Török-szíriai földrengés: Törökország hétnapos nemzeti gyászt hirdetett a földrengések miatt, több mint 1600 halott
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn a hivatalos Twitter-fiókján azt közölte, hogy hétnapos nemzeti gyászt hirdet a nap folyamán bekövetkezett pusztító erejű dél-törökországi földrengések miatt, amelyekben legkevesebb 1651 ember vesztette életét.
hirdetés
Erdogan egyúttal közölte, hogy február 12-én naplementéig országszerte és a külképviseleteken félárbocra eresztik a nemzeti lobogót.
Röviddel Erdogan Twitter-bejegyzése előtt a dél-törökországi Hatay tartományban tartózkodó török miniszterek tartottak sajtótájékoztatót.
Fahrettin Koca egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy legkevesebb 1651 ember életét vesztette, 11 ezer 119 pedig megsebesült a szerencsétlenségben.
Hulusi Akar védelmi miniszter jelezte, hogy a haditengerészet egyik hajója éjszaka sérülteket szállít Iskenderun kikötőjéből a szomszédos Mersin tartomány kórházaiba. Egyúttal elmondta, hogy 17 repülőgéppel folyamatosan viszik a segélyszállítmányokat a legnagyobb városokból, Isztambulból, Ankarából és Izmirből a katasztrófa sújtotta térség két repülőterére, az adanaira és a gaziantepire.
A török katasztrófavédelem (AFAD) esti adatai szerint eddig 5606 épület omlott össze a földmozgásokban, miközben 6445 embert már kimentettek a romok alól.
Mehmet Özer török oktatási miniszter néhány órával korábban bejelentette, hogy február 13-ig az egész ország területén felfüggesztik az iskolai oktatást.
A Dél- és Délkelet-Törökországban zajló mentési munkálatokat nagyban nehezíti a térségben uralkodó hideg időjárás, amely éjszaka sokakat a fagyás veszélyével fenyeget.
Erdogan török államfő hétfőn korábban tartott sajtótájékoztatóján leszögezte: a mostani a legsúlyosabb természeti katasztrófa az 1939-es erzincani földrengés óta, amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban.
Az AFAD adatai szerint az első, 7,7-es erősségű földrengés helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében következett be, amelyet 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű mozgás követett.
A hajnali rengésektől függetlenül helyi idő szerint 13 óra 24 perckor egy újabb, ezúttal 7,6-os magnitudójú földmozgásról is jelentést adott az AFAD Kahramanmaras tartomány Elbistan körzetéből.
hírek innen, onnan
Videó: sikítva menekülnek a gyerekek az óvóhely felé Kijevben a bombázás alatt
A videón a robbanások is hallatszanak, miközben szól a légiriadó.
Kína 2030-ig akar embert juttatni a Holdra
Megindult a holdra szállást előkészítő fázis.
Az elmúlt évtizedek legnagyobb földrengése rázta meg Melbourne-t
Az ausztrál katasztrófavédelem lehetséges utórengésekre figyelmeztetett.
Tűzpárbaj zajlott egy buszsofőr és az utasa között
A sofőr nem állt meg a busszal, erre az utas fegyvert rántott. Majd a sofőr is.
Nem igaz, hogy nem jelentkeznek tanárképzésre fiatalok – a probléma súlyosabb ennél
Több a jelentkező, mint tavaly és tavalyelőtt, de több ok miatt hosszú távon így sem biztosított az utánpótlás, a szaktanárhiány...
Kitüntették Kami Rita serpát, aki 28-szor ért fel a Mount Everest csúcsára
Serpákat és rekorder hegymászókat tüntettek ki hétfőn Nepálban a világ legmagasabb csúcsa, a 8848 méteres Mount Everest első...
Elveszítheti kulcsemberét az NB I ezüstérmese – sajtóhír
Egyáltalán nem biztos, hogy Kecskeméten folytatja pályafutását a labdarúgó NB I ezüstérmesének felfedezettje, Horváth Krisztofer –...
Élet a kiesés után: Kispesten eldőlni látszik, kikre számítanak az NB II-ben, nagy visszatérője is lehet a Honvédnak
A hat évvel ezelőtti még bajnoki címet ünneplő, szombaton az élvonalból kieső Bp. Honvédnál megvan a forgatókönyv a másodosztályú...
Magyar ellenfele lesz Novak Djokovicsnak
Gálfi Dalma három szettben kikapott az orosz Varvara Gracsevától a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában, hétfőn.
Sosem látott fotó került elő Zámbó Jimmyről
Fia osztotta meg a ritka képet a közösségi oldalán.
Kiderült, miért utazik Romániába III. Károly király
Első alkalommal látogat brit uralkodó Romániába.
