TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
Az Észak-magyarországi Régió az ország egyik leghátrányosabb területe bűnözési szempontból. Ezért indult el az érintett megyékben a TEtt – program az áldozatokért és tettesekért.
hirdetés
A program keretében kialakított áldozatsegítő szolgáltatásokról beszélt dr. Bukta Annamária, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának osztályvezetője és Doszpoly Orsolya az Áldozatsegítő Vonal vezetője március 22-i sajtótájékoztatójukon.
Az Észak-Magyarországi Régióban minden 1000 lakosra több mint 13 bűnelkövető jut, ez csaknem 20 százalékkal több, mint az ország más területein. Az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények száma is kiugró a régióban: több mint 18 százalékkal haladja meg az országos átlagot. Ehhez képest az eddigi áldozatsegítői szolgáltatást az áldozatok alig 10%-a vette igénybe.
Ezért indították el 2011. február 22-én a 06-80-225-225 számon éjjel-nappal hívható áldozatsegítő vonalat. A diszpécserszolgálat munkatársai azonnali segítséget nyújtanak az áldozatoknak: megnyugtatják őket, tájékoztatják őket jogaikról, a segítségnyújtás formáiról, az azonnali pénzügyi segély, a kárenyhítés, a jogi tanácsadás, az érdekérvényesítés lehetőségéről, illetve arról, hogy milyen ügyben, milyen hivatalos lépést kell tenniük. Elmagyarázzák, hogy miért fontos feljelentést tenniük a rendőrségen.
Ha az áldozat nem képes önállóan segítséget kérni, akkor a TEtt program keretében létrehozott önkéntes hálózat a helyszínen is segít majd neki. Jelenleg a hálózat kiépítése folyik, 2012-re megyénként minimum 12 önkéntest állítanak szolgálatba.
Az áldozatsegítők munkáját 3 pszichológus is támogatni fogja, akik szükséges esetben személyesen fogadják majd az áldozatokat, valamint terápiás csoportok segítségével oldják a felgyülemlett feszültséget.
A TEtt program (www.tamop.irm.gov.hu) a Belügyminisztérium, a Miskolci Egyetem, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Baranya, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja együttműködésében valósul meg.
hírek innen, onnan
A nagy cégek túlélhetik az útdíjat
Karnyújtásnyira van a megegyezés a fuvarozói érdekképviseletek és a kormány között az e-útdíj bevezetése miatt megnövekedett terhek ellentételezése ügyében értesült a Magyar Nemzet. Továbbra is aggódnak a cégek a rendszer zökkenő...
George Michael autóbalesete: végezni akart magával az M1-en?
Egyes források szerint elképzelhető, hogy George Michael végezni akart magával a múlt heti autóbalesetekor.
Így dekorálj gyereknapon!
Korrektúrázva kaba@nosalty.hu, v.paucsics@nosalty.hu Gyermekként izgatottan vártuk a gyereknapot, azóta már a mi gye...
Az orvos válaszol: Az orrsövény-plasztika
Erős orrsövény-ferdülésem van, és meg szeretném műttetni. Aggaszt, hogy hasonló műtéten átesettek szerint, igen nagy a pörkösödés és egyéb szövődmények esélye. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül...
Szacsvy háborús gyerek ma sem dobja ki a megszáradt kenyeret
-Nyers krumpli vízzel a pincében
Rejtély a Galileai-tenger mélyén
Felfedezési lázban égnek a régészek
Újra ketyeg a hitelbomba
Újabb devizahitellel rendelkező csoport kerülhet hamarosan szorult helyzetbe: lejár azoknak a moratóriuma, akik még a válság előtt, több éves türelmi idővel vették fel valutakölcsöneiket. Akik eddig csak a hitelek kamatait fizetté...
"Választási" adóemelés készül
Ha hinni lehet az előzetes brüsszeli híreknek, akkor május 29-én - kilenc esztendő múltán - Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja majd az Európai Bizottság. Ezt a feltételezést erősítik a kormányoldal...
Heti kérdés - válaszol: Török Zoltán, Raiffeisen Bank vezető elemzője
Tényleg megvalósulóban a magyar gazdaság tündérmeséje?
Rendkívül aranyos lények láttak napvilágot Budapesten
Még soha nem lehetett ennyi különleges állatot látni itt.
