Újra pályázhatnak telephelyfejlesztésre a vállalkozások
Idén is pályázhatnak a vállalkozások telephelyfejlesztésre az Új Magyarország Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjának keretében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel.
Az NFÜ közleményében kiemelte: az ország minden régióját érintő pályázat jelenlegi keretösszege közel 17 milliárd forint, amiből előreláthatólag 300 új projekt támogatása valósulhat meg.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség telephelyfejlesztést támogató pályázati kiírásának célja a kis- és középvállalkozások (kkv) működési helyszínéül szolgáló meglévő, működő telephelyek modernizációja és bővítése, nem megfelelő telephelyeik cseréje, valamint a telephelyek kihasználtságának növelése.
Az ügynökség rámutatott: a pályázat kiemelt figyelmet fordít a kkv-k versenyképességének megőrzésére és fokozására, emellett a foglalkoztatottság megtartására és javítására.
A konstrukció keretében a pályázók a termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épület építését, a már meglévő épületek átalakítását és bővítését, valamint a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtását, az alapinfrastruktúra kiépítését, korszerűsítését jelölhetik meg célul. Kapcsolódó tevékenységként támogatható a szükséges eszközök beszerzése és a környezeti kármentesítés is. A támogatás mértéke 10-100 millió forint pályázatonként.
Az NFÜ emlékeztetett: a tavalyi telephelyfejlesztési pályázat 17,85 milliárd forintos keretösszegére 40,3 milliárd forint összértékű pályázat érkezett be. A keretösszeg megemelésével azonban összesen több mint 23 milliárd forintnyi támogatást ítélt meg a hivatal a pályázóknak, amely 469 támogatott projektet, közel 18 ezer megtartott munkahelyet, és több mint 2.800 új munkahelyet jelentett.

NFÜ/MTI

- Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
- AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
- Támogatást a napelemeseknek!
- Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
- Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
- Levegő Munkacsoport: nem elég jó az Új Széchenyi Terv
- Országjáráson ismertetik az Új Széchenyi Tervet
- Munkavédelmi pályázatok 725 millió forint értékben
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért