Zsebre megy a megabájtlufi
Az okostelefon habzsolásra csábít
Azt mindenki tudja, hogy milyen hosszú egy perc. És a mobilszolgáltatók is precízen nyilvántartják, mennyi ideig beszélt vagy SMS-ezett valaki a készülékén egy-egy hónapban.
Most pedig, az okostelefonok korában mind többen kényszerülnek azon is gondolkodni, hogy hány megabájtnyi adatot használnak fel. De pontosan mit is jelent az, hogy "egy megabájtnyi adatforgalom"?
A The New York Times újságírója kíváncsi volt arra, mennyire van tisztában a fogalommal az amerikai "utca embere". Mint kiderült, a legtöbbjükben csak homályos elképzelés él róla. Egyikük azt mondta, hogy a megabájt "egy olyan dolog, ami kell az internet használatához", majd hozzátette, hogy nekik "háromra vagy négyre van szükségük egy hónapban".
A 24 éves Miranda Popkey már közelebb járt a megoldáshoz. "Azt méri, hogy mennyi információt tárolok. Ha túl sokat, akkor nem tudok melléklettel küldeni e-maileket" - fejtette ki.
Ebben az összefüggésben egy megabájt 1000 kilobájtot jelent - közel ekkora egy tisztességes digitális fényképezőgéppel készített felvétel vagy durván egypercnyi dal, illetve egy jó halom e-mail.
Nem egyszerű számolgatni
És itt kezdődnek a problémák: olyan dolgokat számolni egészen egyszerű, mint a perc vagy az SMS, de nincs intuitív, illetve természetes módszer az adatok felhasználásának mérésére.
A szolgáltatók azt mondják, ők mindent megtesznek azért, hogy előfizetőik takarékosan tudjanak bánni az adatokkal. De a zavaró körülmények és ehhez kapcsolódóan a váratlan költségek folyamatosan növekednek, ahogy az emberek egyre gyorsabb készülékekre és egyre gyorsabb hálózatokra váltanak.
Még a legképzettebb mobilelőfizetők is könnyen csapdába eshetnek. Olyanok is, mint például Paul DeBeasi, a Gartner vezeték nélküli technológiákra szakosodott kutatási alelnöke: egy alkalommal óvatlanul letöltött egy filmet a Netflixről az iPadjére, és extradíjat kellett fizetnie az adatlimit túllépése miatt.
DeBeasi elvégzett egy számítást, és megállapította: az, hogy egy normál felbontású Netflix-videót néz két órán keresztül, 2 gigabájtnyi - vagyis 2000 megabájtnyi - adatfelhasználásnak felel meg.
"Ha valaki normál felbontású filmeket néz (vagyis HD helyett megelégszik az SD minőséggel), és havonta csak öt alkalommal, az máris 100 dollárral megnövekedett mobilszámlára számíthat" - mondta. Saját tapasztalatából okulva azt javasolja mindenkinek, hogy amikor csak lehetséges, használják a Wi-Fi hálózatokat, olyankor ugyanis nem pörög a mobilszolgáltató számlálója.
Robbanásszerű növekedés a mobiladat-forgalomban
Számos tanulmány szerint a legtöbb - amerikai - okostelefon-tulajdonos még nem jár a beállított adatlimit közelében, de a felhasználás mértéke az előrejelzések szerint jelentősen emelkedik majd az elkövetkező években.
A hálózati ipar meghatározó szereplője, a Cisco a közelmúltban jelentetett meg egy tanulmányt, amely szerint az mobiladat-forgalom 2011-ben több mint a kétszeresére nőtt, és ennek a tényezőnek a nagysága 2016-ig eléri a 18-szoros értéket.
Ennek az emelkedésnek a motorjai a negyedik generációs hálózatok lesznek. A nagyobb sebesség arra ösztönzi az okostelefonok használóit, hogy még több adatintenzív alkalmazást, szolgáltatást - mint amilyen a videó - vegyenek igénybe, így a 4G hálózatokon működő okostelefonokon - a Cisco szerint - 50 százalékkal nagyobb forgalom bonyolódik majd, mint ha lassabb lenne. A legújabb, 4G-kompatibilis iPad modell valósággal zabálhatja az adatokat, mivel extraminőségű képernyője különösen csábít arra, hogy valaki azon nézzen nagy felbontású videostreameket.
És hamarosan nem csupán a saját, személyes adatforgalom nagysága miatt kell aggódni. A Verizon és az AT&T is bejelentette, hogy dolgoznak olyan előfizetői csomagok kialakításán, amelyek adatforgalmazási keretét több eszköz között is el lehet osztani, hasonlóan a beszédforgalomra szolgáló családi - vagy itthon kisvállalati - előfizetésekhez. Mindez azt jelenti, hogy a szülőnek már nemcsak azon kell rajta tartania a szemét, hogy hány SMS-t küld és hány percen át telefonál a gyermeke, de a mobilhálózaton át streamelt videók, zenék és játékok mennyiségére is.
A reklám és a valóság
Michael Weinberg, a távközlési cégek nagyobb számlázási átláthatóságának elősegítéséért küzdő nonprofit csoport, a Public Knowledge vezető jogtanácsosa egészen addig elment, hogy feltette a kérdést: miért kellene az okostelefon-használóknak többet fizetniük a több adathasználatért?
Mint mondta, a szolgáltatók nem mutattak fel semmiféle bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az adatmennyiség korlátozásával csökkenne a hálózatok terhelése. Szerinte semmiféle kapcsolat nincs aközött, amit a szolgáltatók reklámjai üzennek, és aközött, amit a használók valóban megtehetnek az adatforgalmazásban.
A probléma abból fakad, hogy nehéz meghatározni, mit is jelent az adat a való világban, összevetve a szolgáltatók néhány hirdetése által felvázolt valóságképpel - fogalmazott Weinberg. Ezeknek a hirdetéseknek a szereplői ugyanis a Facebookon élik az életüket, videókat néznek okostelefonjaik képernyőin, ha pedig valaki a példájukat követi, nagyon gyorsan a nyakára hághat a - pénzügyi - keretének.
What Is My Cap? néven a Public Knowledge egy weboldalt is üzemeltet. Ennek célja elmagyarázni az embereknek, hogy mennyi video- és zenei tartalmat élvezhetnek, mielőtt elérnék adatfogalmazási korlátaikat egy-egy szolgáltatónál. Az AT&T és a Verizon különböző szinteken kínál adatcsomagokat. Az AT&T-nél például 20 dollár fejében 300 megabájtnyi adat érhető el a 3G hálózaton, 3 gigabájt 30, 5 gigabájt pedig 50 dollárba kerül. Azoknak, akik túllépik a keretet, minden további gigabájtért újabb 10 dollárt kell fizetniük.
A T-Mobile USA-nál az adatok, a percdíjak és az SMS-ek egységes csomagot alkotnak, az egyik ilyenben a korlátlan beszédcélú és SMS-használat, valamint 2 gigabájtnyi nagysebességű adat forgalmazása havi 60 dollárba kerül. Ha az előfizető túllépi ezt a határt, az adatkapcsolat lelassul.
A T-Mobile-éhoz hasonló a Sprint árképzése is: a legkisebb egységes csomag - adat, beszéd, SMS - havi 70 dollárért érhető el. Havi plusz tíz dollár fejében - egyfajta "prémiumként" - korlátlan adatforgalom is lehetséges.
Néhány mobiltelefon-felhasználó még élvezi a - Sprintétől eltérő - régebbi "korlátlan" csomagok előnyeit, de az AT&T és a Verizon igyekszik elsorvasztani ezeket az előfizetéseket, illetve lassítani az adatátviteli sebességet az olyan ügyfeleknél, akikről azt állítják, hogy a legtöbbet használják a hálózatot.
A hiányos tájékoztatás mint üzleti érdek
Schwark Satyavolu, a Truaxis - ez egy olyan cég, amelyik a fogyasztók számára kínál eszközöket a közüzemi számláik menedzseléséhez - vezérigazgatója szerint leginkább az AT&T-hez és a Verizonhoz hasonló szolgáltatóknak áll érdekükben, hogy a felhasználók sötétben tapogatózzanak.
"Több pénzt vághatnak zsebre, ha semmiféle tájékoztatást nem nyújtanak - állítja Satyavolu. - Az az érdekük, hogy ne adjanak információkat, hadd távozzon dolgavégezetlenül az ügyfél."
Az AT&T és a Verizon vitatja ezeket az állításokat, mondván: többféle megoldást is kínálnak az ügyfeleiknek, hogy azok figyelemmel tudják kísérni adatforgalmukat. Például mindkettőnek van olyan weboldala, amelyen kalkulálható az adatforgalom, így mindenki láthatja, hogy egy bizonyos tevékenység mennyi adat használatával jár. A Verizon ügyfelei regisztrálhatnak a My Verizon nevű szolgáltatásra is, hogy értesítést kapjanak, ha elérték a havi előfizetett csomagjuk forgalmának egy bizonyos százalékát.
A Gartner alelnöke ugyanakkor kétségeinek adott hangot. Szerinte a legtöbb ügyfél aligha használja az ilyen adatfelügyeleti eszközöket, a magasabb mobiltelefon-számlák pedig elkerülhetetlenné válnak a növekvő adatfelhasználás miatt.
"Nagyon oda kell figyelni a távközlési költségekre - tanácsolja. - Ahogy mindenki egyre mobilabbá válik, mind többet használja a mobilhálózatokat. Ezekkel a növekvő költségekkel pedig a gazdálkodó szervezeteknek és a magáncélú felhasználóknak egyaránt számolniuk kell. Nincs más alternatíva."
mti
hírek innen, onnan
Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már a korrekció is elindult
2026 tavaszára kifulladt a 2025 őszi–téli lakásár-robbanás: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos...
Demonstráció lesz szerda reggel a Telekom egyik cégénél, mert nem elégedettek a dolgozók a béremeléssel
Országosan négy helyszínen tartanak majd demonstrációt a dolgozók, Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden.
Puskás-Dallos Peti tej és kávé nélkül issza a tejeskávét
Puskás-Dallos Péter egyre tudatosabban figyel az egészségére, így a vegán életmód bevezetése után most a koffeint is elhagyta az...
Nyílt pályázat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöki pozíciójára – itt vannak a részletek
Miután leváltották a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vezetőjét, a kormány nyílt pályázatot írt ki az elnöki posztra.
Holnap nyílik a kincstári felület: Rendkívül rövid, kéthetes határidőt kaptak a gazdák
Cukorrépa-termesztők számára új, egyszeri támogatási lehetőséget hirdetett a kormány: hektáronként 60 ezer forint igényelhető, hogy...
Eltűnt egy 16 éves budapesti lány, riadót fújt a rendőrség
Nagy erőkkel keresnek egy 16 éves lányt, aki napokkal ezelőtt tűnt el budapesti otthonából. A hatóságok a lakosság segítségét kérik,...
Így telnek Marsi Anikó mindennapjai, mióta nincs képernyőn
Három hete távol van a képernyőtől Marsi Anikó, de a pihenés helyett felújít, sportol és családjával tölti az idejét.
Középkor Kaliforniában – egy hete volt az előválasztás, de még három-négy hétig eltart, mire megszámolják a szavazatokat
A rendszer nevetséges, de csak a tempója miatt, igen kevés csalás fordul elő. Trump és a republikánusok mégis képtelenek feldolgozni, hogy...
Már most kiadták a narancs riasztást, heves zivatarokkal tör be a hullámzó front
Kedd délután még csak a Dunántúlon, holnap már országosan kipattanhatnak zivatarok, néhol heves események is várhatók.
Összetört a gyásztól a magyar színész: legjobb barátját veszítette el
Szinte családtag volt.
Visszahívják ezt a kedvelt cipőt, viselőjének komoly egészségügyi kockázatot jelenthet
Veszélyes anyagokat tartalmaz határérték feletti mértékben egy bizonyos télicipő, az ALDI minden további nélkül visszaveszi.
Fokozott ellenőrzést hajtott végre a rendőrség a motorosok körében, életveszélyes szabálytalanságok garmadáját találták
Még mindig sok motoros közlekedik szabálytalanul és veszélyesen a június első hetében végzett országos ellenőrzés szerint, a...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