Hilda: Elfogadom, ha hegymászók lesznek a gyerekeink
Mogyoród - Nekem akkor már nincs apukám? - ezt kérdezte anyukájától Gerda (4), a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt (45) lánya, miután Hilda megpróbálta megértetni vele: édesapja többé nem jön haza.
Rékasi elítéli Barta Zsolt tettét
Budapest Elsősorban önmagával kellett megküzdenie Bartha Zsoltnak, amikor olyan tettre sarkallta magát, amit egyébként ő maga is megvet, hiszen a Barátok közt főszereplője véresre verte azt a nőt, akit igazából szeret. Bartha ...
Sport
Kozák Danuta magabiztosan nyert 500 méteren az első válogatón
Pénteken folytatódott a kajak-kenusok idei első válogató versenye, amely az Európa- és világbajnoki csapatösszeállításról hivatott dönteni. A Maty-éren zajló versenyek közül kiemelkedett a nők K-1 500 méteres viadala, ahol nem kev...
Kovács Katalin és Kozák Danuta ezúttal egymás ellen küzd
Pár héttel az évad első kajak-kenu világkupa versenyét követően a hétvégén ismét benépesül a szegedi Maty-ér, ám ezúttal nem nemzetközi, hanem hazai versenyt rendeznek mégpedig az első Európa- és világbajnoki válogatóversenyt. A s...
Ismét a világfutball csúcsán a német foci - Bayern-Dortmund BL-döntő
A korábban sikeres, de nézhetetlen német foci idővel egyre kevésbé párosult eredménnyel, így elölről kezdtek mindent. A reform olyan sikeres lett, hogy a 2013-as Bajnokok Ligája-döntőt két német gárda játssza, mégpedig tele hazai ...
Dunaújvárosban marad a szakmai stáb, Miskolcra szlovák csatár érkezett
A MOL Liga két meghatározó csapatánál, a bajnok Dunaújvárosnál és a tavalyi ezüstérmes Miskolcnál is zajlik az élet. Az Acélbikák tegnap kaptak egy jó, illetve egy kevésbé jó hírt, nevezetesen Stehpan Lundh marad a csapat szakveze...
Babos Tímea: nem érdemeltem meg ezt a vereséget!
Nem így képzelte egyesbeli szereplését az idei Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves teniszező jó formában érkezett Párizsba, tornagyőzelemmel a háta mögött, így joggal bízhatott abban, hogy sikerül kivívnia a főtáblára kerülést....
Mi történhetett Erőss Zsoltékkal?
Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény...
Őt viheti magával Mourinho a Realtól a Chelsea-hez
Nagyon úgy tűnik, hogy nem José Mourinho lesz az egyetlen portugál, aki a Real Madridtól a Chelsea-hez megy a következő szezontól.
Életét adta társa Erőssért
Kiss Péter a beszámolók szerint Erőss zsolt segítségére sietett a tragédiába torkolló Kancsendzönga-expedíción.
Kozák Danuta: Egy válogató mindig komoly, vérre menő verseny
A hétvégén Szegeden a Maty-éren rendezik a kajak-kenusok idei első válogatóját. Ennek kimenetele egy-egy sportoló egész nyarát illetve évét befolyásolhatja, hiszen ezen lehet kvalifikációt szerezni a júniusi portugáliai Európa-ba...
Megszólalt a spanyol hegymászó, aki még találkozott Erőss Zsoltékkal
Sokáig fotózkodtak a Kancsendzsönga csúcsán, és hosszasan rádióztak az alaptáborral Erőss Zsolték egyebek mellett erről számolt be egy hegymászással foglalkozó portálnak Oscar Cadiach, akinek pár napja élve sikerült lejönnie a ma...
Vajda Attila: Ezúttal én is úgy éreztem, jól mentem
Vajda Attila Szegeden készül a hétvégi válogatóra. Attila immár évek óta egyeduralkodó itthon a kenusportban, de így is várakozással teli izgalommal készül a versenyre. Attila egyébként is remek formában van, amit mi sem bizonyít ...
Victor Valdes elbúcsúzott a Barcától
Victor Valdes a Barcelona teljes stábját meghívta egy vacsorára, ahol elbúcsúzott mindenkitől.
Bulvár
Képek! Ezeknek a magyar képviselőknek nincsen érettségije - Szakmunkás képvisel...
Képeken a képviselők, akik nem szereztek érettségit.
Erős ránctalanító, mégis kevesen használják - Amit minden nőnek ismernie kellene
Hatékony küzdelem az öregedés jeleivel.
