Szerdától lehet megnézni az szja-bevallási tervezeteket az ügyfélkapun keresztül
Szerdától tekinthetik meg az adóhatóság által elkészített szja-bevallási tervezetet az erre a célra kialakított online felületen azok, akik ügyfélkapuval rendelkeznek, a papíralapú tervezet postázását pedig csütörtök éjfélig lehet kérni. - Pécsi Napilap -
Aki egyetért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kalkulációjával, annak nincs teendője, május 22-én az adóbevallási tervezet számít majd a bevallásának, aki nem, május 22-ig módosíthatja azt. Továbbra van lehetőség arra is, hogy ki-ki maga készítse el szja-bevallását.
Idén először a NAV a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott adatok alapján külön kérés nélkül minden olyan magánszemély számára adóbevallási tervezetet készít, aki nem kért munkáltatói adómegállapítást, vagy munkáltatója ezt nem vállalta.
Az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyeknek továbbra is maguknak kell elkészíteniük bevallásukat, mert az ő jövedelmi adataik nem állnak teljes körűen a NAV rendelkezésére, nekik a 16SZJA jelű bevallást kell május 22-ig benyújtaniuk. Ha azonban az egyéni vállalkozó 2016-ban egész évben bejelentetten szüneteltette tevékenységét, nem volt adóköteles jövedelme, és 2016-ban munkáltatótól vagy más kifizetőtől származó jövedelmet szerzett, a NAV elkészíti számára is az adóbevallási tervezetet.
Az adóbevallási tervezetek elektronikus formában március 15-től megtekinthetők és módosíthatók ügyfélkapun keresztül. Akiknek nincs ügyfélkapujuk, március 16-án éjfélig többféle módon (levélben, sms-ben, telefonon, a NAV honlapján vagy személyesen) is kérhetik, hogy a NAV küldje el számukra az adóbevallási tervezetet, amelyet május 2-ig kapnak meg postán. Március 16. után azonban már csak a NAV ügyfélszolgálatain lehet benyújtani az igénylést. Bármikor dönteni lehet azonban az ügyfélkapus regisztráció mellett, és akkor elektronikusan is megtekinthető valamint módosítható a tervezet. A regisztrációt azért is érdemes megcsinálni, mert a bevallási tervezeten kívül a közigazgatás számos szolgáltatása is online elérhetővé válik.
Ha az adózó egyetért a NAV által elkészített tervezettel, nem kell tennie semmit, május 22-én a tervezet lesz a hivatalos adóbevallása. Aki május 22-ig nem módosítja az adóbevallási tervezet adatait és nem nyújt be önálló bevallást, és addig adómegállapítás sem érkezik a jövedelmére vonatkozóan, a NAV által készített tervezet általa benyújtott bevallásnak, a NAV által megállapított adó általa bevallott adónak minősül.
Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkezők május 22-ig az online felületen javíthatják, kiegészíthetik a bevallási tervezetet, ha olyan jövedelmük vagy kedvezményük is volt, amely nem szerepelt a munkáltatók, kifizetők adatai között (például lakáskiadásból származó jövedelem vagy olyan családi kedvezmény, amelyről az adóelőleg figyelembevételekor nem nyilatkozott az adózó). Azok akik megkapták a tervezet papíralapú változatát, és nem értenek egyet az abban feltüntetett adatokkal, de továbbra sem nyitnak ügyfélkaput, önadózással tehetnek eleget bevallási kötelezettségüknek május 22-ig. Az ehhez szükséges 16SZJA jelű nyomtatványt és a kitöltési útmutatót le lehet tölteni a NAV honlapjáról és az adóhatóság ügyfélszolgálatain is elérhető.
Az adóhatóság május 2-ig az ügyfélkapusoknak elektronikus, a többieknek postai úton értesítést küld a visszatérítendő vagy befizetendő adó összegéről valamint az adózókról nyilvántartott adatok esetleges ellentmondásairól.
Az szja-t május 22-ig kell megfizetni, erre lehetőség van az új online felületen és a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával, a lakossági folyószámláról történő átutalással, a NAV ügyfélszolgálatain POS terminálon keresztüli bankkártyás befizetéssel és készpénzátutalási megbízással, azaz csekken, amit a NAV honlapján vagy ügyfélszolgálatain lehet igényelni.
Az szja-t pótlékmentesen, részletekben is be lehet fizetni, ha a fizetendő szja és egészségügyi hozzájárulás összege nem haladja meg a 200 ezer forintot. Legfeljebb hat havi, egyenlő összegű részletfizetést lehet kérni, az első részlet megfizetésének határideje május 22. Az adóhatóságnak 30 napon belül kell kiutalnia a visszatérítendő adót.
Idén is lehetőség van arra, hogy az adózó rendelkezzen összevont adóalapja után befizetett személyi jövedelemadója egy százalékáról egy regisztrált civil szervezet, további egy százalékáról pedig valamely technikai számmal rendelkező egyház vagy a kiemelt előirányzat (2017-ben a Nemzeti Tehetség Program) javára. A rendelkezést május 22-ig lehet benyújtani az új online felületen vagy a 16SZJA EGYSZA lapján, illetve az erre a célra kialakított 16EGYSZA jelű nyomtatványon. A rendelkezés csak akkor lesz érvényes, ha az adózó befizette az adóját és nincs adótartozása.
hírek innen, onnan
Az olaszországi Livornóban mostantól kötelező lesz feltakarítani a sétáltatott kutyák vizeletét
A kutyasétáltatóknak permetezőt kell majd maguknál hordani.
Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok
A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai...
Kétszer megmenekült, de harmadszor elvérzett: Megvan az Exatlon Hungary legújabb kiesője.
Újabb Bajnok búcsúzott az Exatlonból.
Újabb Bajnok búcsúzott az Exatlontól: neki ért véget a verseny
Véget ért az Exatlon Hungary versenye az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás számára. A Bajnokok csapatának oszlopos tagja Hadobás...
Az élet elképesztően jóra fordul 4 csillagjegy számára. Te köztük vagy?
Ha az elmúlt években úgy érezted, semmi sem akar összejönni, most fellélegezhetsz: 2026 második fele négy csillagjegy számára...
Katasztrofálisan megromlott a bebörtönzött iráni Nobel-békedíjas aktivista egészsége, kórházba szállították
Nargesz Mohammadit, aki 2023-ban kapta meg a Nobel-békedíjat, 2025-ben börtönözték be ismét Iránban, azóta már többször eszméletét...
„Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást
Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb...
Amivel Irán nem számolhatott – az USA már ezt is beveti ellenük
Az amerikai haditengerészet 100 millió dolláros szerződéssel erősíti az iráni aknák elleni AI-képességeit.
Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat
Többek között az űridőjárást monitorozza majd.
Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit
Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...
A saját férje adta fel: kegyetlenül bánt demenciában szenvedő édesapjával a nő
A férfi a bántalmazásról videót is benyújtott.
Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk
Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


