Villámcsapás, jégeső és viharos szél kísérte vasárnap a heves zivatarokat
Két fiatalt újra kellett éleszteni, és további tizennyolc embert szállítottak kórházba, miután egy Győr-Moson-Sopron megyei településen egy focipályára villám csapott le.
hirdetés
A vasárnapi heves zivatarokat országszerte jégeső, felhőszakadás és viharos széllökések kísérték; sok helyen fakidőlésekhez, megrongálódott épületekhez riasztották a tűzoltókat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző figyelmeztetése szerint az ország jelentős részén továbbra is másodfokú riasztás, a Balatonnál, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál másodfokú viharjelzés van érvényben. Vagyis továbbra is számítani lehet olyan heves zivatarokra, amelyek kíséretében jégeső, illetve az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladó széllökések is várhatók, helyenként rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Másodfokú viharjelzés esetén magas és hosszú hullámokra kell számítani, emiatt csónak és vitorlás nem közlekedhet a vízen.
A Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergényben villámcsapás miatt újra kellett éleszteni két 20 év körüli fiatalembert. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a fiatalok a zuhogó esőben fociztak, amikor a pálya közepére lecsapott egy villám. A két újraélesztett játékost a soproni kórház intenzív osztályára szállították. Rajtuk kívül további 18 embert - 17 játékost és egy fának támaszkodó nézőt - ért a villámcsapás, de ők nincsenek életveszélyes állapotban. Többnyire fejfájásra, zsibbadásra panaszkodtak, a mentők a soproni és a szombathelyi kórházakba vitték őket megfigyelésre - mondta a szóvivő.
Egy móri horgásztónál szigeten rekedt horgászokat kellett kimenteni, miután a vasárnap hajnali heves esőzés következtében a tó vízszintje ötven centimétert emelkedett, és emiatt víz alá került a szigetre vezető híd - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Délelőtt Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa azt mondta: a nap folyamán országszerte várhatók heves zivatarok. A másodfokú riasztást a délutáni órákban még a délnyugati területekre, majd fokozatosan szinte az ország teljes területére kiadták.
A Forma-1-es Magyar Nagydíj délután 2 órakor kezdődő futama gond nélkül lezajlott, a gödöllői kistérséget, így Mogyoródot is csak később érte el a zivatarzóna.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a vasárnap délután Budapestet is elérő heves zivatarok miatt folyamatosan érkeznek a riasztások a fővárosi katasztrófavédelemhez. A XI. kerületben két épületről tetődarabok hullottak le, a XIV. kerületben egy nagyjából hatméteres fa dőlt ki, de a II., III., IV. és a X. kerületben is dolgoztak egységeik. Mostanáig többnyire kidőlt fák, megrongálódott épületek miatt hívták a tűzoltókat - fejtette ki.
A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte, hogy a fővárosi közlekedésben is fennakadásokra kell számítani, a járatok közlekedését a viharos szél miatti fakidőlések és a lezúdult nagy mennyiségű csapadék akadályozza.
A heves vihar miatt vasárnap este 8 órakor fél órára le kellett zárni a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér kifutópályáit is.
A Pest megyei katasztrófavédelmet is sokszor riasztották. Szentendrén egy ház tetejének a héjazatát bontotta meg a szél. Az MTI értesülései szerint egy lakótelepen több lakásba folyik be a víz, nincs áram.
Óriási erejű vihar és hatalmas eső zúdult szinte egyik pillanatról a másikra Vácra vasárnap este, "telibe találva" a Váci Világi Vigalom záró napja szabadtéri rendezvényeinek résztvevőit.
Kiss Zsolt (MSZP), a helyi önkormányzat egyik képviselője, aki ott volt a vihar kitörésének idején, elmondta: csak könnyebb sérültek vannak, inkább a tömeghisztéria és az emberek menekítése okoz gondot. A hajóállomás környékén hatalmas víz hömpölyög, gyalogosan is gondot okoz a közlekedés. Az áramszolgáltatás is szünetel, ami tovább nehezíti a mentést, melyben a tűzoltók és a mentők is részt vesznek.