50 évesen gyermeket vár a színésznő! Ráadásul ikrekkel terhes
Tina Malone angol színésznő 50 évesen gyermeket vár. Ikrekkel terhes 19 évvel fiatalabb férjétől.
Egy elképesztő növény a memória szolgálatában
Feledékeny vagy? Szédülsz? Zúg a füled? Mindez az agy romló vérellátására utal. Segít a páfrányfenyő! (x)
Nem hozatná haza Erőss Zsolt holttestét felesége
Ha tehetné, sem akarná hazahozatni férje holttestét Sterczer Hilda.
Királyok kedvence - a szuper tápláló zöldség
A spárgarajongóknak a zöldségteremtés koronája a fehér, zöld vagy viola színű, áprilistól június végéig termő különlegesség. Utánanéztünk, hogy egy véletlen folytán hogyan született a fehér spárga és miért olyan értékes, illetve h...
Ezért veszélyes ecettel takarítani - 7 fontos szabály, amit tarts be, hogy működ...
Az ecet sokoldalú tisztítószer, nem árt azonban vigyázni vele.
Abszurd dráma az olívaolajjal
Tiltás - Rossz tréfát z az Európai Unió a válságba belefásult polgárokkal. Most például azt találta ki: 2014. január elsejétl megtiltja az éttermeknek, hogy az olívaolajat kis kancsókban vagy tálkákban kínálják. Jönnek helyettük
Nem volt alatta semmi! Lecsúszott a modell miniruhája
Miranda Kerr sok férfi álmát váltotta valóra, amikor közszemlére tette formás kebleit.
Magas vérnyomásra ez az ideális mozgásforma
A rendszeres jógagyakorlatok jó hatással vannak a szív- és érrendszer egészségére derül ki egy friss tanulmányból, amely szerint a mozgásforma a magas vérnyomás kezeléséhez is hozzájárulhat.
Győzelem - Magyarország lekerül a szégyenpadról
A BruxInfo úgy tudja: Varga Mihály csomagja meggyőzte a biztosokat és megszüntetik Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárást.
Már másfél éve külön élnek! A magyar műsorvezető házassága kudarcáról vallott
Teszári Nóra válásáról és az egyedülálló anya szerepéről vallott.
blogmorzsák
Sokba volt a budapesti közterület-átnevezés
A fülkeforradalom óta feltűnően sok utcanevet változtattak meg.
Rohad az Észak-Pesti Kórház
Akár 110. évfordulóját is ünnepelhetnénk, de
a kórház területe inkább szomorúságra ad okot.
Itt az első Erőss Zsolt-búcsúdal
Királyhágó, Retyezát, székely zászló, hátizsák, Kancsendzönga, buddhisták.
Végleg elkaszálta magát
az NFL fenegyereke
Chad Johnson celebnősülős-asszonyverős-szexvideós karrierje a bíróságon ér véget.
Van értelme panaszkodni a BKK-nak
Olvasó reklamált egy szerinte veszélyes
gödör miatt, a kátyút mostanra be is tömték.
Az iszlám tíz leghülyébb fatvája
Valamilyen furcsa oknál fogva a többség erőteljesen szexuális töltetű. Ki érti ezt?
Ingyenkurva volt
a szexmániás úszónő?
Amikor egy kettévágott karrier találkozik
az önmérséklet és az alázat hiányával.
13+1 ötlet veteményes jelölőhöz
A földbe szúrt botra ráhúzott kis zacskók
nem nyújtanak valami esztétikus látványt.
Az eredeti rigójancsi
Megkóstoltuk a süteményt a születési helyén, ráöntöttünk egy kis tokajit.
Kuponra gerjed a magyar
A jóárasított ajánlatok elérték a masszázsipart is.
Az iskola rombolása ment
a fideszes önkormányzatnak
Viszont helyette nem építettek semmit sem.

- Javult a vízminőség, csökkent az árvízi kitettség a magyar-román folyókon
- Pénteken búcsúztatják Király Tamás divattervezőt
- Árvíz Norvégiában, evakuálják a lakosságot
- Gyermeknapon ingyen utazhatnak a 14 év alattiak a Gyermekvasúton
- Még kutatnak a serpák és egy koreai mászót mentenek
- Feljelentést tett az SZTE rektora az egyetemi piramisjáték gyanúja miatt
- Európai Piknik a Füvészkertben
- Margitszigeti gyereknapra Hív a Duna!
- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti

