Korábbi cikkeink
Szeptember 12-ig kérhető a hetedikes gyerekeknek a HPV elleni védőoltás
15 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma júliusban éves összevetésben
Augusztus végéig több mint 1300 esetben riasztották a tűzszerészeket
Görögországban fogtak el egy Európa-szerte körözött magyar nőt
Kislánya ellen követett el szexuális erőszakot egy férfi - vádemelés
Holland Nagydíj - Verstappen a saját közönsége előtt is nyert
Melegszik az idő, a hét közepétől ismét számítani kell csapadékra
Egyre nagyobb a környezetbarát termékek iránti érdeklődés
Több mint négyezer honvéd kadét kezdte meg a tanévet
Nemzetközi elismerést kapott a magas színvonalú stroke-ellátásért a mentőszolgálat
Több mint 26 ezer fiatalt segített adómentes keresethez a Nyári diákmunka program
Idén nyáron is tarolt a fesztiválturizmus
Közösségteremtő, kellemes és hasznos időtöltés a kertészkedés
Az NMHH a digitális lábnyom csökkentését javasolja
Kiemelték a miskolci pinceomlás mindhárom áldozatát
Háromszáz éves ágyúgolyót találtak a Dunában
Botrány az első gázszámlák körül
Megvan a pénteki diáktüntetés pontos programja
Ráomlott a pince három munkásra Miskolcon, ketten valószínűleg meghaltak
Meghalt egy kisgyerek, miután a viharban eltalálta egy óriási jégdarab Spanyolországban
Láncfűrésszel támadt a rendőrökre
Work Force: a fiatalok 46,9 százaléka fizetésemelést kér, ha lejár az szja-mentesség
A Gazprom leállította a gázszállítást az Északi Áramlaton keresztül
Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal
Hattonnányi, zsályának álcázott drog szállítmányozása miatt fogtak el egy ír férfit
Miskolc állami kézbe készül adni a víziközmű-szolgáltatást
Labdarúgó NB II - Diósgyőr-siker a borsodi rangadón
Duna House: visszatérnek a külföldi befektetők az ingatlanpiacra
Az új agrártámogatási rendszer ösztönzi az értékes területek megőrzését
Meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot
Több ezer éves egyiptomi szobrot foglaltak le az amerikai hatóságok
A hőbontás lehet a megoldás a vegyes műanyaghulladék kezelésére egy tanulmány szerint
Koronavírus: a fertőzöttek száma 600 millió, a halálos áldozatoké 6,484 millió
31 millió dolláros kártérítés a Kobe Bryant légibalesete utáni fotók nyilvánossá tétele miatt
A magyar történelem nagy pillanatait élhetik át a részvevők a szombati tűzijátékon
Magyarország méz- és méhszerető agrárország
Zajlanak a fővárosi tűzijáték előkészületei
Egyre népszerűbb sport a pónilovaglás Magyarországon
A KIA továbbra is vezeti az elektromos járművek piacát Magyarországon
Minden korábbinál kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon
Kisiklott egy vagon a miskolci fővonalon, több napig tarthat a helyreállítás
Tizennégy bemutatót tervez az évadra a Miskolci Nemzeti Színház
Csúcsra jár a foglalkoztatás Magyarországon
Kétmilliárdos kárt okozó számlagyárat számolt fel a NAV
Mérséklődött az aszály, csökkent az öntözési igény
Daikin: hatszorosára nőtt a hőszivattyúk iránti lakossági érdeklődés júliusban
Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató tiszteletére rendeztek ünnepi folklórgálát Pécsen
hírek innen, onnan
Újra felütötte fejét hazánkban a pestisjárvány
Évtizedek óta nem látott járvány ütötte fel a fejét Magyarországon: két Bács-Kiskun vármegyei gazdaságban is igazolták a rendkívül...
Újabb titkos kormányhatározatokat hoznak nyilvánosságra
Tizenhárom, korábban nemzetbiztonsági vagy honvédelmi okokból titkosított, valójában kutatásokról és tanulmányokról szóló...
