Ezt olvasta már?


Zöldül a magyar filmgyártás

Ökotudatos mozgalmat indít a Korda Stúdió

Az észak-amerikai és nyugat-európai filmipar többsége már évek óta környezetbarát módon készíti a filmeket, Magyarországon viszont még csak most kezdődött el ez a folyamat.

Itthon az egyik legnagyobb hazai filmstúdió, a Korda Stúdió mutat példát zöldebb gyártásra: legújabb filmjüknél már egy kizárólag környezetbarát eszközöket használó catering céggel dolgoznak. Céljuk, hogy itthon is meghonosítsák az ökotudatos szemléletet a filmgyártásban.

Bár alig változtat a költségvetésen, mégis kevesen élnek környezetbarát megoldásokkal a hazai filmiparban. Ezzel megy szembe a Korda Stúdió, akik eddig csak saját gyártású reklámfilmes forgatásaikon, de most már a magyar koprodukcióban készülő Váltságdíj(Ransom2) című sorozat forgatásán is előírták catering partnerüknek, hogy kizárólag környezetbarát eszközöket használhat.

Míg egy átlagos forgatási napon egy stáb kb. ezer műanyag poharat, több száz evőeszközt és tányért használ el, amellyel több százezer darab nem újrahasznosítható szemetet termel, addig a Ransom2 forgatásán fokozott figyelmet fordítanak az újrahasznosításra. Minden evőeszköz fából, és 100 százalékban lebomló papírból vagy kukoricából készülő műanyagból van; külön figyelnek a szelektív hulladékgyűjtésre; bio tisztítószereket használnak, és folyamatosan arra ösztönzik a stábtagokat, hogy próbáljanak többször használni egy-egy eszközt. A második évad gyártása során száznégy napot forgatnak Magyarországon, így például több mint százezer műanyag pohártól óvják meg a környezetet.

„Külföldön sok helyen szakmai előírás vagy elvárás az, hogy csökkenteni kell a gyártás ökológiai lábnyomát. Külön stábtag felel ezért, akinek az a feladata, hogy minden területen megtalálja a zöldebb megoldásokat, hulladékkezelési tervet készítsen, csökkentse pl. az utazások számát, számszerűsítse a produkció ökológiai lábnyomát, miközben edukálja a stábot is. Itthon viszont sokan nem mernek váltani, mert bonyolultnak tűnik, és tartanak attól, hogy nagyon drága lesz tőle a produkció. Mi most kis lépésben kezdtünk el haladni, de így máris sokkal kevesebb szemetet termelt a forgatás, a költségvonzata pedig kevesebb, mint 3 százalék volt.” - mondta el Kresméry Dániel, a Korda Stúdió gyártási és fejlesztési igazgatója, a Ransom2 ko-producere.

A Ransom2 cateringese, a Rolling Chefs és a producerek közösen tervezték meg a környezettudatosabb megoldásokat, és abban állapodtak meg, hogy a többletköltséget fele-fele arányban vállalják. Bár ez volt a stúdió első ilyen nagyméretű forgatása, a jövőben szeretnék a catering után ezt a gyártás más területeire is kiterjeszteni.

„Tisztában vagyok azzal, hogy ez csak egy első lépés. Számos területen lehetne még fejlődni, a transzporttól kezdve a díszletépítésen át. Itthon nemrég például a legismertebb magyar borforgalmazó cég kezdett el áttérni az elektromos kisteherautókra – ez számomra inspiráló példa. Remélem, hogy hamarosan a többi itthoni gyártó cég és filmstúdió is elkezd ezzel foglalkozni, lassan pedig az egész hazai filmipar elkezdi majd megreformálni magát.” – tette hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Új felelem járja át az érettségizők agyát, az AI-tól való félelem

Hétfőn 148 ezer magyar diák érettségizik, újabb fiatalok, akik retteghetnek attól, lesz-e munkahelyük, kell-e még a tudásuk 5 év múlva?...

Vissza kell a magyar filmnek a szabadságát

Mi lesz a magyar filmtámogatási rendszerrel? Erről kérdeztünk olyan alkotókat, mint Schwechtje Mihály és Vermes Dorka rendezők, valamint...

Nem szavazott a választmány Orbán Viktor lemondásáról – állítja a Népszava

Ferencz Orsolya szerint a Fidesznél a jelenleginél sokkal őszintébb szembenézésre, és változtatásokra lesz szükség.

Slot: "Pécsi nagyon jó helyen van a Liverpoolnál" - de lehet, hogy csak nyárig

Arne Slot szerint Pécsi Ármin nagyon jó helyen van Liverpoolban, Spanyolországban viszont továbbra is téma a Sevillához szerződése.

A Parlamentből posztoltak videót: ezt a részét még biztosan nem láttad

Pedig nélküle nem lenne ugyanaz az Országház.

Freddie Mercury asszisztense elárulta a Queen-legenda titkát - interjú

Peter Freestone 12 évig volt Freddie Mercury személyi asszisztense, és ez idő alatt nagyon mély barátság szövődött közöttük. Freestone...

Negyedszer is csapást mértek ukrán drónok az oroszországi Tuapsze kikötőjére

A térségben kedd óta rendkívüli állapot van érvényben.

Both Miklós is lemondott az NKA bizottsági tagságáról

A Hagyományok Háza vezetője azután mondott le, hogy kiderült, az NKA titokban milliárdokat osztott ki a Fidesz holdudvarának.

Otthon Start: az ajándékpénznél fontosabb a kamatkedvezmény

Minimálisnak tűnő, 0,2 százalékpontnyi kamatkedvezmény 1 millió forintnál is több megtakarítást jelent az Otthon Start hitelnél....

Nem hajtjuk végre az Európai Bíróság ítéletét – közölte Orbán Viktor

Az unós források felszabadítása szempontjából is fontos a gyermekvédelminek nevezett törvény sorsa, amelyről a bíróság nemrég...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0