Zalaszentgróton legalább húsz családi háznak a tetejét verte szét, redőnyöket, ablakokat is betört, valamint autókat rongált meg a jégeső. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte: a viharos szél fákat döntött ki és villanyvezetékeket is letépett.
A dél-balatoni vonalon, Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vasútvonalon jelentős, 30-40 perces késéssel közlekedtek a vonatok, miután - a vihar következtében - Balatonszárszó és Szántód-Köröshegy állomások között fa dőlt a felső vezetékre.
A Fejér megyei Lovasberény és Vértesacsa közötti főutat vasárnap este vízátfolyás miatt lezárták. Pest megyében is le kellett zárni a 12-es főutat Nagymaros és Zebegény között, mert iszap és víz került a burkolatra.
Miskolcra és környékére vasárnap este orkánerejű széllel csapott le a vihar. Miskolc belvárosában a Szinva-terasznál kiöntött a városon keresztül vezető Szinva-patak. Rinyu Zsuzsanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: a tűzoltókat főleg fakidőlések miatt riasztották eddig. A megyében elsősorban Miskolcon okozott és okoz gondot a heves esőzéssel kísért vihar - tette hozzá.
mti
hírek innen, onnan
A világ legértékesebb márkái 2013-ban
Az Apple megmutatta, hogy mire képes egy nagyon erős márka.
Körút a Borfesztiválról
IDÉN IS: Borfesztivál, Gasztroudvar, Dóm téri Kavalkád, Utcazene Fesztivál, Hídivásár
Papp Gergely 1000 dolláros ösztöndíjat nyert
Papp Gergely szegedi diák is díjat kapott a világ legnagyobb, fiataloknak szóló tudományos és innovációs versenyén (ISEF - Intel International Science and Engineering Fair), amelyen saját készítésű hangszórójával indult.
Bármilyen sport, 73 méterről bravúr a gól
Az amerikai középiskolás lacrosse-bajnokságban a kapus lőtt gólt, ami ebben a sportágban is ritka.
Roland Garros: Murray háta fáj, lemondta a szereplést
Nem indul a vasárnap kezdődő Roland Garroson Andy Murray: a világranglistán második brit teniszező továbbra is hátfájdalommal bajlódik, ami miatt kénytelen volt lemondani az idei második Grand Slam-viadalon való részvételt.
NS: bankók a siófoki öltözőben; döntőről döntőre; összeállt a sztárpár szerda
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.
Eurofutball: a volt KTE-légiós csapata még veszélyben
A Francis Litsingivel felálló Teplice 31-re kikapott a Liberec vendégeként a cseh élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában. A volt KTE-légiós végigjátszotta a találkozót, az 59. percben sárga lapot kapott. A Teplice ké...
Szuperkondenzátor válthatja le a mobilok akkumulátorait
A fiatal tudós egy olyan energiatároló kondenzátort fejlesztett ki, amit 20-30 másodperc alatt lehet teljes kapacitásra feltölteni - akár 10 ezer alkalommal is.
XBox One
Kicsivel több mint 8 éve, egészen pontosan 2005. május 12-én jelentették be az XBox 360-at, a mostanáig regnáló Microsoft-konzolt, épp ezért igencsak ráfért már a vérfrissítés. A redmondi székházban ma ...
Lipóton edztáborozott a ni válogatott
Vágó Attila szövetségi edz 23 játékosnak tartott összetartást.
A legjobbak - Apple, Google, IBM
Továbbra is a technológiai cégek uralják a világ legértékesebb márkáinak rangsorát: 2013-ban az Apple, a Google és az IBM került az els három helyre.
Ribery a Bayernben szeretné abbahagyni
Bayern München szélsje, Franck Ribery jelenlegi csapatánál szeretné befejezni pályafutását.
Sport
Sokat érhet a bajnoki ezüst a Vidinek
Két forduló van már csak hátra a labdarúgó NB I idei kiírásából. A Videoton az elmúlt játéknapon a Kaposvár ellen aratott győzelmének és persze az MTK botlásának köszönhetően hárompontos előnnyel áll a tabella második helyén. Ezt ...
Az életben maradásért küzd ma este a Pick Szeged a Veszprém ellen
Ma este Szegeden rendezik a kézilabda NB I bajnoki döntőjének 2. felvonását. Az első mérkőzésen Veszprémben a Pick egy félidőn át tudott versenyben lenni ellenfelével, ám a győzelemre ezúttal nem volt esélye. A szegedi játékosok f...
Mit is akar a szexmániás Szepesi Nikolett?
Immár hosszú hetek óta újra és ismét feltűnik a reklám, amelynek mottója egy új könyv, amelynek címe ez lesz: Én, a szexmániás. Szerzője nyilvánvalóan nem egyedül Szepesi Nikolett, a Budapesti Spartacus egykor tehetséges és sokra ...
Adios, Zsozé - Az elmúlt másfél évtized leggyengébb Real-edzője csomagol
A Special One és a Real Madrid útjai elválnak. Megnéztük, mit ért el a portugál edzőzseni, és miért lesz jobb a blancóknak nélküle.
Tragédia történt a magyar hegymászók K ancsendzönga-expedícióján
A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le.
Komoly ellenfelekkel készül a jövő évi vb-re a jégkorong-válogatott
Pár hete ért véget a budapesti Divízió I/A-csoportos jégkorong világbajnokság, ám az élet ahogy mondani szokás azóta is zajlik a sportágon belül. A közelgő MOL Liga szereplői gőzerővel készülnek az idényre, de már a válogatott év ...
Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok
A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...
Megszűnhet a kosárlabda Eurochallenge-sorozat
Hosszú éveken át nem nagyon osztottak lapot a magyar kosárlabdának a nemzetközi porondon. Az áttörést a Szolnoki Olaj két évvel ezelőtti Eurochallenge-parádéja jelentette, majd idén már a Körmend is - korábban a Paks is - elindult...
Balotellit elkapták a Fiorentina szurkolói
A Fiorentina szurkolói nehezen viselték, hogy az AC Milan és Mario Balotelli büntetőből szerzett gólja miatt lemaradtak a Bajnokok Ligájáról és ezt értésére is adták az olasz csatárnak. Fizikai konfliktus szerencsére nem történt. ...
Isco és Lewandowski lehet a Real első igazolása
Az már eldőlt, hogy José Mourinho otthagyja a Real Madrid csapatát, a spanyol sajtóban pedig be is indultak a találgatások, hogy milyen új igazolások kerülhetnek a Király Gárdába.
Fotó: Mourinho már Chelsea-mezben pózol Londonban
Miután hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho távozik a Real Madridtól, Londonban már Chelsea-mezben pózolt a portugál sztáredző, igaz, csak egy reklámtáblán jól kivitelezett munkának köszönhetően.
Bulvár
Kertben terem a prosztatarák ellensége
Az Illinois Egyetem kutatása szerint a paradicsom és a szójás ételek együtt fogyasztva hatékonyabban megelőzik a prosztatarákot, mint ha külön fogyasztjuk ezeket az élelmiszereket.
6 millió forint támogatást kaphatsz az államtól - Nem kell majd visszafizetned
A kormány fiatal vállalkozókat támogató programot írt ki.
Időjárás - Búcsú a jó időtől
Ma változékony időnk lesz. Kezdetben sok lesz a napsütés mindenfelé.
Lesifotósok kapták rajta őket! Az RTL Klub sztárja egy barna szépséggel enyelget...
A Gyilkos elmék sztárja, Shemar Moore egy szépséggel enyelgett.
Mit keres közös fényképen Orbánnal? A börtönből üzent az elítélt
A Portik-Laborc bizottság tagjainak kell eldöntenie, hogy vizsgálják-e azt a fényképet, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök együtt pózol Magyar Róberttel. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi azt nyilatkozta, hogy a fén...
13 nap alatt 8 kiló mínusz -Fogyókúra
Az alábbiakban egy olyan fogyókúraprogramot mutatunk be, melynek segítségével kb. 8 kilogrammot lehet fogyni 13 nap alatt. A kúra garantáltan sikeres, de igen kemény. A diéta lényege abban áll, hogy megváltoztatja az anyagcsere-fo...
Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel - 74 éves vo...
Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.
Baleset Budapesten: leállt a villamosforgalom
Egy személyautó és egy villamos karambolozott kedden délelőtt a József körúton a Nap utcai kereszteződésben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
Katalin ebbe bizony belepirult
A hét hónapos várandós hercegné nehéz pillanatokat élt át barátai esküvőjén.
A hosszan tartó nyugdíj káros az egészségre - kutatások igazolják
Legújabb kutatásokból kiderült, hogy a nyugdíjban töltött évek idővel károsan befolyásolják mind a mentális, mind a fizikai egészséget.
Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...
Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.
Ilyen csúnya hálószobát még életedben nem láttál! - Képeken a 7 legízléstelenebb
Kétséges, hogy ezekben a hálószobákban jól lehet aludni.
blogmorzsák
A hunok királya vérengző élőhalott lesz
Attiláról már 1918-ban is forgattak filmet, és az 50-es években még Anthony Quinn is eljátszotta őt Sophia Lorennel az oldalán.
Kutakodás a kútban
A vezetékes víz drágulásával egyenes arányban nő a fúrt vagy ásott kutak népszerűsége.
Döntés lesz a magáncsődről?
Az MNB adatai alapján már a devizaalapú lakáshitelesek többsége fizetési hátralékkal küzd.
Álláspályázat méterre?
Az álláspályázatok mindenkit érintő korlátja a terjedelem. Nincs mit tenni, a 20 éves szakmai múltunkat is muszáj belesűríteni 2-3 oldalba.
Három csaj és a kamerájuk
Enyém vagy címmel itt az új videóklip a Hősöktől, amit 24-én egy lemezbemutató koncert is követ.
Furcsa tehetség: Gólyaláb
Jennek csontrák miatt távolították el medencecsontjának teljes jobb oldalát és nem pótolták semmivel, így király trükköt tud a lábával.
Hogy találhatjuk meg
a kuponos ajánlatokat?
Nem kell Sherlock Holmes-nak sem lennünk, hogy megtaláljuk az ilyen oldalakat és böngésszünk rajtuk.
Követendő példa minden politikus számára
Jó lenne, ha hazánknak is több olyan politikusa lenne, aki nem bort iszik és vizet prédikál.
A német tankok fenyegetése és ByeAlex 12 pontja
Diplomáciai értelemben Orbán a funkcionális analfabetizmus Mont Blanc-jának csúcsára ért.
A dohányzás nem menő
A cigi csak egy dolgot tud, megbetegíteni, szerencsétlenebb esetben megölni. Ennyi
a nagy tudománya. Szenvedés és halál.
Az ecet legyőzte a szódabikarbónát
Vízkő eltávolítása jóárasítva.
This is Sparta? Felvidék!
Hadat üzent öt millió szlováknak Berényi.

- Nem lehet fényképezni a koronát a Parlamentben
- Védett orchidea nyílik a Szegedi Vadasparkban
- Enyhül az aggodalom a H7N9-es madárinfluenzával kapcsolatban Kínában
- Kevés balatoni strandon lesz áremelés az idén
- Részben lezárult a pilisszentlászlói szamárköhögéses esetek vizsgálata
- NAV: a diákokra és a nyugdíjasokra is vonatkozik a bevallási határidő
- Halak, ma kimozdulsz a holtpontról! - napi horoszkóp
- Zivatarokkal érkezik a péntek
- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti

