Szijjártó: ha Ukrajna konzult utasít ki, arányos választ ad Magyarország
Ha az ukrán fél konzult utasít ki, az nem maradhat azonnali arányos válasz nélkül magyar részről, ezt azonban remélhetőleg el lehet kerülni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
Szijjártó Péter azt megelőzően nyilatkozott a repülőtéren, hogy elutazott volna New Yorkba, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) közgyűlésére.
Közölte, hogy több mint harminc kétoldalú tárgyaláson fog részt venni, amelyek közül kiemelte a Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel kedden folytatandót, mivel szavai szerint az elmúlt időszakban újabb lendületet vett a magyarellenes hangulatkeltés Ukrajnában.
Az ukránok elnök- és parlamenti választásra készülnek, a jelenleg hivatalban lévő elnök támogatottsága pedig "meglehetősen szerényen alakul", így a kampányban a "jól ismert magyargyűlöletet" vették elő a hatalmon lévők azért, hogy javítsák az esélyeiket - hangoztatta.
Ez több jelenségben is testet öltött: az ukrán titkosszolgálat elkezdte vegzálni a magyar nemzeti közösség bizonyos tagjait; ma már nyíltan, honlapon szólítanak fel a kettős állampolgársággal rendelkezőkkel szembeni fellépésre; egyre sűrűbben érik inzultusok a magyar diplomatákat; valamint többször "kihallgatásra invitálták" a magyar kormány által finanszírozott gazdaságfejlesztési programban részt vevő alapítványhoz köthető embereket - sorolta a miniszter.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a múlt héten minden eddiginél tovább mentek, amikor a nemzetközi jog és diplomácia összes létező, írott és íratlan szabályát felrúgva titkosszolgálati akciót hajtottak végre Magyarország egyik ukrajnai konzulátusán, egy NATO-tagállam képviseletén, magyar fennhatóságú területen.
Magyarország külképviseletein kizárólag olyan tevékenységek zajlanak, amelyek teljes mértékben összeegyeztethetőek a nemzetközi és a magyar joggal - szögezte le a tárcavezető.
A kettős állampolgárság bevett Európában, és ha egy állam valóban az Európai Unió (EU) irányába akar haladni, nem kérdőjelezheti meg ezt az intézményt - vélekedett.
Azt mondta, hogy Magyarország a jó kapcsolatban érdekelt Ukrajnával, és a tettek szintjén is ezt bizonyítja. Ha nem így lenne, nem nyaraltattak volna ukrán gyermekeket a Velencei-tónál, valamint nem szállítottak volna klórt bizonyos ukrán területekre azért, hogy ne kelljen leállítani a vízellátást. Jelenleg inzulinhiány van a szomszédos állam egyes kórházaiban, aminek megoldásában szintén segíteni fog Magyarország - tette hozzá.
A kormány tehát mindent megtesz a jó kapcsolatért, azonban a kárpátaljai magyar közösség minden tagjáért kiáll. Nem fogja engedni, hogy az ukránok megszegjék a diplomácia legalapvetőbb szabályait - nyomatékosította Szijjártó Péter.
Kérdésre felelve a miniszter azt mondta, ha Ukrajna konzult utasítana ki, a válaszlépés egy hasonló rangú diplomata kiutasítása lenne Magyarországról.
Egy másik felvetésre azt hangoztatta, hogy a magyar nemzeti közösség jogai nemcsak veszélyben vannak Kárpátalján, hanem a közösség a jogfosztottság állapotába került. Tagjaitól elvették annak a lehetőségét, hogy kizárólag magyar anyanyelven tanuljanak, továbbá ellehetetlenítenék a magyar kulturális események megtartását és a magyar nyelvű médiumok működését is - sorolta. Magyarország azt tudja tenni, amit eddig: meg tudja állítani az ukránok EU- és NATO-integráció irányába tett lépéseit - közölte.
