Ezt olvasta már?


Elszenvedte a DVTK-tól első hazai vereségét a PEAC-Pécs

Rendkívül izgalmas végjáték után szenvedte el a DVTK-tól első hazai vereségét a PEAC-Pécs női kosárlabda NB I. 19. fordulójában. A miskolci csapat öt ponttal bizonyult jobbnak Csirke Ferenc együttesénél.


hirdetés

Rangadóval kezdte az újévet Csirke Ferenc jó formában lévő együttese, a tabella negyedik helyén álló Diósgyőr látogatott tegnap délután a Lauber Dezső Sportcsarnokba. A pécsi lányok az elmúlt öt meccsükből négyet megnyertek, hazai pályán pedig egyszer sem kaptak ki, így bizakodva várhatták az összecsapást.

 

A PEAC 7-0-s rohanással kezdett, majdnem három és fél percet kellett várni az első miskolci kosárra. Ezt követően azonban felzárkózott, majd fordított a vendégcsapat. Remekül védekeztek Kiss Virágék a dobásokba rendre hiba csúszott. Hozzá kell tenni, hogy a DVTK sem remekelt, így egy nagyon kiélezett első 20 percet játszottak egymással a csapatok, amely végén 3 ponttal vezetett a Diósgyőr.

 

A folytatásban rákapcsolt Földi Attila gárdája, amely agresszív, letámadós védekezésével nem tudtak mit kezdeni Kaposiék. Tiszta dobóhelyzetet alig-alig tudott kialakítani a hazaiak, és az utolsó negyed első felére hatványozottan igaz volt, így a különbség szép lassan 15 pontosra nőtt. Három perccel a vége előtt nagyon összekapták Szücs Rékáék. Minden erejét összeszedve, óriási hajrá indított a pécsi csapat, de két pontnál közelebb már nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez. A végén nem sokon múlott a bravúr, de végül DVTK 71-66-ra megnyerte a találkozót.

 

PEAC-Pécs–Aluinvent DVTK 66-71 (19-18, 15-19, 11-16, 21-18)

 

Női kosárlabda NB I., 19. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Söjtöry, Tóth C. Goda.

 

PEAC-Pécs: Szücs R. 6/3, WENTZEL 13/3, Strautmane 7/3, Kiss V. 2, ANDUSIC 16. Csere: Sarok 7, Sánta 4, KAPOSI 11, Habling. Vezetőedző: Csirke Ferenc.

 

DVTK: Medgyessy 3, Aho 6/3, Kányási 9/3 . KISS A. 12, KEYONA 24. Csere: Pusztai 5, MOKANGO 12, Vukov, Frindt, Tóth F. Vezetőedző: Földi Attila.

bama.hu








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Jöhetnek az orosz és a kínai vakcinák? - Itt van minden, amit érdemes tudni róluk

Az elmúlt napok kormányzati nyilatkozatai alapján úgy tűnik, nem biztos, hogy kivárjuk a nyugati koronavírus-vakcinák érkezését,...

Védik a májat, és tartós fogyást okoznak: 8 szuperétel zsigeri zsír ellen

A hasi háj legveszélyesebb fajtája a zsigeri zsír, ami komoly betegségek forrása is lehet. Szerencsére egy kis odafigyeléssel és...

A first lady, akinek a dzsekijére fogunk emlékezni ? Melania Trump legbotrányosabb divatpillanatai

Melania Trump minden idők legbizarrabb first ladyje volt. Trumpék Fehér Házból való közelgő távozásának alkalmából most felidézzük a...

Bodrogi Gyula: A színház úgy létezik, ha van színész és van közönség

A mai napig tartja a kapcsolatot volt feleségével, Törőcsik Marival, akivel sosem irigykedtek egymásra.

Felfedezték az első törpenövésű zsiráfokat

Az ősi fogkövekből meg lehet állapítani a fogyasztott drogot, az egypetéjű ikrek pedig nem is olyan egyformák. E heti tudományos...

Több mint három évtizede, hogy újra megnyitotta kapuit a magyar tőzsde

Volt, amikor romos épületben és kávéházakban zajlott a kereskedés, mely alapítása után nem sokkal európai jelentőségre tett szert.

F1-történelem: a modern gladiátorjátékoktól a szigorú védelemig

A Forma?1-es pilóták életét ma már rengeteg intézkedés és szabály védi ? ezeket azonban leggyakrabban egy vagy több korábbi baleset...

MÁV: egyre népszerűbb az applikációban váltott bérlet

Az applikációban vásárolt bérletek 59 százaléka tanulóbérlet volt.

Elképesztő munkát végeznek a tengeri füvek

Így a műanyagszemét távozik a tengerből.

Sport

Az egész világ megőrül a 110 kilós kövér kongói kézilabdázóért

Thierry Mvumbi Gauthierről egyetlen este alatt 2000 cikk született meg az interneten. Azt mondja, hogy álomszerű, ami vele történik.

Meghalt a koronavírusos korábbi magyar válogatott focista

Handel György, az MTK korábbi játékosa 62 éves volt.

Nem volt jó ötlet a fehér csapatruha a szakadó hóesésben - kép

A Sivasspor játékosai szinte eltűntek a szem elől a török bajnoki mérkőzésen.

Kiderült, miért kellett helikopterrel kimenteni Rakonczay Gábort az óceánról - életveszélyben volt a sportoló

Drámai körülmények között, helikopterrel kellett kimenteni Rakonczay Gábort az óceánról. Most kiderült, mi történt a magyar sportolóval.

Rakonczay Gábor: Hallucinációim voltak

Fel kellett adnia az Atlanti-óceán SUP-átevezését.

Mentőhelikoptert kellett hívni a magyar sportolóhoz

Nem sikerült átkelni az Atlanti-óceánon.

Nepáli serpák hajtották végre a hegymászás történetének legnagyobb csodáját

A K2 téli megmászása volt az utolsó nagy kihívás a profi mászók előtt.

Így ünnepelte a vereségét a magyar válogatott ellenfele a kézi-vb-n - videó

A férfi csapat 34-27-re győzött a Zöld-foki Köztársaság ellen péntek este az első meccsén.

Édesapja után Handel Györgyöt, az MTK egykori focistáját is legyőzte a koronavírus

Elhunyt Handel György az MTK és Rába ETO korábbi csatára.

Mentőhelikopter vitte el Rakonczay Gábort, feladta az extrém rekordkísérletet

Rakonczay Gábor, (39) kétszeres Guinness-világrekorder extrémsportoló január elején elindult, hogy egy speciális szörfdeszkán állva átevezze az Atlanti-óceánt. Az átkelés két hónapra volt tervezve, ám a hatodik

Dráma az óceánon: Rakonczay hallucinált és a vízbe akarta vetni magát - részletek

Először hajóval próbálták kimenteni Rakonczayt az óceánból, de végül helikoptert kellett bevetni.

0

Bulvár

Nincs többé Kia Motors

A Kia sem akar már egyszerűen csak hagyományos autógyártó lenni. A teljes anyag Nincs többé Kia Motors címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Zsolt.

Így néz ki egy 60 éves nő teste fehérneműben, retusálás nélkül: őszinte képek a gyönyörű modellről

Ma már nem lepődünk meg azon, ha idős modell szerepel egy kampányban, de fehérneműben általában csak a Christie Brinkley-kaliberű nők mutatkoznak, akiknek a testén az öregedés legapróbb jelei sem látszanak. Pedig a

Így néz ki egy nemi aktus - Zavarba ejtő szexfotók

Álarcos lovaglás, izzasztó erotika.

Csókosok kaphattak soron kívül vakcinát?

Lehetséges, hogy a Fideszhez közel álló csókosok úgy kaptak a koronavírus elleni vakcinából, hogy az oltási terv szerint még nem lennének jogosultak rá.

Gődény újabb húzása: kamupártot alapított Orbán javára

A korona-tagadó Gődény György tűnik fel az új párt hátterében, miközben az előző kamupártja ügyében akár börtönbüntetéssel is zárulhat az ügy.

Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz, miután betámadták az Orbánt dicsérő interjúja miatt ? videó

Dopeman évekkel ezelőtt még hungarocell Orbán-fejjel focizott, most viszont mintha ráérzett volna a narancs ízére.

Az egész világ megőrül a 110 kilós kövér kongói kézilabdázóért

Thierry Mvumbi Gauthierről egyetlen este alatt 2000 cikk született meg az interneten. Azt mondja, hogy álomszerű, ami vele történik.

Hosszú sorokban vártak a betegek a fagyos hidegben az egyik budapesti szakrendelőnél

?A kizsigerelt, túlterhelt, pandémiával is küzdő, összeomlott egészségügyben, a problémákat csak eltussoló, de nem kezelő rendszer áldozatai vagyunk mindannyian: betegek és egészségügyi dolgozók is? ? írt

blogmorzsák

Ritkán látott képek az 50-es és 60-as évek Magyarországáról

100 éve született Kotnyek Antal fotóriporter, a sztárportrék és a sokatmondó pillanatképek mestere.

„A 2021-es év általam legjobban várt dolgai, gamer fronton“

„A idei esztendőre már bejelentett, általam nagyon várt cuccok listája.“

Matematika az életünk

Hogyan hoz racionális döntéseket az ember? És ez hogyan kapcsolódik a matematikához? Most kiderül!

Feldolgozták Nagy Ferót

Ilyen lett Ákos, Bródy János, a Junkies és a Road feldolgozása Nagy Feró lemezére.

Mi tart össze egy családot?

Raphael Bonelli osztrák pszichiáter szerint a jól működő családban rend van.

Új buszok, villamosok, megújuló HÉV - érezhető fejlődés

Óbuda sem marad ki a következő hónapok, évek tömegközlekedési fejlesztéséből. Összegyűjtöttük az aktualitásokat.

Lehullt a lepel a Toyota hiperautójáról

Bemutatták a 2021-re szánt, új szabályok szerinti WEC modellt, a R010 Hybridet.

Több vagonnyi arany van ma is a Balaton mélyén

Mai árfolyamon több, mint 1000 milliárdot ér a kincs, de sajnos a megtalálásához sivataggá kéne változtatni a tavat.

Mindenki idióta, aki nem kéri Orbán kínai vakcináját?

„Még az oltást jóváhagyó szerv tanácsadó testületében is ex-fideltitasos századvéges megmondóember ül.“

Ki fogta el Bárdossy volt miniszterelnököt?

Gerbner professzor mesélt a katonai pályafutásáról, de azt nem mondta, hogy ő fogta el Bárdossy Lászlót.

Mi a baj a 25 év alattiak tervezett szja-mentességével?

„A Fidesz ezennel egyenesen ráfordult 2022-re, és ez a bejelentés csak az első a sorban.“

Amikor Nina Ricci újradefiniálta a nőiesség fogalmát

A patinás francia divatház lát­ványos és kényelmes szettekkel tartja fenn a kifinomult eleganciát a digitális korban is.

0