Varga Mihály: országépítő munka folyik
Évindító fórumot tartott csütörtökön Miskolcon Csöbör Katalin, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője, a rendezvényen Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter azt mondta: Magyarországon országépítő munka folyik.
A politikus beszédében kiemelte: ehhez a munkához a gazdaság teljesítménye teremti meg az alapot.
Azt mondta, a kormány a családokat erősítő, az adóterheket mérséklő és a magyar emberek érdekeit szolgáló lépéseket tervez 2020-ban is.
A pénzügyminiszter a gazdaságpolitika céljának nevezte, hogy a következő években is fennmaradjon az uniós átlagot 2 százalékponttal meghaladó gazdasági növekedés, tovább bővüljön a foglalkoztatás, folytatódjon a bérek emelkedése és növekedjenek a beruházások is.
Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a magyar embereknek a munkanélküliséggel, a sávos adózás igazságtalanságával, a több mint 80 százalékos államadóssággal és a devizahitelek terheivel kellett szembenézniük.
A korábbi elhibázott gazdaságpolitika miatt tíz év munkába telt, mire megszűnt ez a méltatlan helyzet, Magyarország újra az országot megillető helyre került a régióban, és az ország a visegrádi négyekhez "újra vissza tudott zárkózni" - tette hozzá.
Megemlítette, hogy a gazdaság növekedése 2019 harmadik negyedévében elérte az 5 százalékot.
A miniszter a gazdasági eredményekről szólva a továbbiakban elmondta, hogy a foglalkoztatottak száma tavaly meghaladta a 4,5 milliót és 2010 óta az átlagkeresetek több mint 80 százalékkal emelkedtek. Továbbra is fegyelmezett költségvetési politikát folytatnak, a cél, hogy legkésőbb 2023-ra olyan költségvetés szülessen, amely nem okoz hiányt - fűzte hozzá.
Ezt csak fokozatosan lehet elérni - mondta Varga Mihály -, mert a magyar gazdaság felzárkózási pályán van, a költségvetés kialakításakor egyszerre kell mérlegelni az adó- és adósságcsökkentést, a beruházások támogatását és a bérek növelését a közszférában. Az eurózóna lassuló növekedése mellett, egy stagnáló külső környezetben csak úgy lehet megőrizni a növekedés mértékét, ha új eszközök kerülnek a gazdaságpolitika fókuszába - jelezte, kiemelve, ezért készül az új gazdaságvédelmi akcióterv.
A tárcavezető kitért arra is, hogy az ország teljesítményén belül Borsod-Abaúj-Zemplén megye fejlődése kiemelkedő volt: a 2010-es kormányváltás óta eltelt időszakban a megyében megduplázódott az egy főre jutó GDP és a munkanélküliek száma is a térségben csökkent a legnagyobb mértékben országos szinten.
Csöbör Katalin beszédében összefoglalta, hogy választókörzetében az elmúlt tíz évben jelentős fejlesztések, beruházások történtek, több, költségvetési, uniós és külföldi tőkéből finanszírozott beruházás kezdődött és kezdődik el.
Ezeknek köszönhetően a gazdaság, a mezőgazdaság, az infrastruktúra is fejlődhet, az elmúlt évek eredményeit a tavalyival összevetve elmondható, hogy az ország jól teljesít - tette hozzá a fideszes képviselő.
hírek innen, onnan
NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet,...
Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás
Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.
Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges
A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el
A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.
Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb
Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...
Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán
Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.
Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik
A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.
Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción
Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.
Elhunyt Takács Csaba
Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...
Az FBI közzétett egy videót, amin Trump támadója fegyverrel áttör az elnököt védő rendőrökön
A férfi átrohan a beléptetőkapun és rálő az egyik rendőrre.
Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások
Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


