megnézheted

Több különböző korszak térképein is megnézheted, milyen volt Magyarország a múltban.

Leszakad az ég ? kiadták az országos figyelmeztetést

Zivatarveszély miatt országszerte figyelmeztetéseket adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Beigazolódott a Szputnyik védőoltásról keringő meglepő teória

Egy meglepő teória látott napvilágot a koronavírus és a Szputnyik kapcsolatáról. Íme az ezzel kapcsolatos magyar tapasztalatok.

Ő Pap Rita és Bodnár Attila gyönyörű lánya: a 25 éves Fanni az esküvőjére készül

Pap Rita és Bodnár Attila lánya, Fanni örökölte szülei zenei vénáját.

Koronavírus-oltás: a szívre is hatással van

Amerikai kutatók vizsgálták az mRNS-vakcinák beadatása után jelentkező fiziológiás oltási reakciókat, és azt találták, hogy ezek az oltóanyagok átmenetileg megemelhetik a nyugalmi pulzusszámot. Különösen a fiat

Lajos világsztárok testőre volt, tegnap őrizetbe vették: brutális gyilkos Curtis testvére?

Budapest ? Elképesztő fordulat: újabb embereket fogott el a rendőrség az egykori MTK-labdarúgó, Katzenbach Imre megölésének ügyében. A 45 éves korában kámforrá vált férfi földi maradványait az eltűnését k

A sürgősségire került a poszt-Covid tünetei miatt a magyar énekes

"Lezsibbadt a két kezem, a nyelvem, rosszul lettem."

Nyúlüregnek hitte a gazda, föld alatti, titkos kápolnába vezetett a járat: a templomos lovagok követőié lehete...

Bár a föld tulajdonosa nem sejtette, egy titkos kápolna volt a földje alatt.

blogmorzsák

A gyermekkori elhízást könnyebb megelőzni, mint kezelni

A fejlődő szervezet számára kiemelten fontos a megfelelő táplálkozás és a rendszeres mozgás.

A Pluton chip fikciója és más történetek

Aki hinni akar: hinni fog, aki meg nem akar, az nem fog.

Bizarr, élő felhőkarcolók épülhetnek

El tudjuk képzelni azt, hogy genetikailag módo­sított, de élő fákból épüljenek felhőkarcolók? Mi nem, de van, aki igen.

Fizess vagy einstandoljuk a kőolajvezetékedet!

Kőolaj szállítására való csővezetéket eddig még nem igen bénítottak meg, legalábbis ennyire látványosan biztosan nem.

Te még csavarokkal, tiplikkel szenvedsz?

Zseniális trükk: így rögzíts fúrás nélkül bármit falra, ajtóra, bútorra!

Belvárosi klasszikus: családi otthon Budán

Klasszikus álomotthon a budai oldal egyik legszebb kerületében.

Az utolsó utáni magyar királyné

Hatvan évvel ezelőtt egy hercegnő úgy házasodott meg, hogy sokan az új magyar királynéként ünnepelték.

Van-e még nálunk független újságírás?

„Sükösd Miklóstól valaha azt vártam, hogy megújítja a magyar médiatudományt.“

Időkapszula 1984. júniu­sának második hétvégéje

Hazánk vendége volt Kim Ir Szen, a Koreai Munkapárt Köz­pon­ti Bizottságának főtitkára.

Elégedett vigyorral néztem szembe a bugyikkal

Fürdőruhás Disney-gidák ledér táncot ropnak Britney Spearsre, mielőtt vérrel festik a várost. Van ennél bámulatosabb?

Rottweiler fajtaleírás: a mészárosok kutyájából vált családtaggá

Ez az ízig-vérig munkakutya rendkívül bátor, engedelmes és védelemező társ, azonban nem való akárkinek!

Huszár - zsír

„Ha már végképp sivárnak ér­zem a világot, különösen az ízek elsivárosodása tud depresszióba kergetni, akkor besétálok a Frankel Leó utcába.“

0