Így néz ki a majdnem égig érő fa – A legérdekesebb növények fotókban
A növények - hozzánk hasonlóan - mind egyedi és különleges lények. Néhány faj és család azonban még laikus szemmel szemlélve is...
Sport
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye
Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.
Gólt lőtt, majd meghalt a magyar focista
A mentők 11-szer élesztették újra a stadionban - mindhiába.
A Dortmund hatalmas bukása eltörpül a focihétvége legelképesztőbb fordulatához képest - videók
A magyar focista csapatának szurkolói örömükben berohantak a pályára, majd nem hittek a szemüknek.
Távozik a Fraditól a válogatott focista
Már el is köszönt a szurkolóktól.
Botrányos körülmények között lett ukrán bajnok a Sahtar Donyeck - videó
A Dnyipro elleni meccsen pofozkodtak és rugdosódtak egymással a játékosok.
A világbajnok Kylian Mbappé elárulta, melyik csapatban folytatja a pályafutását
A PSG focistája egy díjátadón vetett véget a találgatásoknak.
Magyar válogatott játékost igazolt a Fehérvár
A hátvéd mellett még egy játékos érkezését jelentette be a csapat.
Hivatalos: Öt játékos biztosan távozik Dortmundból a nyáron.
A klub hivatalos közleményben köszönt el azoktól, akik jövőre biztosan nem lesznek a keret tagjai.
Behúzott egy óriásit az egyik szurkolónak az Ajax futballistája
Steven Berghuis kiütött egy szurkolót.
Fotókon a Fradi látványos bajnokavatója
Vereséggel zárta az idényt a Ferencváros, de ettől még nem maradt el a nagyszabású parádé Budapesten.
Hét éve bajnok lett, most kiesett a Premier League-ből a Leicester City
Visszacsúszott az angol másodosztályba a Leicester.
A Barcelona csinálhat helyet Szoboszlainak a Newcastle-nél
A katalánok indíthatják be az események láncolatát.
Bulvár
Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban
Az Algopyrin valóban az elsőszámú fájdalom- és lázcsillapító a gyógyszertárakban, de van ennél olcsóbb megoldás is.
A háború alatt húzott fel Ukrajna egy erőművet, totálisan kibuktak a szakértők
Több szárazföldi szélturbinát épített az elmúlt évben Ukrajna, mint Anglia, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság kormánya ígéretet tett a szárazföldi szélerőművekre vonatkozó korlátozások enyhítésé
„A férjem soha nem beszélt a kolléganőjéről” – 10 bagatell lebukás sztori
A baráti társaságunkban egyszer úgy tudtam meg, hogy a legjobb barátnőm a bátyámmal kavart, hogy tesóm kérdezés nélkül tudta, hogy barátnőm kis tejjel és két cukorral issza a kávéját. Az alábbi tíz sztoriban
Diplomáciai botrányt okozott Romániában Novák Katalin egyik Csíksomlyón készült videója
Az eset miatt a román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a bukaresti magyar nagykövettel. A köztársasági elnök nem először keveredett hasonló helyzetbe Romániában.
Erőss Zsolt, a legendás hegymászó özvegye 43 évesen is gyönyörű: így néz ki ma a 10 éve elhunyt Hópárduc egyko...
Sterczer Hildát az emberek többsége a kiváló magyar film, a Magasságok és mélységek című alkotás kapcsán ismerte meg közelebbről – férje, a legendás hegymászó halála óta 10 év telt el, cikkünkből megtudha
Göd frissen megválasztott polgármestere kisétált az interjújáról, miután az akkumulátorgyárról kérdezték
Kammerer Zoltán semlegesnek tartja magát az akkumulátorgyár ügyében.
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye
Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.
Gáspár Győző lerántotta a leplet a Győzike Show-ról: így készült valójában
Gáspár Győző a Győzike Show kulisszatitkaiba avatta be a nézőket.
Tömegesen akadtak ki a vásárlók az Aldi miatt, mindenkit lezsibbasztott az üzletlánc
Az Aldi húzása egyszerre fájdalmas és rendkívül vicces.
Erre sose gondoltunk: Katalin hercegné ujjain ezért van ragtapasz mindig
Vajon mi az oka annak, hogy Katalin hercegné szinte folyton ragtapasszal az ujjain jelenik meg?
Védik az ereket, csökkentik a vérzsírt: 8 ital, ami bizonyítottan rendbe teszi a koleszterint
Ezek az italok bizonyítottan helyreállítják a koleszterinszintet, így védve az ereket.
Novák Katalin ismét diplomáciai incidenst okozott Romániában, kiverte a biztosítékot a székely himnusz a román...
A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a Novák Katalin magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott „nem megfelelő nyilvános üzenetek mia


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás