Szijjártó Péter: kormánytámogatással épít cukorsilókat a Hell Szikszón
Hét cukorsilót épít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón az energiaitalok gyártására szakosodott Hell Energy Magyarország Kft. itteni üzeméhez, az 565 millió forintos beruházáshoz a kormány 282 millió forintot biztosít.
A miniszter az átadáson azt mondta: a koronavírus világjárvány elején az egészségügyi védekezésre kellett koncentrálni, majd a gazdasági védekezésre, a munkahelyek megőrzésére, Magyarország működésére. Biztosítani kell azt, hogy a gazdaságot ne kelljen még részlegesen se leállítani, a magyar gazdaság az emberek munkájától lesz sikeres - hangoztatta.
Szijjártó Péter szólt arról, hogy a kormány szövetséget kötött a vállalatokkal, ennek értelmében a munkát, a munkahelyteremtést finanszírozzák, aki most fejleszt, beruház, az hosszú távon előnyhöz jut a nemzetközi piacokon is.
Az exportra termelő vállalatok sorában kiemelt helyen áll a Hell-csoport, amelynek termékei ma már öt kontinens ötven országában találhatók meg, hat országban pedig piacvezetők, az árbevétel meghatározó része exportból származik, ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság visszaálljon a hosszú távú növekedési pályára - tette hozzá a miniszter, hangoztatva: a Hell-csoport hatványozottan javítja az ország gazdasági teljesítményét.
A külgazdasági és külügyminiszter azt is elmondta, hogy a Hell mostani beruházása direkt módon 355 munkahely megtartását segíti elő, hatékonyabbá válik a vállalat működése. Borsod-Abaúj-Zemplén a megyék tőkevonzó rangsorában a negyedik helyen áll, harminckilenc vállalat kötelezte el magát összességében húszmilliárd forintos beruházás mellett, amihez a kormány 9 milliárd forintot biztosít, 11,5 ezer munkahelyet segít megmenteni.
Csereklye Barnabás a támogatói okirat átvételét követően hangsúlyozta: az elmúlt héten adták át a 8 milliárd forint összértékű, zöldmezős beruházás keretében létrehozott új üzemüket, az Energy Coggee-t, ehhez a beruházáshoz az állam négymilliárd forint támogatást adott. A mostani fejlesztéssel egy másik fontos célkitűzésük, a környezetkímélő gyártás megvalósításáért tehetnek fontos lépéseket, ami szintén a hosszú távú stratégiájuk alappillére.
Koncz Zsófia - aki az október 11-i időközi országgyűlési-képviselő választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul a körzetben - az avatáson arról szólt, hogy a Hell-csoport egyedülálló beruházásokat hajt végre a térségben, kiváló munkakörülmények mellett, magas színvonalú technológiával dolgoznak a munkavállalók, a cég igen sok fiatalnak ad munkát.
A Hell Energy Magyarország Kft. árbevétele tavaly meghaladta az 50 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 2,55 milliárd forint volt. Az előző évben, 2018-ban a vállalkozás közel 48 milliárd forint árbevétel mellett több mint 5,34 milliárd forint adózott eredményt ért el. 2019-ben a belföldi értékesítésből 25,19 milliárd forint, míg az exportból 26,21 milliárd forint bevételük származott.
hírek innen, onnan
Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat
Többek között az űridőjárást monitorozza majd.
Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit
Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...
A saját férje adta fel: kegyetlenül bánt demenciában szenvedő édesapjával a nő
A férfi a bántalmazásról videót is benyújtott.
Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk
Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...
Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat
A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással...
Szigorú ultimátumot adott Trump: azonnal lecsapnak Iránra, és azokra, akik fizetni mernek a Hormuzi-szoroson
Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki három iráni pénzváltó vállalatra és egy kínai olajterminálra. Washington eközben...
A Zalaegerszeg meglepő veresége után a Debrecen közelebb került a bronzéremhez
Megszakadt a Zalaegerszeg elképesztő hazai sorozata.
A nemzetközi sajtóban is hír volt a több gyanús, NER-hez köthető pénzmozgás
A Guardian forrásai szerint jelentős pénzmozgások indultak meg Magyarországról, főként közel-keleti államok neve merült fel.
Trump kiállt a Fehér Ház elé, és azonnali tájékoztatást adott Iránról
Miközben Donald Trump amerikai elnök ismét határozott és éles hangvételű kijelentéseket tett az iráni nukleáris programmal kapcsolatban,...
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Fontos változás jön a YouTube-on, minden felhasználót érint
Teljesen új élményekkel gazdagodik a legnépszerűbb videómegosztó.
Történelmi csúcson zártak az amerikai tőzsdék
A Wall Street főbb indexei emelkedéssel nyitottak pénteken. Ezzel folytatták az évek óta legnagyobb havi ralit, miután az erős vállalati...
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


