Ezt olvasta már?


Több mint 240 milliárd forint pluszpénzzel számolhatnak a nyugdíjasok novemberben

Több mint 240 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár a nyugdíjasoknak novemberben. Mintegy másfélmillióan, akik bankszámlára kérték az utalást, már november 11-én hozzájutnak járandóságukhoz - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.


hirdetés

A pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak, így most ősszel két jogcímen mintegy 2,5 millióan jutnak plusz összeghez - összegezte az államtitkár.

A kiegészítő nyugdíjemelést és a nyugdíjprémiumot - az, aki bankszámlára kérte járandósága kifizetését - november 11-én a rendes havi ellátásával együtt a két utalásban kapja meg. Az pedig, aki a postai kézbesítést választotta, az eddig megszokott naptári napon a postástól veheti át a neki járó összeget - nyomatékosította Tállai András.

Az államtitkár elmondta, hogy 217 milliárd forintot tesz ki a kiegészítő emelés összege. Felidézte, hogy már az év elején 5 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat. A háború, a szankciós energiaválság és az ezek nyomában járó infláció miatt a kormány évközi nyugdíjkorrekciót hajtott végre, amelynek révén júliustól, januárra visszamenőleg további 3,9 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak.

Novemberben mindezt egy 4,5 százalékos emelés követi. A kiegészítő nyugdíjemelést januárra visszamenőleg fizeti ki az államkincstár, és az érintettek a 13. havi nyugdíj és ellátás korrekcióját is megkapják. A kiegészítő emelés beépül az ellátás összegébe, így decemberben szintén már az emelt összegű nyugdíj vagy ellátás érkezik - részletezte Tállai András.

A gazdasági növekedésnek köszönhetően nyugdíjprémium jár idén is. A jogosultaknak ezen a címen összesen 23,5 milliárd forintot fizet ki a kincstár - ismertette Tállai András.

Elmondása szerint tízezer forintos nyugdíjprémiummal számolhat minden érintett, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja. Az államtitkár leszögezte, hogy a nyugdíjprémium minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek jár, vagyis a juttatást nem csak az öregségi nyugellátásban részesülők vehetik majd kézhez.

 







0

hírek innen, onnan

Körülbelül ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál

A szakszervezet érdekképviseleti elnöke szerint 20-25 százalékos bérfejlesztésre lenne szükség a vállalatnál.

Novák Katalin egy újabb szövetségesre lelt Elon Muskban

A köztársasági elnök végre elárulta, hogy miről egyeztetett a világ leggazdagabb emberével.

Puzsér Róbertet súlyosan bántalmazták gyerekkorában

A napokban kezdett el terjedni az a hír, hogy egy nagykanizsai tanár megverte az egyik diákját, mert a gyerek dudorászott matekórán. Puzsér...

„Egy új szövetségesünk lett” – Novák Katalin találkozott Elon Muskkal

A magyar köztársasági elnök a világot érintő demográfiai válság megoldási lehetőségeiről is tárgyalt a Tesla autógyártó vállalat...

Az EU embargó bevezetésre készül a "fekete masszára"

Az európai újrahasznosító ipar és a környezetvédelmi szervezetek arra kérik az Európai Bizottságot, hogy tiltsa meg a használt...

Hamarosan megszólal Varga Mihály a forintról

Kedd reggel a VIG Alapkezelő Fókuszban a forint című konferenciáján beszél Varga Mihály pénzügyminiszter. A gazdaságpolitikai vezetők...

Novák Katalin és Elon Musk egymásra találását úgy ünnepli az MTI, hogy arra nincsenek szavak

Elon Musk Tesla-vezérrel találkozott Novák Katalin az egyesült államokbeli Austinban. A találkozó után az MTI egy lelkesen áradozó...

"Kutyapisitől dőlt össze a ház" - 72 ebet tartott bezárva az otthonában egy nő

A falak átáztak a kutyapisitől, az egyik ki is dőlt.

Novák Katalin most elárulta az Elon Muskkal lezajlott találkozó részleteit is

Elon Musk - egy újabb szövetséges a családok szabadságharcában és a békemisszióban - posztolta Novák Katalin, miután találkozott a...

Egyre több európai országnak van elege a migránsokból

Az illegális bevándorlás megfékezése végett elrendelte a lengyel miniszterelnök a rendszeres közúti ellenőrzést a lengyel-szlovák...

0

Sport

Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!

„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”

„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője

A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott

Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa

Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.

Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha

Egy hihetetlen kiesés története.

Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége

Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.

Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron

Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn

Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt

A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.

Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok

Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.

A szövetséget szidta, majd lemondta a válogatottságot a Fehérvár focistája

A közösségi oldalán jelentette be, hogy nem lép többet pályára a nemzeti csapatban.

Hivatalos felülvizsgálatot kér a magyar szövetség az elveszített vb-döntőről

Mint ismert, a magyar birkózó-válogatott egy arany- és két ezüstéremmel, egy ötödik hellyel, valamint két olimpiai kvótával zárta a 2023-as belgrádi világbajnokságot. A két ezüst könnyen lehetett volna szintén

Mr. Tus: Ez tus volt

A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.

0

Bulvár

Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban

Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze. 

Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj

A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.

Jelentősen csökken a benzin ára

A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.

Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...

Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal

Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány

Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.

Szorul a hurok Orbánék körül, egyszerre indulhat vizsgálat a botrányos belgrádi vasútépítés meg a silány kínai...

Az Európai Unió lett kereskedelmi biztosa, Valdis Dombrovskis Kínába látogatott, a kínai e-autók exportját érintő szubvenciós vizsgálatok miatt. Az EU végre fellép a kínai nyomulással szemben. Az Európai Bizottsá

Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő

Estefelé vették észre az élettelen testét.

A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt

Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.

Korszakhatárt jelez, hogy Orbán nekiment Matolcsynak a parlamentben

Miután múlt héten Matolcsy György élesen kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját, ezúttal olyan helyről kapott hasonlóan éles választ, ahonnan korábban nem.

Az olcsóbb, olasz paradicsom szörnyű titka

Sajnos nem valami csodaszerről van szó, ami ellenállóvá teszi a paradicsomot az időjárás viszontagságaival szemben.

blogmorzsák

A világ legnagyobb kötélpálya-hálózata

Amikor a siklók részei a tömegközlekedésnek: a 30 kilométert lefedő Mi Teleférico.

"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"

A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy rejtegessem a lelkem

A neosoul és a kortárs pop énekmódja nehezen látszik összeilleszthetőnek, Csinszka első lemezén mégis jól összejött.

0