Választás 2018 - Az ügyészségek 29 párt ellen indítottak keresetet
A tavaszi országgyűlési választás után 29 párt ellen indítottak keresetet az ügyészségek, mert két egymást követő választáson nem indítottak jelöltet vagy mert felhagytak tevékenységükkel és vagyonukról nem rendelkeztek - közölte a Legfőbb Ügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Huszonhárom esetben a pártként működés megszűnését kérik kimondani, hat pártot pedig megszüntetnének.
Felidézték: az 1989-es párttörvény szerint az ügyészség indítványára a bíróság - a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával - megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet. Az ügyészség indítványára a bíróság megállapítja a párt megszűnését, ha az tevékenységével felhagy és vagyonáról nem rendelkezik.
A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint az idei országgyűlési választásokat követően a főügyészségek a törvényszékek nyilvántartásai alapján összevetették az illetékességi területükön bejegyzett, és jelenleg is pártként nyilvántartott szervezetek listáját a Nemzeti Választási Irodának a 2014. és 2018. évi általános országgyűlési képviselőválasztásokon jelöltet állító szervezetekről készített jegyzékeivel.
Az átfogó vizsgálat alapján az ügyészek megállapították, hogy 23 párt a 2014. és a 2018. évi általános országgyűlési képviselői választásokon sem állított jelöltet. Az ügyészségek ezekkel a pártokkal szemben keresetet nyújtottak be, kérve a bíróságot, hogy állapítsa meg pártként való működésük megszűnését, a szervezet egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával.
Az ügyészségek ez alapján kezdeményezték az Antifasiszták Magyarországi Demokratikus Pártja, a Demokratikus Keresztény Királyság Párt, az Egyszerűség, Lehetőség, Sikeresség, Őszinteség Baráti Társaság, a Hajrá Magyarok a Szebb Jövőnkért, a Helyreállítás Magyarországi Pártja, a Híd Párt, a Kárpátia Függetlenségi Front, a Kritikus Tömeg Mozgalom, a Magyar Autonóm Néppárt, a Magyar Nemzet Köztársasági Pártja, a Magyarország a Magyaroké Magyar Nemzeti Párt, a Magyar Roma Párt, a Magyarok Egymásért Szövetsége, a Magyarok Közössége Párt, a Mátyás Párt, a Nemzedékek Műhelye, a Nemzeti Értékteremtő Párt, a NÉPPÁRT.HU, az Országunkért Közösen, az Összefogás Szabolcs-Szatmár Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség, a Szegénységben Élők Pártja, a Szociális Unió Főváros, valamint a Zöld Baloldal - Zöld Demokraták - Zöldek Szövetsége pártként való megszüntetését.
A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint további hat párt esetében az ügyészségek magának a szervezetnek a megszűnésének a megállapítását kérték, mert a rendelkezésre álló adatok szerint a párt a tevékenységével felhagyott és vagyonáról nem rendelkezett. Eredményes keresetindítás esetén ezek a szervezetek nemcsak a pártként való működés lehetőségét veszítik el, hanem jogi személyiségük is megszűnik.
A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint ezek a pártok a következők: Emberek Pártja, Európai Alternatíva Párt, Élhető Magyarországért Párt, Horgászok és Természetbarátok Pártja, Lokálpatrióta Párt, Új Független Párt.
A 2014-es országgyűlési választás után szeptember közepéig 38 párt ellen indított az ügyészség keresetet.
hírek innen, onnan
A gazdaság temette maga alá a Fideszt, de segíti-e majd kormányon is a Tiszát?
A minimális növekedés és az összesen 40 százalékos infláció hatásával nem tudott megbirkózni a korábban mindent kibíró rendszer. Az...
A királyi pár elérte, hogy Donald Trump megtegyen valami olyat, amilyet korábban még senki
Legalábbis az amerikai elnök szerint.
Fényes nappal támadt egy férfi egy apácára Jeruzsálemben
A földre lökte, majd belerúgott.
Azbesztkatasztrófa – újabb településen merült fel a gyanú
Több terület érintett lehet, az önkormányzat vizsgálatot indított.
Kapitány István: Magyarország akkor erős, ha a Nyugathoz tartozik
A leendő miniszter szerint haza kell hozni az uniós forrásokat.
Ezek a leggyorsabban növő gyümölcs palánták, még idén termést hoznak
Túl szépnek hangzik, hogy még idén saját termést szüretelj? Pedig vannak olyan gyümölcsök, amelyek meglepően gyorsan fejlődnek – és...
Stohl András és Alföldi Róbert együtt, ezt senki nem látta jönni
A rendszerváltásnak örülő Alföldi Róbert különleges új szerepben tűnik fel.
Komoly vagyonokat fizetnek a hazai gyűjtők a 90-es évek kedvenceiért: rengeteg magyar polcán ott lapulhatnak ezek a kincsek
Magyarországon a képregények és művészi plakátok világa inkább egy szűk, de egyre tudatosabb gyűjtői rétegre épül, ahol a...
A milliárdosok játszótere, amibe bárki beszállhat hamarosan a magyar tőzsdén
Új befektetési sztori formálódik a magyar tőzsdén! 2026. május 7-én a Kimpton BEM Budapest szállodában ingyenes befektetői klubot...
Ne féljen az öregségtől! A Harvard szakértői kidolgoztak egy tervet, ami megvédi a memóriát és élesen tartja az elmét
Retteg azoktól a pillanatoktól, amikor hirtelen nem jut eszébe egy egyszerű szó vagy akár egy ismerőse neve. Sokan úgy gondolják, hogy a...
Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét...
Nyárias időjárás és erős szél várható szombaton
A nappali hőmérsékletre egyáltalán nem lehet panasz.
Sport
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje
Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


