Tűz volt egy miskolci társasházban
Tűz keletkezett egy miskolci társasház alagsorában, a Csabavezér utcai épületből kilenc lakót menekítettek ki a tűzoltók, akik a lángokat gyorsan eloltották - tájékoztatta a miskolci tűzoltóság szóvivője kedd délelőtt az MTI-t.
Bódi Zoltán elmondta: arról érkezett jelzés a tűzoltóságra, hogy a Csabavezér úton ég egy fodrászat, mert felrobbant egy bojler. Összesen három fecskendős tűzoltóautó és egy magasból mentő jármű vonult a több emeletes, 16 lakásos társasházhoz, amelynek alagsorában egy több helyiségből álló fodrászat működik.
A szóvivő közlése szerint - az elsődleges információkkal ellentétben - robbanás nem történt. Egy pukkanást hallott a fodrászatban dolgozó alkalmazott és vendége, majd sűrű füst lepte el a házat.
A házban tartózkodók nem tudták lakásaikat elhagyni, így a tűzoltók, részben menekítő álarccal a lépcsőházon keresztül, részben a magasból mentő jármű segítségével ablakon keresztül kilenc lakót mentettek ki, közöttük két csecsemőt. Szerencsére a helyszínre érkező mentőknek sérülés miatt senkit sem kellett ellátniuk - mondta a szóvivő.
A tüzet gyorsan, egy vízsugárral eloltották a tűzoltók, majd az utómunkálatok során átszellőztették az épületet. A társasház lépcsőházában még a tűzoltók megérkezésekor is működött egy tűzjelző eszköz (úgynevezett home detector) éles hanggal riasztva a veszélyre - jegyezte meg Bódi Zoltán.
forrás:mti

- Kiraboltak egy pénzintézetet Miskolcon
- Áramtolvajok buktak le Ózdon
- Etiópiai merénylet - Szegedi geográfus és kutatóorvos a két magyar áldozat
- Óceánjáró balesete - A kapitány "véletlenül zuhant" a mentőcsónakba?
- Meghalt egy miskolci férfi, feltehetően felborult a quaddal
- Eltűnt, a rendőrség keresi
- Verekedés Miskolcon - Elfogták a rendőrök a garázdákat
- Egy gyermek holttestére bukkantak tűzoltás után egy miskolci családi házban
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért

