Ezt olvasta már?


Varga Mihály: a családok megerősítése és a munkavállalók segítése a legfontosabb

A kormány szándéka változatlan, a családok megerősítése és a munkát vállalók segítése a legfontosabb eleme a jövő évi költségvetésnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A tárcavezető kiemelte, hogy a 2017 első negyedévi 4,2 százalékos gazdasági növekedés is alapot adott arra, hogy a 2018-as költségvetés legfontosabb számait úgy tervezzék, hogy eleget tudjanak tenni négy fő gazdaságpolitikai iránynak, az adócsökkentésnek, a béremelésnek, a beruházások és fejlesztések támogatásának, valamint az államadósság csökkentésének.

A nemzetgazdasági miniszter közölte: a gazdasági növekedés többletbevételei fedezik a társasági adókulcs és a munkát terhelő járulékok csökkentése miatti kiesést, így továbbra is egyensúlyi lehet a költségvetés. Hozzátette: a parlament úgy fogadta el a módosításokat, hogy a hiány mértéke nem változott, jövőre 2,4 százalékos államháztartási hiányt terveznek.

Varga Mihály elmondta, arra törekedtek, hogy senkinek ne kelljen kevesebből gazdálkodnia jövőre, mint ebben az évben.

Oktatásra 80 milliárd forinttal, szociális-családügyi támogatásokra csaknem 200 milliárd forinttal fordítanak többet, a gazdaságfejlesztés pedig nagyobb arányt képvisel ebben az uniós ciklusban, mint korábban - sorolta.

Hangsúlyozta, olyan változásokat fogadtak el, amelyek a munkából élőket segítik. Kiemelte, hogy jövőre 17 500 forintra nő gyermekenként az adókedvezmény a kétgyermekes családoknál, ami 330 ezer családot érint. Az egyetemi tanulmányaik alatt vállalkozóként munkát vállaló fiatalok tételes költségeit 50 ezerről 25 ezer forintra csökkentik.

Varga Mihály kifejtette: arra kell törekedni, hogy további lendületet kapjon a gazdasági növekedés, több munkahely legyen és a demográfiai tendenciák is változzanak. Felhívta a figyelmet a többi között arra, hogy egymillió forintot elengednek a jelzáloghitellel rendelkező három- és többgyermekes családok tartozásából, valamint három vagy több gyermek esetén elengedik jövőre az anyák diákhitel-tartozását, két gyermek esetén a tartozás 50 százalékát.

Jelezte, 205 milliárd forint tartalékkal terveznek, de bízik abban, hogy nem lesz olyan gond 2018-ban, ami miatt a tartalékra szükség lenne. Ha mégis, akkor ennek az összegnek elégnek kell lennie arra, hogy át tudjanak csoportosítani - fogalmazott.

Megjegyezte azt is, a gazdaság szereplői hozzászoktak ahhoz, hogy már a nyár elejére kiderülnek a legfontosabb számok, az adómértékek, a járulékrendszer változásai, a fejlesztési, beruházási támogatások. A nemzetgazdasági miniszter szerint ez is erősíti a biztonságot, a stabilitást; mindenki érezheti, hogy kiszámítható pályán van a kormány, a gazdaság, lehet előre tervezni.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fontos változás jön a YouTube-on, minden felhasználót érint

Teljesen új élményekkel gazdagodik a legnépszerűbb videómegosztó.

Történelmi csúcson zártak az amerikai tőzsdék

A Wall Street főbb indexei emelkedéssel nyitottak pénteken. Ezzel folytatták az évek óta legnagyobb havi ralit, miután az erős vállalati...

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami...

NB I: Egymás után másodszor kapott ki a ZTE, ezúttal hazai pályán maradt alul - videó

A Fizz Liga 32. fordulójának péntek esti nyitómeccsén a Puskás Akadémia 3-1-es győzelmet aratott a ZTE FC otthonában.

NKA-botrány: Hankó Balázs elárulta, milyen elv alapján osztottak szét 17 milliárd forintot

A miniszter az ATV-ben fejtette ki, hogy szerinte a kulturális támogatásokról kiosztás ízlésbeli döntés. A miniszter szerint a...

Pankotai Lili ekézi Magyar Péter döntését: élesen bírálja a sógora kinevezését, nepotizmust emleget

Nem cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyar Pétertől, hogy sógorát, Melléthei-Barna Mártont nevezte ki leendő igazságügyi...

Gázolt a villamos Budapesten, leállt a tömegközlekedés

Elgázolt egy embert a villamos Újpesten. A baleset a Nyár utcánál, a Tanoda térnél történt, és a helyszínre mentőt is riasztottak. Az...

Zelenszkij Trumppal tisztázná, Putyin milyen feltételekkel ajánlott tűzszünetet május 9-re

Az ukrán elnök hosszabb tűzszünetben is benne lenne, a katonáknak pedig több zsoldot ígér júniustól.

Egymásra talált a Budapest Luxe két nagyágyúja, Lázár Szandra és Bíró Evelin

A Budapest Luxe két sztárja, Bíró Evelin és Lázár Szandra nemcsak a luxusingatlanok világában mozog otthonosan, hanem a kamerákon túl is...

Ingyenes Balatont szeretne keszthelyi városvezetés, amely az első lépést már meg is tette

Keszthelyen a Helikon Strand ingyenessé tételéről döntött a városvezetés. A keszthelyiek célja, hogy a Balaton-part mindenki számára...

Meryl Streep családja a kamera mögött: így élnek a világhírű színésznő gyermekei

Meryl Streep világsztárként is tudatosan óvta magánéletét, és gyermekeit mindig távol tartotta a reflektorfénytől – ez a szemlélet...

Te is szereted a lángost? Akkor ezt nagyon fontos megtudnod róla.

A lángos minden évszakban hódít: strand, piac, rendezvény – kihagyhatatlan élmény! De vajon ezt a titkát ismered? Pedig nagyon fontos...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0