Városi majális a Népkertben
Igazi önfeledt programra várják a kicsiket és nagyokat május 1-én a Népkertben, ahol különleges produkciók, sztárfellépők, Cirkusziskola és Air Track Show is szórakoztatja a közönséget. Itt lesz Bereczki Zoltán, valamint "Varga Miklós és a Band" is.
Fellép hat professzionális akrobata, egy tizenkét méteres csúcstechnológiás légszőnyeg és egy monumentális bemutató, ez az Air Track Show. Tehetséges fiatalok, akik hivatásszerűen űzik az extrém sportokat. Nemzetközi szintre fejlesztett koreográfia tele duplaszaltókkal, csavarokkal, hihetetlen egyedi mutatványokkal. És mindezt a nézők is kipróbálhatják!
Itt lesz az EMeRTon díjas színész, arany- és platinalemezes, Fonogram díjas énekes, Bereczki Zoltán. Az ország egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett sokoldalúsága tesz igazán különlegessé. A miskolci közönséget legnépszerűbb slágereivel örvendezteti meg. A legendás énekes, Varga Miklós is koncertet ad a Band-el. Pályafutását meghatározó alakítása az István, a király címszerepe. Természetesen, a híres rockoperából is elhangzanak majd dalok a koncerten, de az Európát is együtt énekelheti vele a közönség.
Egész nap elérhető lesz a Cirkusziskola, ahol a gyerekek kipróbálhatják magukat a cirkuszi életben. Elsajátíthatják a zsonglőrködés tudományát, megtanulhatják egyensúlyban tartani a testüket és megismerhetik a bűvészek titokzatos trükkjeit. Látványos kísérletek, interaktív bemutatók, mágikus ragacs, alumínium plakett öntés és temérdek buborék várja az érdeklődőket a MAKakadémia Játszóházban. A Miskolci Egyetem Anyagtudományi Karának játszóházában az is kiderül, mivel foglalkozik egy anyagmérnök.
Fellép a Miskolci Mazsorett Együttes a Ködmön Formációs Táncegyüttes és a Spider Mentőcsoport kutyás bemutatóját is láthatja a közönség. Lesz ugrólóvár, trambulin, lézerharc, extrém íjászat, buborék foci, vidámpark, lovagoltatás, arcfestés, csillámtetoválás. A legkisebbeket pedig a Csiribiri együttes szórakoztatja majd.
Május elsején tehát izgalmas, ingyenes programokkal várjuk a szabadba vágyókat. 11-től egészen este fél hétig. Irány a Népkert!
forrás: minap.hu
hírek innen, onnan
Választás 2026: döntött az NVB a listás mandátumokról – az utolsó percben is kiesett egy név
Huszonöt országos listás mandátum kiadásáról döntött az NVB – jelentette az MTI.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet...
Huszonöt olyan parlamenti mandátumot adott ki Nemzeti Választási Bizottság, amely lemondás miatt üresedett meg
A testület szentesítette az eddig a Fidesz és egy esetben a Mi Hazánk által tett személyi változtatásokat.
Miamiban tért vissza az F1-es mezőny, Charles Leclerc volt a leggyorsabb a szabadedzésen
Bő egy hónapos böjt után folytatódik a száguldó cirkusz.
A Magyar Orvosi Kamara szerint a szabad orvosválasztás visszavezetése csak tüneti kezelés lenne
A kamara reakciója egybecseng Hegedűs Zsolt bejegyzésével.
Lépett a Meta: azonnal eltüntették azoknak a hirdetését, akik hatalmas pert zúdíthattak volna a nyakukba
Két amerikai szenátor közös levélben bírálta Mark Zuckerberget, a Meta vezérigazgatóját: a politikusok azt nehezményezik, hogy a cég...
Botrányos kifizetések az NKA-nál: Rónai Egon megizzasztotta a minisztert
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken az ATV Egyenes Beszédben volt kénytelen magyarázni, hogyan osztott ki 17...
Ezért érdemes minden nap fokhagymát fogyasztani – nem csak megfázás ellen.
A fokhagymát már ősidők óta használják különféle kultúrákban, nem csupán az ételek ízesítésére, hanem az egészség...
Hankó Balázs az NKA-milliárdok kiosztásáról: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések
A leköszönő kulturális miniszter bevédte a 17 milliárd forintnyi támogatás kiosztását és megerősítette, hogy beül a parlamentbe.
Pankotai Lilinek nem annyira tetszik Magyar Péter sógorának miniszteri kinevezése
Szerinte a családtag kinevezése sok mindent jelezhet, de nem feltétlenül cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyartól, és támadási...
Újabb történelmi mélypont: így reagált Kapitány István
A leendő gazdasági és energetikai miniszter a családbarát munkahelyekről, és az emberséges szülészetről írt oldalán.
A maharadzsa feminista lányát Churchill látni sem akarta, hiába volt a királynő a keresztanyja
Az utolsó indai maharadzsa lányaként született 1876-ban, a nőjogok kérlelhetetlen aktivistájaként hunyt el 72 éves korában, 1948-ban,...
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