Egy újságíró felidézte, hogy a Demokratikus Koalíció szerint a kormány hosszú távú célja kivezetni Magyarországot az unióból. A felvetést Szijjártó Péter "óriási butaságnak" nevezte. Ahhoz, hogy Magyarország erős legyen, erős EU-ra van szükség. A magyar export 79 százaléka az unióba irányul - közölte, feltéve a kérdést: ebben az esetben "ki lenne az a hülye", aki ki akarná léptetni az országot.
Azt a közvélemény-kutatási eredményt, amely szerint az emberek többsége úgy gondolja, hogy a Sargentini-jelentés a kormányra vonatkozó kritika, a miniszter úgy kommentálta, hogy meg kell nézni a dokumentum címét, amely nem említi a kabinetet. Az irat a magyar emberek, az ő döntéseik elítéléséről szól, és hazugságokat tartalmaz - jelentette ki.
Az UNIAN ukrán hírügynökség szombaton azt jelentette, hogy egy ukrán nacionalista weboldal elkezdte feltölteni nyilvános adatbázisába magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljaiak nevét és címét.
A Mirotvorec (Béketeremtő) nevet viselő ukrajnai portál a Facebookon is értesítette arról a követőit, hogy a Csisztiliscse (Tisztítótűz) nevű adatbázisában rögzítette az első öt kárpátaljai ember adatait, akik második (magyar) állampolgárság megszerzésével törvénysértést követtek el.
Az előzményekhez tartozik, hogy az Ukrinform ukrán állami hírügynökség szerdán közzétett egy rejtett kamerával készült videófelvételt, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek a beregszászi magyar konzulátuson. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter még aznap közölte, hogy nem zárja ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását. Péntek este egy rádióinterjúban ezt azzal egészítette ki, hogy Ukrajna kész kiutasítani a beregszászi magyar konzult, ha Magyarország nem hívja vissza őt.
hírek innen, onnan
Borzalmas dolog történt az éjjel, több száz négyzetméteren csaptak fel a lángok Magyarországon
Kigyulladt egy családi ház és két személyautó Albertirsán.
Bukóban a startup-generáció? Az idősebbek sokkal jobbak a bizniszben
A szenior vállalkozók fontos, kiaknázatlan gazdasági potenciált jelentenek – derült ki a Corvinus Egyetem kutatásából. Aki figyelmen...
Újabb pletyka segíthet a benzinpiacon
Pénteken az iráni háború kapcsán ismét elterjedt egy pozitív hír, a befektetők pedig remélik, hogy valóban lezárulhat a konfliktus. Az...
Ilyen gyakran járnak WC-re az egészséges emberek, ha nem ezt tapasztalod, baj van a bélrendszereddel
Bizonyára már te is gondolkodtál rajta, vajon mi számít normálisnak, ha a székletürítés gyakoriságáról esik szó. Aggodalomra adhat...
Anarchisták és rendőrök csaptak össze Torinóban: vízágyút és könnygázt vetettek be
Elfajult a május 1-jei tüntetés.
Nagy Zsolt véget akart vetni az életének: ezért nem lett öngyilkos a színész
Nagy Zsolt őszintén beszélt arról, mennyire véget akart vetni az életének egy időben.
A gazdaság temette maga alá a Fideszt, de segíti-e majd kormányon is a Tiszát?
A minimális növekedés és az összesen 40 százalékos infláció hatásával nem tudott megbirkózni a korábban mindent kibíró rendszer. Az...
A királyi pár elérte, hogy Donald Trump megtegyen valami olyat, amilyet korábban még senki
Legalábbis az amerikai elnök szerint.
Fényes nappal támadt egy férfi egy apácára Jeruzsálemben
A földre lökte, majd belerúgott.
Azbesztkatasztrófa – újabb településen merült fel a gyanú
Több terület érintett lehet, az önkormányzat vizsgálatot indított.
Kapitány István: Magyarország akkor erős, ha a Nyugathoz tartozik
A leendő miniszter szerint haza kell hozni az uniós forrásokat.
Sport
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje
Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


