Több településen romlott a levegő minősége
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) levegőhigiénés értékelése alapján veszélyes a levegőminőség Ajkán, Putnokon és Várpalotán, továbbá egészségtelen minősítést kapott Budapest, Győr, Kazincbarcika, Miskolc, Sajószentpéter, Salgótarján, Székesfehérvár, Tatabánya, Tököl és Vác.
hirdetés
Az NNK azt is közölte hétfőn az MTI-vel, hogy kifogásolt a levegő minősége Dorogon, Dunaújvárosban, Esztergomban, Hernádszurdokon, Kecskeméten, Nyíregyházán, Oszláron, Pécsett, Százhalombattán, Szegeden, Szolnokon és Szombathelyen.
Jelezték, hogy a meteorológiai előrejelzés alapján a következő napokban jelentős változás nem várható, csak azokon a helyeken lehet minimális javulás, ahol a szél megélénkül.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a légszennyezettség különösen veszélyes a kisgyermekekre, a várandósokra, az idősekre és a krónikus légzőszervi, illetve szív- és érrendszeri betegségben szenvedőkre. A krónikus betegek légúti és egyéb tünetei súlyosbodhatnak, de veszélyes levegőminőség esetén már az egészséges embereknél is jelentkezhetnek légúti tünetek - tették hozzá.
Kedvezőtlen levegőminőség esetén is fontos, hogy a lakás szellőztetése csak néhány perces legyen, kereszthuzattal, legalább naponta kétszer - írták.
Kitértek arra is, hogy a helytelen fűtési módok alkalmazása jelentősen befolyásolja a levegőminőséget, kérve, "ne fűtsünk nedves vagy kezelt fával, műanyaggal vagy egyéb hulladékkal" - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ közleményében.
hírek innen, onnan
Vonat elé hajtott a figyelmetlen sofőr: egy 16 éves lány halálát okozta
A fényjelzést figyelmen kívül hagyva vonat elé hajtott autójával egy 19 éves sofőr, a romániai Teleorman megyében. 16 éves utasa nem...
Mesterházy Attila a rakétacsata közepébe csöppent Kijevben
Torokszorító érzés, amikor fényes nappal felzúgnak a légvédelmi szirénák, hallani a rakéták süvítését, és látni, amint az...
Megszólalt a Kreml a koszovói helyzetről: „Feltétel nélkül támogatjuk Szerbiát, támogatjuk a szerbeket”
Oroszország támogatja Szerbiát a koszovói helyzet eszkalálódása fényében, és álláspontja szerint tiszteletben kell tartani a koszovói...
Női ruhába öltözött, kifestett férfi fogadja a gyerekeket a Disneyland egyik üzletében – videó
A Disneyland területén vannak olyan szalonok, ahol a gyerekeket az ott dolgozók Disney-hőssé varázsolják. Egy ilyen üzletben fogadta a...
Feljelentették a honvédség főparancsnokát, mert állítólag megalázták a honvédségi sofőröket egy kiképzésen
Hat napon keresztül megalázó feladatokat kellett végezniük olyan körülmények között, amelyek kimeríthetik a kínzás fogalmát.
A rendszámcsere óta izzik a magyar katonákat megégető tűz parazsa, de a szerb elnöknek jókor jött a koszovói konfliktus
A közvetlen előzmények csak néhány hónapra nyúlnak vissza, de ezek több évtizedes konfliktusra és több évszázados ellentétre...
Eldől Dárdai sorsa, már építi a jövőt a Herthánál
A hét közepén eldől, Dárdai Pálra bízzák-e a csapatot.
Döbbenet a sofőr reakciója, akit sötétített ablakok miatt állított meg a rendőr
Koromfekete fóliákkal ablakain közlekedett a Lada, amit természetesen megállított a rendőr, hiszen ránézésre is teljesen szabálytalan a...
"Mindig érezni fogjuk az égi közelséged" – a Pilisben is búcsút vettek Suhajda Szilárdtól – fotók
Békéscsaba és Budapest után a Pilisben is elbúcsúztatták Suhajda Szilárdot.
Százzal küldte egy autós a bringaúton Győrnél
Azért olyat ritkán látni, hogy egy autós a kerékpárúton lépi át a megengedett sebességet. Pontosan ez történt Győr közelében.
Ha ezeket a tüneteket tapasztalod magadon, azonnal fordulj orvoshoz: komoly megbetegedésre is utalhatnak.
Bár a gluténérzékenység manapság igen gyakori betegségnek számít, sokan még mindig nincsenek tisztában a tünetekkel és az első...
Megújul a budapesti trolibuszflotta
Az összes trolibusz megérkezett Budapestre abból a 48 járműből álló flottából, amelyet kedvezményes áron sikerült beszereznie a...
Sport
Több focistát is kirúgott a Fehérvár
Nagytakarítás kezdődött a fehérvári focicsapat háza táján.
Holtan találtak egy hegymászót a Himaláján
A híres hegymászó holttestét 8400 méteren találták meg.
Itt vannak a drámai, utolsó fotók Suhajda Szilárdról
Egy mászótársa készítette.
Több mint ezer kiló kokainnal bukott meg a korábbi holland válogatott focista
Nem volt elég izgalmas a foci a holland szélsőnek.
Hátborzongató dolgot tett a Bayern München
Nem véletlenül mondják, hogy úgy, ahogy ők nyernek, más nem tud. De veszíteni sem.
Agyhalottá vertek egy 15 éves játékost a focimeccsen
Egy 16 éves ellenfél volt a feltételezett elkövető, őrizetbe vették.
Nem kell a 127 milliós csatár a Chelsea-nek, visszamegy Madridba
Mauricio Pochettinónak nem kell Joao Félix.
Suhajda Szilárdot is zavarta az elképesztő szemétdomb a Mount Everesten - képek, videó
Elképesztő állapotok uralkodnak a hegyen.
Megérkezett az egyik legnagyobb olasz futball-legenda Budapestre - fotó
A legendás olasz futballista még focizni is beállt a Hősök terén.
Vele pótolná Carlo Ancelotti Karim Benzemát Madridban
A francia szerződéshosszabbítási ügye körül mintha megrekedtek volna a dolgok.
Hat jelölt: Közülük kerülhet ki a Real Madrid új 9-ese
Fiatal csillagok és veterán játékosok is szerepelnek a listán.
Sorra rúgja az óriási gólokat a Barca 15 éves futballistája
Lamine Yamal ismét rúgott egy óriási gólt.
Bulvár
Arnold Schwarzenegger szívszorító búcsúja Bruce Willistől: "Hatalmas sztárként fogunk emlékezni rá"
Vajmi kevés az esély arra, hogy Willis és Schwarzenegger valaha is fog még kommunikálni egymással az életben - ennek az egyetlen oka a Die Hard korábbi sztárjának egyre súlyosabbá váló betegsége -, így az Osztrák
Ez Suhajda Szilárd lenne? Sokkoló felvétel került elő egy halottról a Mount Everesten
Hegymászók jelentkeztek be TikTok-on a Mount Everestről, akik egy halott próbálkozó mellett mentek el.
Júliustól magánbiznisz lesz a szemétszállítás – jön a szennyező fizet elve
Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer július 1-jével, és az európai uniós előírásoknak megfelelően létrejön az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium
Napokon belül a második világháborút idéző „teljes mozgósítás” jöhet Oroszországban
Vlagyimir Putyin teljes mozgósításra készülhet. Szakértők szerint könnyen elképzelhető az ukrajnai konfliktus eszkalációja.
Azonnal töröld ezt az alkalmazást a telefonodról! Lehallgatja a felhasználókat
Adatokat is tud lopni az applikáció.
Fotón a Salgótarján felett 28 ezer km/órás sebességgel elhúzó Nemzetközi Űrállomás
Olykor szabad szemmel is lehet látni a 400-420 kilométer magasságban száguldó Nemzetközi Űrállomást.
Nike cipőt találtak egy 370 éves festményen szereplő kisfiú lábán
A fura sztori egy Ferdinand Bol nevű holland festővel kezdődik, aki 1652-ben portrét készített egy nyolcéves fiúról, aki egyes művészettörténészek szerint a saját fia volt. Lépünk izmos 370 évet az időben és el
Így búcsúzott zokogva Suhajda Szilárd megtört felesége férjétől - képek
Több százan gyújtottak gyertyát a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti parkban a magyar hegymászó emlékére.
Lebukott a Pöttyös Túró Rudi: csúnyán átveri a vásárlókat az ország kedvence?
Sokan kiakadtak a Pöttyös Túró Rudi miatt, hatalmas a botrány.
Ez történik a testeddel, ha minden nap eszel tojást
Nálad is gyakran megesik, hogy reggelire vagy akár vacsorára is tojást eszel? Noha finom, és könnyű elkészíteni, érthető, ha benned is felmerül a kérdés: vajon mennyire tesz ez jót a testednek?
Rendőr, mentős, orvos és adóhivatalnok is fennakadt az NVSZ hálóján
A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2011-es megalakulása óta több ezer célszemélyt figyelt meg az állami szerveknél az úgynevezett megbízhatósági vizsgálat keretében, és gyakorlatilag nem volt olyan állami szerv, ahol nem
Meztelen mellek: elhagyta a vízben a bikinifelsőjét a színésznő, videón a brutál szexi jelenet
Amanda Cerny nem jött zavarba, amikor a víz felszínén látta lebegni a bikinifelsőjét.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás