Ezt olvasta már?


Szlávik: egyetlen komolyabb mellékhatást sem tapasztaltak a vakcina beadása után

A koronavírus elleni vakcina beadása után egyetlen komolyabb mellékhatást sem tapasztaltak Magyarországon, ezt a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa mondta vasárnap este az M1-en.

Szlávik János szerint az oltási reakciók jóval alacsonyabb számban fordulnak elő, mint más korábbi védőoltások esetén, átmeneti izomláz, zsibbadás, pirosodás kialakulhat, komolyabb mellékhatással nem találkoztak.

 

Elmondta, hogy a világon több millió embert oltottak már be a vakcinával, és a statisztikák szerint százezerből egy esetben alakulhat ki olyan oltási reakció, amely miatt az orvosoknak be kell avatkozniuk, de ezek is csak átmenetiek, és az oltóközpontok fel vannak erre készülve.

 

Szlávik hozzátette, hogy a beoltottak több mint 95 százaléka a második oltást követő egy hét után nem kapja el a vírust, de ha mégis, akkor egészen biztosan nem lesz a betegség lefolyása súlyos vagy tragikus.

 

Az infektológus beszélt arról is, hogy a Pfizer/Bontech vakcinája illetve a Moderna vakcinája mellett az oxfordi AstraZeneca oltóanyaga is elérhető közelségbe került, és szóba került az is, hogy az egészségügyi dolgozók közül is egyre többen adatják be maguknak az oltóanyagot.

 

A kérdésre, hogy mikor lehet fellélegezni, azt mondta, hogy ez függ az oltási hajlandóságtól, ezért azt mondta, fontos, hogy minél többen oltassák be magukat, hogy az élet visszatérhessen a régi kerékvágásba.

(MTI)







0
0
0

hírek innen, onnan

Így gondozd a szobafenyőt, hogy szeressen nálad lakni

A szobafenyő, azaz az Araucaria heterophylla mutatós és népszerű szobanövény, ami megfelelő gondozással éveken át otthonod dísze lehet.

A rosszakarók új fegyvere: mi magunk – így működik az online átverések világa

A közelmúltban több tanulmány is bemutatta, hogy számottevően megnőtt a visszaélések és zaklatások száma az online térben. Egy...

A 90-es évek visszatér a Balaton-partra: hatalmas retró buli lesz a magyar tengernél

A fiatalok kedvencei mellett a 90-es évek zenészei is újra összeállnak.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

Engedély nélkül tartott fegyverrel lőtt be az óvodába a solymári nyugdíjas

Szívbajt kaptak a gyerekek Solymáron, amikor egy 71 éves férfi a házukból fegyverrel lőtt be a szemközti óvodába. Nagy riadalmat okozott...

„Úgy éreztem, ha ott maradok, meghalok” – Hernádi Judit elárulta, sikeres színésznőként miért távozott a Vígszínházból

„Nekem el kellett mennem onnan” – többször is így fogalmazott Hernádi Judit egy beszélgetős esten, ahol részletesen mesélt arról,...

Majális a dolgozókért: ünnep, zene és közélet a Városligetben

Május 1-jén ismét megtelik élettel a Városliget és a Városligeti fasor: egész napos utcafesztivállal ünneplik a dolgozókat és...

Megszólalt az NKA vitatott milliárdjairól a kollégium volt elnöke: politikai szempontokat nem látott

Nem tudott választ adni a több mint tízmilliárdos keret jogalapjára, nem volt írásos szempontrendszer, és politikai befolyásról sem volt...

A káoszban egy irányba húznak a magyar profik: úgy zsákolják a forintot, mint még soha

Továbbra is minden befektetői tekintet a Hormuzi-szorosra szegeződik: az iráni háborús helyzet csillapodása vagy eszkalációja mindent...

Vége a jó időknek: drágulást jelentettek be a bankok

Júliustól ismét emelkednek a lakossági bankszámlák költségei: az OTP, az Erste és a CIB már közzé is tette az új díjakat. Az...

Vádat emeltek a zsidókra támadó londoni késelővel szemben

Két hét múlva áll ismét bíróság elé.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0