Tizenegy év alatt vármegyényit bővült a lakásállomány
2011 és 2022 között valamivel több mint 200 ezerrel nőtt a magyar lakóingatlan állomány és a nyugatra tartás volt a magyarok otthonkeresésének jellemző iránya – ezt mutatják a legutóbbi népszámlálás már nyilvánosságra került eredményei.
Az OTP Ingatlanpont elemzője szerint ez a vándorlási tendencia rányomta bélyegét a lakáspiac
utóbbi évtizedének jellemző folyamataira is.
Budapest, 2023. március 30. – Az életkörülmények egyik hasznos mutatója a lakásbőség,
ami az otthonok és az ott lakók számát veti össze egy-egy területen. A legfrissebb
népszámlálási adatok 1 szerint e szempontból Magyarország „kényelmesebb” hely lett 2011
és 2022 között. Az előző összeírás idejével összevetve, most 334 ezerrel kevesebben
osztozunk 203 ezerrel több lakáson. Így a korábbi 442 helyett 478 lakás jut ezer emberre. E
mutató növekedése azonban vármegyénként igen eltérő, de még a hasonló számok is
igencsak különböző okokat rejtenek. A legkisebb változást a drága és népszerű Pest
vármegye mutatja, ahol – szemben az átlagos 36-tal – mindössze 1-gyel nőtt az ezer
polgárra jutó otthonok száma. Rögtön utána e sorban a sokkal nehezebb sorsú Szabolcs-
Szatmár-Bereg következik a maga 26 darabos lakásnövekményével. Az ellenpóluson a
Balaton miatt különösen vonzó Somogy a csúcstartó (+82), míg közvetlen
rangsorszomszédja az a Békés vármegye (+63), ahol pedig – az országban egyedüliként –
nem nőtt a lakások száma a legutóbbi népszámlálás óta, viszont a természetes fogyás a
legnagyobb mértékű volt ezen idő alatt.
Az átlagos háztartásnagyságot vizsgálva, azaz az egy ingatlanra jutó lakosok számában,
szintén nagy eltérések figyelhetőek meg az ország egyes területei között. 2022-ben a
legtöbben, átlagosan 2,6 fő, Pest vármegyében osztozott egy lakáson, ezt követi Szabolcs-
Szatmár-Bereg 2,4, majd Fejér és Komárom-Esztergom 2,3 fővel. A listát Budapest zárja,
ahol átlagosan 1,8 fő a háztartások elméleti mérete, de hasonlóan „szellősen” élnek (1,9 fő)
a jelentős lakásszám növekedést mutató Somogyban és az elöregedő Békésben is.
Ha külön-külön vizsgáljuk a lakásbőséget alakító két tényező (lakás-, illetve lélekszám)
alakulását, akkor beszédesebb képet kapunk az ingatlanpiac évtizedes alakulásáról is.
A vizsgált periódus végére 4,6 százalékkal emelkedett a lakásként használt ingatlanok
száma. Ám a vármegyék túlnyomó többségében a lakásszám növekedés elmaradt az
országos átlagtól. A lista végén Békés (-0,2%), Borsod-Abaúj-Zemplén (+0,4%), Nógrád
(+0,4%), Szabolcs-Szatmár-Bereg (+0,7%) és Jász-Nagykun-Szolnok (+0,8%) áll. A legjobb
eredményt Győr-Moson-Sopron (+11,1%), Pest (+10,4%) valamint Somogy (+10,2%) érte el.
Öt százalék felett tudott még növekedni Veszprém, Fejér és Budapest lakásállománya. Az,
hogy a lista egyik végén a lakásár szempontjából a legolcsóbb, míg a másikon a legdrágább
országrészek állnak, nem igazán meglepő. Ahogyan Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont
vezető elemzője magyarázza: ahol van kereslet, ott építenek a beruházók, az új lakások
magasabb ára pedig húzza magával a környék használt piaci árait is. A fenti lista két pólusa
látványosan jelzi a kereslet országon belüli kelet-nyugati eltolódását is, amit az új otthonukat
keresők költözései határoznak meg.
