Szerdától lehet tűzijátékot vásárolni
Szerdától szombatig engedély nélkül lehet egyes pirotechnikai eszközöket megvásárolni, felhasználni pedig 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig lehet őket. A tavalyi tapasztalatok szerint a pécsi szilveszter is hangos lesz.
A Complex jogtárban olvasható kormányrendelet szövege szerint a harmadik pirotechnikai osztályba tartozó eszközöket lehet így beszerezni; ezek közepes kockázattal járó, a szabadban lévő nagy nyílt területen való használatra szánt tűzijátékok, amelyek zajszintje nem ártalmas az emberi egészségre. A tűzijátékokat csak nagykorúak vásárolhatják meg, csak zárt csomagolásban tárolhatók, és tömegközlekedési eszközön tiltott a használatuk.
A fel nem használt vagy hibás eszközöket január 5-ig a vevő köteles a forgalmazónak visszavinni, az pedig köteles térítés díj nélkül visszavenni. Árusítani csak működési engedéllyel rendelkező nyílt árusítású üzletből vagy forgalmazó raktárkészletéből lehet. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az árusítást ideiglenes tárolóhelyre is kiadják, de ilyet csak olyan kereskedő kaphat, aki a rendeletben előírt személyi és tárgyi feltételeknek megfelel. A forgalmazott termékeknek minőségileg bevizsgáltnak és tanúsítottnak kell lenniük.
A police.hu-n olvasható tájékoztató szerint továbbra is érvényben van az a 2005-ben hozott szabály, amely szerint magánszemélyeknek tilos petárdát birtokolni, felhasználni. Aki ezt megszegi, 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják.
A rendőrség azt javasolja a tűzijátékok felhasználóinak, hogy ne vásároljanak lejárt szavatosságú terméket, ne szereljék, vagy alakítsák át őket, na beltérben használják, kézből ne működtessék, és ne hajoljanak fölé, a tűzijáték vezetőpálcáját pedig soha ne szúrják földbe, hanem stabilan álló csőből indítsák el.
MTI

- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Miskolcon megszűnt a szmogriadó tájékoztatási fokozata
- Mégis teljes pompájában ragyog majd Miskolc
- Tervezzük meg közösen Miskolc főterét!
- Felhívás nevelőszülőkhöz
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

