Ezt olvasta már?


Trump elleni merénylet – Hajós István biztonsági szakértő nyilatkozata

Hajós István biztonsági szakértő szerint a külső biztosítók hibázhattak a Trump elleni merényletkésírletnél, mivel nem észlelték időben a fenyegetést.

A testőrök gyors és szakszerű reakciója viszont megakadályozta a további sérüléseket. Hajós kiemelte, hogy a jövőben a drónok és a mesterséges intelligencia alkalmazása segíthet az ilyen fenyegetések gyorsabb észlelésében és kezelésében.

Július 13-án Pennsylvania államban egy kampányrendezvényen lövöldözés tört ki, amelyet merényletkísérletként kezelnek Donald Trump volt amerikai elnök ellen. Az incidens során Trump megsérült, de szerencsére életben maradt, míg egy rendezvényen részt vevő személy életét vesztette. A lövöldözőt, egy 20 éves férfit, letartóztatták és az FBI vizsgálja az esetet​.

„Egyértelműen kijelenthető, hogy a külső biztosítók hibáztak, hiszen nem észlelték időben a tetőn lévő merénylőt, pedig többen is figyelmeztették őket. Nagy kérdés, hogy a mesterlövészek miért nem észlelték a fenyegetést, amikor az ő fő feladatuk, hogy pásztázzák a környező épületeket. De ezután majdnem jól működött a gépezet, csak a szerencsének köszönhető, hogy életben maradt az elnökjelölt, de ne felejtsük el, így is egy áldozatot követelt a merénylet. A merénylő szemben helyezkedett el, egy személy védelemben jártas kollégám véleménye szerint itt eleve saját mesterlövésznek kellett volna elhelyezkednie” - magyarázza Hajós István biztonságtechnikai szakértő, a Bastion Group ügyvezetője.

A jövő megoldása a technológiákban rejlik

A Trump elleni merénylet kapcsán Hajós István biztonsági szakértő részletesen kifejtette az események lefolyását és a biztonsági intézkedések hatékonyságát. Hajós szerint a testőrök sokkal professzionálisabb módon, az előírásoknak megfelelően jártak el a támadás pillanatában, mint korábban Fico testőrsége.

Gyors és szakszerű reakció

„Amikor az elkövető tüzet nyitott, a testőrök azonnal észlelték a veszélyt, és gyorsan körbevették Trumpot. Az ilyen helyzetekre alaposan kiképzett személyzet azonnal reagált, megakadályozva ezzel a további sérüléseket” – mondta Hajós. Hozzátette, továbbá hogy „A Trump védelmét ellátó csapat rendkívüli gyorsasággal biztosította Trump biztonságos kimenekítését a helyszínről, ami jelentős mértékben csökkentette a további kockázatot. Azt kiemelném, hogy Trump kétszer is megállította a kimenekítést, amely lassította annak dinamikáját. A kocsiba arról az oldalról tették be Trumpot, amely oldalról a támadás is érkezett, ehelyett célszerűbb és biztonságosabb lett volna a másik oldalról beszállni a gépjárműbe” - mondta a biztonságtechnikai szakértő.

„Az elkövető egy közeli háztetőről nyitott tüzet, ami pont szemben volt a színpaddal. Ott, azon a helyen saját mesterlövésznek kellett volna lennie” – magyarázta Hajós. Rámutatott, hogy bár több néző is jelezte a hatóságoknak a tetőn lévő fegyveres jelenlétét, a külső biztosításban résztvevők nem tudtak időben reagálni ezekre a jelzésekre. Az ilyen helyzetek kezelésében a reakcióidő kritikus, és itt van tér a további fejlesztésre, akár a drón- vagy robottechnológia alkalmazásával, az adatok gyors feldolgozásában pedig az AI (mesterséges intelligencia) lehet a hatóságok segítségére. Ebben az esetben több perc telt el a jelzés és a merénylet között.

A támadás utáni akciók

„A lövések után másodpercekkel a mesterlövészek már likvidálták az elkövetőt, ami azt mutatja, hogy a válaszintézkedések rendkívül hatékonyak voltak” – emelte ki Hajós. Az ilyen gyors beavatkozás nélkül sokkal súlyosabb következményekkel kellett volna szembenézni.

Biztonsági tanulságok

Hajós István szerint az eset rávilágít a nagyobb nyilvános események biztosításának kihívásaira és az elővigyázatosság fontosságára. „A jövőbeni rendezvények esetében fontos lesz az észlelési rendszerek és a válaszintézkedések továbbfejlesztése, hogy a hasonló fenyegetéseket még gyorsabban lehessen észlelni és kezelni. Gondoljunk csak a Fico vagy a jelenlegi Trump elleni merényletekre”, valami rossz elindult a világban, egymás után támadják meg az állami vezetőket vagy jelölteket és sajnos ez egy lánc reakciót is elindíthat a merénylők világában, sőt, pszichológiai szempontból még egyfajta versenyhelyzetet is teremthet, ami még veszélyesebbé teheti ezeket a helyzeteket" – zárta nyilatkozatát Hajós István.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lecsapott a jobboldal Caramelre, kemény szavak hangzottak el

Ő lesz a következő meghurcolt celeb, most kezdődik a kálváriája?

Juhász Dorka a vb-kijutás után: Az olimpiai selejtező nagy pofon volt

A házigazda legyőzésével jutott ki a magyar válogatott.

450 millió forinttal támogatja a kormány a Hi-Lex rétsági beruházását

Harminc új munkahelyet hozott létre a HI-LEX japán autóipari beszállító cég 2,5 milliárd forint értékű beruházása Rétságon.

Tíz gyakori hiba az szja-bevallásnál

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek...

„Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai

Utánanéztünk, hogy a mostani pályakezdőknek mi mindenre érdemes figyelniük, amikor munkát keresnek.

Pakisztáni légicsapás ért egy kabuli drogrehabilitációs kórházat, legalább százan meghaltak

Pakisztán szerint ők terroristák lőszerraktárai ellen indítottak precíziós támadást.

Amikor ilyen a légzés, az a haldoklás jele – az agonális légzés, amit sokan félreértenek

Amikor valaki „lélegzik”, mégis haldoklik – mi is az az agonális légzés?

Okosodnak, szépülnek a legnagyobb Renault-k

2026-ra három típusát is finoman átdolgozza a Renault. Az Austral, az Espace és a Rafale új technológiákat és friss színeket kapnak.

Így változna meg az életed csillagjegyed szerint, ha ezt az egy szokásodat elengednéd

Van valami igazán felszabadító abban, amikor elengedünk egy szokást, ami már nem szolgál minket. Nézzük meg, hogyan változhatna meg az...

Váratlan fordulat a zárásnál: a csúcspapírok kilőttek, de egy jól ismert hazai gigacég befektetői pórul jártak

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.

A Kutyapárt 172 millió forinttal kevesebb kampánypénzt kaphat

Csak 79 jelöltjük indul az áprilisi választáson.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0