Vári Attila lesz Kemény Dénes utódja
A Nemzeti Sport információi szerint Vári Attila lesz a Magyar Vízilabda-szövetség új elnöke.
Kemény Dénes a szövetség honlapjának adott interjújában jelentette be, hogy a szeptemberi vízilabda-világkupát követően távozik a szövetség éléről.
Azt is elmondta, hogy az MVSZ rendkívüli tisztújító közgyűlést hív össze, amelyen új elnököt választanak.
Úgy tudjuk, a két alelnök, Molnár Tamás és Vári Attila közül utóbbi lesz az egykori szövetségi kapitány utódja.
Vári Attila Kemény Dénes válogatottjával 2000-ben és 2004-ben nyert olimpiát.
Ha Vári Attilát választják a szövetség elnökének, akkor felmerül a kérdés, hogy mi lesz a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatói állásával. Az MVSZ ugyanis szinte az egyetlen a hazai sportszövetségek közül, amelyben az elnök főállású, általában társadalmi elnökök állnak a szervezetek élén, és az adminisztrációs-operatív ügyekkel foglalkozó főtitkár a főállású. Szóval Vári Attila megteheti, hogy társadalmi elnökként vállalja a megbízást, megteheti azt is, hogy főállásúként, megtartva a PSN Zrt.-ben betöltött pozícióját, de dönthet úgy is, hogy csak a szövetségre koncentrál. Mindehhez azonban először is az kell, hogy a rendkívüli tisztújító közgyűlés neki szavazzon bizalmat, erre pedig ősznél hamarabb nem kerül sor.
hírek innen, onnan
Népszava: Nem is szavaztak Orbán Viktor lemondásáról a Fideszben
A lap forrásai szerint a Fidesz választmányi ülésén nem került sor szavazásra Orbán Viktor pártelnöki lemondásáról. A nyilvános...
Kigyulladt egy családi ház Albertirsán, még a közel álló autók is megrongálódtak
Tűz ütött ki hajnalban Albertirsán, a Dánosi utcában egy családi házban, amelynek oltásához a ceglédi hivatásos és a dolinavölgyei...
Hajnal Éva: most is
ti gondoljatok a hárfaszemű fiatalokra*én a mimóza tekintetű öregekre gondolokakik mindig hatost dobnak elgémberedett utcakövekkelés...
John McMahon: Veszett ügyek
Gardner Camdennek van egy gyenge pontja: nem mindig látja az embereket – sem az ügyekben, sem a saját életében. A munkájában azonban nincs...
Napsütéses, meleg idővel folytatódik a hosszú hétvége, többfelé 25 fokot mérhetünk
Néhol azonban megélénkülhet a szél.
Most jött a legfrissebb a fagyosszentekről. Kapunk a fejünkhöz, hogy mi tör be az időjárásban
Erre kell készülni. Megjött a legújabb előrejelzés.
Szentesi Éva beszólt Rubint Rékának
Kiemelten fontos, hogy daganatos betegségek témakörében ki és mit kommunikál – és van, amiben nincs is egyetértés.
Ványa és Násztja alig ismerték fel az anyjukat, aki öt évet töltött egy belarusz börtönben
A páréves gyerekekkel nagymamájuk Belaruszból Varsóba menekült, nehogy árvaházba jussanak, miután szüleiket évekre börtönbe zárták...
Donald Trump bejelentette, hogy véget értek az Irán elleni fegyveres harcok, de van egy bökkenő
Az amerikai elnök szerint Irán ettől függetlenül is fenyegetést jelent.
Komonyi Zsuzsi: „Bármikor újra belevágnék”
Komonyi Zsuzsi már nagyon várja a nyarat.
„Nem ez volt életem legjobb időszaka” – egy korszak lezárult, elballagott a gimnáziumból Magyarország szépségkirálynője
Elballagott a gimnáziumból a Miss World Hungary tavalyi győztese. Vágvári Janka őszintén vallott a maga mögött hagyott nehéz időszakról.
Sport
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