Mindössze két vármegyének sikerült lélekszám-nyereséggel zárnia a népszámlálási
periódust. Ehhez az ország minden területi egységét egyöntetűen sújtó természetes fogyást
kellett ellensúlyozniuk a máshonnan beköltözőkkel. A legnagyobb – a népességét 12,3
százalékkal növelő vonzerőt – a főváros „előkertje”, Pest mutatta. Ennek segítségével
összességében 10 százalékkal tudta növelni a lélekszámát, ami teljesen harmonizált a
lakásállománya 10,4 százalékos gyarapodásával.
1 https://nepszamlalas2022.ksh.hu/eredmenyek/elozetes_adatok/nsz2022-elozetes-adatok-tablamelleklet.xlsx
Győr-Moson-Sopron kettős gyarapodásához – a lakásszám 11,1 százalékos növekedése
mellett – kellett egy jelentős, népességarányosan 7,9 százaléknyi betelepülés is, így jöhetett
ki összességében a 4,4 százalékos lélekszám-növekedés. „A győri iparfejlesztések már
röviddel a rendszerváltás után megmozgatták a lakásberuházók fantáziáját is – emlékeztet a
vezető elemző –, az utóbbi időszakban pedig már a környező falvakban is születnek új
településrészek az újépítések nyomán.”
Három további dunántúli vármegye is közel került ahhoz, hogy a lakásszáma (4-6
százalékos) növelése mellett megőrizze korábbi lélekszámát. Ám Fejérben, Komárom-
Esztergomban, illetve Vasban a viszonylag jelentős, 3-4 százalékos bevándorlás is csak arra
lett elég, hogy az összes népességvesztés ne haladja meg a 2 százalékot.
A vármegyék egy másik csoportjában bár a lakásállomány az átlag felett nőtt, az ott lakók
száma jelentősebben csökkent. Ez az ellentmondás legmarkánsabban Somogyban tűnik ki,
ahol az előbbi 10,2 százalékkal gyarapodott, míg az utóbbi 7,5 százalékkal csökkent. Valkó
Dávid szerint ebben a Balaton, mint befektetési célpont vonzereje mutatkozik meg. „Az itt
ingatlant vásárló tömegek nem feltétlenül költöznek a tó mellé, hanem inkább csak második-
harmadik lakásnak, nagyrészt befektetésnek veszik az ottani lakásokat, házakat.” Ez a
Balaton-effektus – ha gyengébben is, de – élénkítően hatott a veszprémi (lakás: +7%,
lakosság: -4,7%) és a zalai (+4,3%, -6,7%) lakáspiacra is.
A vármegyék mintegy harmada korántsem ennyire szerencsés, amennyiben a
lakásállományuk az országos átlag alatt növekedett, miközben népességük akár tizedét is
elveszítették. Ilyenek: Békés (lakás: -0,2%, népesség: -12,6%), Borsod-Abaúj-Zemplén
(+0,4%, -9,8%), Nógrád (+0,4%, -9,8%), Szabolcs-Szatmár-Bereg (+0,7%, -5,5%), Jász-
Nagykun-Szolnok (+0,8%, -7,9%), Heves (+1,9%, -7,4%) és Tolna (+2,1%, -10,2%). Ám a
hasonló számaik mögött igen eltérő társadalmi folyamatokat láthatunk. Például Békésben a
legnagyobb (-8,8%, az országos átlag közel kétszerese) a természetes fogyás, amihez az
ország második legnagyobb arányú (-3,8%) elvándorlása társul. Már ez is utal az intenzív
elöregedésre: a 14 éven aluliak, illetve a 65 éven felüliek aránya itt messze alul-, illetve
felülmúlja az országos átlagot. Ezzel szemben az ugyancsak nagyon sok polgárát elvesztő
Borsod-Abaúj-Zemplénben a hazai átlag alatti a természetes fogyás (-4,4%), viszont az
elvándorlásban országos rekorder a vármegye (-5,4%). Az ott élők korszerkezete – a 14 év
alattiak magas, illetve a 65 év felettiek alacsony aránya – szerint ez (Szabolcs-Szatmár-
Bereggel versenyben) az ország második-harmadik legfiatalabb vármegyéje. E mutatókban
egyértelműen megelőzni csak az a Pest tudta, amely éppen a nagyszámú bevándorlás révén
is fiatalodott a két népszámlálás között.
Az OTP Ingatlanpont
A 2011-ben alapított OTP Ingatlanpont Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanközvetítő
hálózata, az OTP Csoport tagja. Országszerte közel 90 irodában, több mint 800 felkészült tanácsadó segíti az
ingatlanok értékesítését. A társaság egyedülállóan, egy kézben ötvözi az ingatlan- és a hitelintézeti szakértelmet,
így az otthonteremtéshez és felújításhoz szükséges pénzügyi termékek és szolgáltatások is elérhetőek minden
Ingatlanpont irodában. A hálózat, mint a hazai piac meghatározó szereplője, széleskörű üzleti, partneri
kapcsolatokkal is rendelkezik, kínálatban az újépítésű ingatlanok gazdag választéka is elérhető. Az OTP
Ingatlanpont mindemellett rendszeresen publikál szakértői elemzéseket a hazai ingatlanpiac helyzetéről,
folyamatairól.
hírek innen, onnan
Ő oldotta meg a biológia egyik legnagyobb rejtélyét, de a kollégái a háta mögött bezsebelték a Nobel-díjat
Rosalind Franklin hatalmas felfedezést tett az 1950-es években, amely alapjaiban írta át a biológiáról addig kialakult tudásunkat. Mire...
40 év után derült ki, hogyan készült budapesti koncertjére Freddie Mercury
Forró nyári este volt a Népstadionban Freddie Mercury koncertje idején, tízezrek hullámzottak egyszerre, úgy lüktetett a nézőtér,...
A rendőrökkel is összecsaptak az ausztrál vidéken, hogy megkaparintsák egy kislány feltételezett gyilkosát
Miután helyiek elfogtak és majdnem agyonvertek egy őslakos kislány megölésével vádolt férfit, a rendőrökön keresztül is megpróbáltak...
Szabó Bencével és a Tisza-kormány leendő belügyminiszterével tárgyalt Magyar Péter
Pósfai Gábor leendő belügyminiszterrel és Szabó Bence századossal posztolt közös képet Magyar Péter. Állítása szerint tárgyalást...
Kiderült, mit remél a Höok az egységes oktatási minisztériumtól
A diplomaszerzés esélyének javítását látja az egységes oktatási minisztérium létrehozásában a Hallgatói Önkormányzatok Országos...
Apácára támadt egy férfi Jeruzsálemben – videó
Miután a földre lökte a nőt, bele is rúgott.
Sci-fi sorozatok, ahol minden epizód mesterműnek számít
Ezek a sci-fi sorozatok ritka kivételként minden epizódjukban kiemelkedő minőséget nyújtanak.
Videón a Naprendszer egyik legősibb területe, amit egy hatalmas ütközés alakított ki
Ezt látja a Marson a NASA két marsjárója, amelyek egymástól 3700 kilométerre dolgoznak.
A nagypapa cseresznyéje elfagy, az unoka datolyaszilvája beérik – Generációváltás a gyümölcsösben
A korán virágzó kajszit elviszi a fagy, a cseresznyét szétveri az eső, a hagyományos gyümölcsösök pedig egyre nehezebben bírják a...
"Írtam Robbie-nak" - a Celtic-legenda látogatása beindította a találgatásokat
A Celtic körül újra felerősödtek a Robbie Keane-nel kapcsolatos találgatások, miután Scott Brown Magyarországon járt és meglátogatta...
Elárulta az óvoda ablakán belövő férfi, hogy miért csinálta
A 71 éves gyanúsított légfegyverből adott le lövést Solymáron, a lövedék pedig egy óvoda csoportszobájába csapódott be. A férfi a...
Videó: Elájult az iskolabusz sofőrje, a diákok a kormányhoz ugrottak – mindenki életét megmentették
Az amerikai Mississippi államban diákok vették át az irányítást egy jármű felett, miután a sofőr, Leah Taylor asztmaroham miatt...
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém
Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere
Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


