400 orosz zsoldos vadászik Zelenszkijre és kormányára Kijevben a The Times értesülése szerint
A Putyin elnökhöz közel álló Wagner Group állítólag bónuszt kap, ha sikerül lefejezniük az ukrán vezetést.
hirdetés
Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal
Jelenleg több mint 400 orosz zsoldos tartózkodik Kijevben azzal a paranccsal, hogy kutassák fel, és öljék meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és kormánya tagjait – írja a The Times értesülése alapján a 444.hu.
A brit lap szerint a rendszeresen orosz állami megbízásokat teljesítő, Putyin elnök egyik legközelebbi szövetségese által irányított Wagner Group zsoldosai öt hete érkeztek Ukrajnába azzal a megbízással, hogy fejezzék le az ukrán vezetést, és ha ez sikerül, komoly bónuszt kapnak.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere elmondta, hogy a kijárási tilalomra azért van szükség, hogy könnyebb legyen „orosz szabotőrökre” vadászni.
A brit lap forrása szerint jelenleg 2000-4000 Wagner-zsoldos lehet Ukrajnában, és többségük Afrikából érkezett az országba még januárban. Sokan Ukrajna keleti megyéiben tartózkodnak, kb. 400 zsoldos azonban Fehéroroszország felől érkezve elérte Kijevet, ők vadásznak most az ukrán felsővezetésre. A halállistájukon Zelenszkij és a kormánytagok mellett szerepel Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere és testvére, Volodimir is.
forrás: szmo
hírek innen, onnan
Petícióban kérik Böjte Csabát, hogy ne szembesítést alkalmazzon az alapítványában történt erőszak kapcsán
Ezt ilyen esetekben már a rendőrség sem alkalmazza. Az aláírók szerint a szerzetesnek ehelyett nyilvánosan, a hivatalos fórumokon kellene...
Két neves portálnál is a szezon csapatában Szoboszlai
A WhoScored és a Sofascore nevű szakportálok is közzétették, hogy véleményük szerint melyik a Bundesliga idei szezonjának álomtizenegye....
Erdogan pénzt osztogatott a szavazóhelyiség előtt
Videó is készült a török elnökről, amint pénzt osztogat a támogatóinak.
Szívbemarkoló pillanatok: Sírva búcsúztak Suhajda Szilárdtól Békéscsabán
A gyertyagyújtáson jelen volt a magyar hegymászó családja is.
Fontos bejelentést tett a Magyar Posta, ez rengeteg magyart érinthet
Informaatikai karbantartást végeznek.
Óriási razzia volt Budapesten
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV ellenőrzését a rendőrség és a Nébih is segítette. A...
A kötelező akciók megbuktak az infláció elleni harcban, fontos tanulságot vonhat le a kormány
Arról is vita van, hogy egyáltalán érdemi árcsökkenést hoztak-e Franciaországban a fakultatívan kötelező kiskereskedelmi akciók,...
Bizalmába fogadta a magyar énekesnőt Tina Turner: „Lehengerlő és közvetlen volt”
A magyar énekesnő hihetetlenül boldog volt, amikor Tina Turner visszatérő turnéjának egyik kanadai állomásán egy színpadon állhatott a...
Martin Scorsese Jézusról forgat filmet
A filmrendező ezt a Ferenc pápával való találkozása után jelentette be.
Napközije udvarán lőtték fejbe a kétéves kisfiút
A gyereket amilyen hamar csak lehetett kórházba vitték.
„Kevés bennem a magabiztosság” – meglepő dolgot árult el Liptai Claudia
Megható üzeneteket osztott meg a csinos televíziós
A hét melyik napján születtél? Ilyen ember vagy valójában
Ellenőrizd a naptárban, hogy a hétnek melyik napján jöttél a világra és olvasd el a jellemzésedet.
Sport
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye
Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.
Gólt lőtt, majd meghalt a magyar focista
A mentők 11-szer élesztették újra a stadionban - mindhiába.
A Dortmund hatalmas bukása eltörpül a focihétvége legelképesztőbb fordulatához képest - videók
A magyar focista csapatának szurkolói örömükben berohantak a pályára, majd nem hittek a szemüknek.
Távozik a Fraditól a válogatott focista
Már el is köszönt a szurkolóktól.
Botrányos körülmények között lett ukrán bajnok a Sahtar Donyeck - videó
A Dnyipro elleni meccsen pofozkodtak és rugdosódtak egymással a játékosok.
A világbajnok Kylian Mbappé elárulta, melyik csapatban folytatja a pályafutását
A PSG focistája egy díjátadón vetett véget a találgatásoknak.
Magyar válogatott játékost igazolt a Fehérvár
A hátvéd mellett még egy játékos érkezését jelentette be a csapat.
Hivatalos: Öt játékos biztosan távozik Dortmundból a nyáron.
A klub hivatalos közleményben köszönt el azoktól, akik jövőre biztosan nem lesznek a keret tagjai.
Behúzott egy óriásit az egyik szurkolónak az Ajax futballistája
Steven Berghuis kiütött egy szurkolót.
Fotókon a Fradi látványos bajnokavatója
Vereséggel zárta az idényt a Ferencváros, de ettől még nem maradt el a nagyszabású parádé Budapesten.
Hét éve bajnok lett, most kiesett a Premier League-ből a Leicester City
Visszacsúszott az angol másodosztályba a Leicester.
A Barcelona csinálhat helyet Szoboszlainak a Newcastle-nél
A katalánok indíthatják be az események láncolatát.
Bulvár
Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban
Az Algopyrin valóban az elsőszámú fájdalom- és lázcsillapító a gyógyszertárakban, de van ennél olcsóbb megoldás is.
A háború alatt húzott fel Ukrajna egy erőművet, totálisan kibuktak a szakértők
Több szárazföldi szélturbinát épített az elmúlt évben Ukrajna, mint Anglia, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság kormánya ígéretet tett a szárazföldi szélerőművekre vonatkozó korlátozások enyhítésé
„A férjem soha nem beszélt a kolléganőjéről” – 10 bagatell lebukás sztori
A baráti társaságunkban egyszer úgy tudtam meg, hogy a legjobb barátnőm a bátyámmal kavart, hogy tesóm kérdezés nélkül tudta, hogy barátnőm kis tejjel és két cukorral issza a kávéját. Az alábbi tíz sztoriban
Diplomáciai botrányt okozott Romániában Novák Katalin egyik Csíksomlyón készült videója
Az eset miatt a román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a bukaresti magyar nagykövettel. A köztársasági elnök nem először keveredett hasonló helyzetbe Romániában.
Erőss Zsolt, a legendás hegymászó özvegye 43 évesen is gyönyörű: így néz ki ma a 10 éve elhunyt Hópárduc egyko...
Sterczer Hildát az emberek többsége a kiváló magyar film, a Magasságok és mélységek című alkotás kapcsán ismerte meg közelebbről – férje, a legendás hegymászó halála óta 10 év telt el, cikkünkből megtudha
Göd frissen megválasztott polgármestere kisétált az interjújáról, miután az akkumulátorgyárról kérdezték
Kammerer Zoltán semlegesnek tartja magát az akkumulátorgyár ügyében.
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye
Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.
Gáspár Győző lerántotta a leplet a Győzike Show-ról: így készült valójában
Gáspár Győző a Győzike Show kulisszatitkaiba avatta be a nézőket.
„Ez szégyen” – Kommentek tucatjai szólnak be a Cannes-ben győztes magyar filmesnek gratuláló Filmintézetnek
„Mégis mi a viharnak gratuláltok, hm? Nem támogattátok, háromszor dobtátok ki a tervét és végül francia pénzből készült el a film. Még promózni se promóztátok akkor, amikor felkerült a listára. Kisstílű csi
Tömegesen akadtak ki a vásárlók az Aldi miatt, mindenkit lezsibbasztott az üzletlánc
Az Aldi húzása egyszerre fájdalmas és rendkívül vicces.
Védik az ereket, csökkentik a vérzsírt: 8 ital, ami bizonyítottan rendbe teszi a koleszterint
Ezek az italok bizonyítottan helyreállítják a koleszterinszintet, így védve az ereket.
Erre sose gondoltunk: Katalin hercegné ujjain ezért van ragtapasz mindig
Vajon mi az oka annak, hogy Katalin hercegné szinte folyton ragtapasszal az ujjain jelenik meg?


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás