Új parkolási rend: dupla benzinár a maximum óradíj
Az Országgyűlés módosította a közterületi parkolás jogi szabályait. Az Országgyűlés azt is támogatta, hogy sürgős kihirdetést kérjenek a köztársasági elnöktől.
Az önkormányzati törvény módosításáról szóló javaslatot az Országgyűlés 314 igen szavazattal 43 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el. A parlament a közúti közlekedésről szóló illetve a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény módosítását 271 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 89 tartózkodással fogadták el. Az Országgyűlés azt is támogatta, hogy kérjék a törvénymódosítások sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.
A fideszes Rogán Antal és Kósa Lajos a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását, illetve a közúti közlekedésről szóló, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény módosítását kezdeményezte, mert az Alkotmánybíróság június 30-ával megsemmisítette a parkolásra vonatkozó szabályokat.
A helyi önkormányzatokról szóló javaslat rögzíti, hogy a közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, parkokban és egyéb közterületen a lakosság számára közúti járművel történő várakozás biztosítása a helyi önkormányzatok által kötelezően ellátandó közszolgáltatási feladat. Rendelkeznek arról is, hogy a parkolási közszolgáltatást szolgáltatóként csak költségvetési szerv, az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság láthat el.
Egy elfogadott módosító indítvány alapján parkolási közszolgáltatást a kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság mellett ennek a száz százalékos tulajdonában álló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve önkormányzati társulás is elláthat.
A módosítás a forgalomképtelen törzsvagyon körében helyezi el a parkolási közszolgáltatást végző gazdasági társaságokban fennálló száz százalékos önkormányzati tulajdonrészt.
A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a közúti közlekedésről szóló törvény, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény módosítása felhatalmazza a helyi és a fővárosi önkormányzatot, hogy rendeletben kijelölje a várakozási területet. A törvény szerint díjfizetési kötelezettség olyan várakozási területen és időszakra rendelhető el, amelyen az adott időszakban a járművek várakozására alkalmas helyek átlagos foglaltsága, azaz a telítettség a 70 százalékot meghaladja.
A várakozási díj mértékét a helyi és a fővárosi önkormányzat rendeletében egy órára vonatkozó várakozási díjként határozza meg, a díj mértékének meghatározásakor figyelemmel kell lenni a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségére.
Az egy órára vonatkozó várakozási díj személygépkocsi esetén nem haladhatja meg az állami adóhatóság által az előző naptári év szeptemberében és az azt megelőző tizenegy hónapban egy liter 95-ös ólmozatlan benzin üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható áraként havonta közzétett ár egyszerű számtani átlagának a kétszeresét. Az MTI számítása szerint ez idén maximum 544 forint.
Várakozásonként egy órai várakozási díjat, továbbá pótdíjat akkor kell fizetni, ha a jármű díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen díjfizetés nélkül várakozik, vagy a kifizetett várakozási időt egy óránál rövidebb időre történt fizetés esetén öt perccel, egy órára vagy annál hosszabb időre történt fizetés esetén legalább tizenöt perccel túllépi.
A pótdíj összege a pótdíj kiszabásának napját követő 15 napon belüli befizetés esetén az adott napon belül díjköteles időszakra és további két órai várakozásra számított várakozási díj, 15 napon túli befizetés esetén az egy órai várakozási díj negyvenszerese.
A várakozási díj és a pótdíjfizetési kötelezettség egy év alatt évül el. A várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető. A törvény alapján a várakozási díjat és pótdíjat a szolgáltató bírósági végrehajtás útján is érvényesítheti. Az LMP javaslatára azt is belevették a jogszabályba, hogy a parkolási díjból eredő igények érvényesítése esetén a kötelezett lakhelye szerinti helyi bíróság kizárólagosan illetékes.
A szocialisták kezdeményezésére rögzítik a jogszabályban, mit kell tartalmaznia parkolási közszolgáltatás ellátására kötött szerződésnek. Az LMP javaslatára pedig az került be a törvénybe, hogy a szerződést harminc napon belül nyilvánosságra kell hozni. Egy másik elfogadott szocialista módosító indítvány szerint az önkormányzat honlapján közzé kell tenni a várakozási díjakból és pótdíjakból eredő bevételek és azok felhasználásának nyilvántartását.
MTI
hírek innen, onnan
Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től
2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek...
Egy hátborzongató képregényes szál térhet vissza a mozivásznon
Peter Parker testi átalakulása a képregények korábbi, drasztikus mutációit idézheti.
Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj...
Fontos hírt kaptak a magyar nők!
Döbbenetes számok láttak napvilágot!
19 százalékos ugrással zárta az első tőzsdei napját a SpaceX
Egy nap alatt több mint 500 millió részvény cserélt gazdát.
Hantavírus Magyarországon: erre kell figyelni
A szakértők szerint nincs ok pánikra, de figyelni kell.
Itt a nagy bejelentés, ez a színész kelti majd életre a fiatal Hercule Poirot-t a filmvásznon
Hatalmas feladat előtt áll a fiatal tehetség
200 felett zúzott az autópályán, elvették az autóját
Egy 28 éves férfit kapcsoltak le az osztrák A2-es autópályán, miután 214 km/h-val hajtott egy kölcsönkapott olasz sportkocsival.
Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával
Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első...
Hát ezért menekül mindenki hanyatt-homlok Budapestről: meglepő oka van a tömeges költözésnek
Ezt a kerületet viszont egyenesen imádják!
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Dua Lipa nem hagyományos menyasszony volt: ikonikus nőről mintázta esküvői szettjét
Dua Lipa és Callum Turner május 31-én mondták ki a boldogító igent Londonban, ám a rajongók figyelmét nemcsak a sztárpár, hanem az...
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője
Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el
A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.
Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban
A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében
Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


