Több százan dolgoznak a megáradt Szinva-patak miatt
A két héttel ezelőtti áradáshoz hasonlóan Miskolcon, a Diósgyőri vár utáni területeken okoz gondot a hatalmas esőzés, a belvíz ellen pedig a hejőcsabai városrészben küzdenek.
Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője kedd este azt mondta: Lillafüred felé Alsóhámor és Felsőhámor is gyakorlatilag vízben úszik a megáradt Szinva-patak miatt. Itt a Szinva-forrást "ki kellett zárni", ezért ide lajtos kocsikkal szállítják az ivóvizet. Kitelepítésekről egyelőre nem érkezett hír - fűzte hozzá.
Miskolcon, a Köztársaság útján és környékén küzdenek a vízzel, a Kilián városrészben homokzsákokat raknak le. Több százan dolgoznak jelenleg is: a hatóságok és az önkormányzat munkatársai mellett egyetemisták, önkéntesek.
A szóvivő információja szerint az elmúlt órában megállt a Hámori-tó vízszintjének emelkedése, jelenleg nincs akkora elöntés a városban, mint két héttel ezelőtt volt, de nem tudni, mit hoz az éjszaka és még mennyi eső esik.
Arról is beszámolt: annak ellenére, hogy a forrást ki kellett zárni, egyelőre nem kellett vízkorlátozást elrendelni Miskolcon.

- Nehezen jutott előnyhöz a Győr
- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


Thanks for the erdekes informacio