A pszichológusok egyetértenek: azok, akik magukhoz beszélnek házimunka közben, javítják a koncentrációjukat
Van egy szokás, ami lehet, hogy kicsit furcsának tűnik, pedig valójában hasznos szerepe lehet a gondolkodásban és az önszabályozásban....
Lemondott a józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője
Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Egry Attila, a józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője. A párt közleményben jelentette be...
Tragédia a Fülöp-szigeteken: kigyulladt egy komp, öten meghaltak
Öten meghaltak, 86 embert pedig továbbra is eltűntként keresnek, miután kigyulladt egy utasokat szállító komp a Fülöp-szigetek Palawan...
Léptek az MLSZ-nél: szektorbezárással büntették meg a Ferencvárost
De a Vasas, Videoton és a Debrecen sem úszta meg.
Egy perce jött a rendkívüli hír Sváby András igen kedvelt műsoráról. Erre kapja fel a fejét mindenki
Itt a hatalmas meglepetés.
Vidi-balhé: A rendőrség eljárást indított, a klub kivár - közlemény
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.
Sokkoló a nyári razzia mérlege: 2 tonna ételt vontak be strandokon, fesztiválokon
Lezárult a nyári szezonális ellenőrzés-sorozat, mely során közel 1500 vendéglátóhelyet vizsgáltak. Az egységek 16%-ánál találtak...
Közös programokkal készíti fel a jövő tehetségeit a BME és a Gránit Bank
Az oktatásra, a kutatás-fejlesztésre és a hallgatók gyakorlati tapasztalatszerzésére is kiterjedő, hosszú távú együttműködési...
„Nem akartam rendőrökkel tölteni a születésnapomat” – Ezt mondta Majka a lemondott erdélyi koncertjéről
Rendkívül eseménydús és megpróbáltatásokkal teli hónapokon van túl Majka, akinek májusi térdműtétje és az X-Faktor forgatásai...
Külföldi továbbtanulás? Több mint 50 oktatási intézmény egy helyen Budapesten
Több mint 50 külföldi oktatási intézmény mutatja be a külföldi továbbtanulási lehetőségeket az ingyenes rendezvényen. #továbbtanulás...
Sport
"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere
A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.
Itt a vége, a magyar válogatott lemaradt a Fradi sztárjáról, dühöngenek a szurkolók
A románokat választotta, hiába magyarul beszél a Ferencváros tehetséges középpályása.
A Liverpool világbajnoka nagyon szomorú, hogy Szoboszlaival ellentétben ő nem kapott új szerződést
Arról is beszélt, hogy volt esély arra, hogy távozik.
Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete
Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.
Arda Güler klubváltása a címlapon, 100 millió euróért vihetik a Premier League-be
Forró napok következnek.
BL: Sarkazós gólpassz után rúgott gólt Szoboszlai a nap rangadóján
Rögtön a BL első fordulójában betalált Szoboszlai Dominik.
Felrobbant a spanyol sajtó, kiszivárgott, melyik lesz Lionel Messi új csapata
Bevásárol az argentin zseni.
90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool
A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.
Liverpool-Atletico Madrid: Kerkez és Szoboszlai helye megkérdőjelezhetetlen, Barcola először a kezdőben
Voltak változások a összeállításokban.
Szoboszlai mégsem lesz csapatkapitány jövőre? Elképesztő fejlemények Liverpoolból
Idén nyáron az új vezetőedző, Andoni Iraola hivatalosan is Virgil van Dijk egyik helyettesévé léptette elő Szoboszlai Dominiket.
Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban
Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.
Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget
Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.
Bulvár
Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében
Ausztria az EU-hoz fordult a paksi fenékküszöb ügyében, amelyet több nemzetközi szervezet is vizsgálni kezdett. A Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Janicsák Veca: Nem tartozom örök hallgatással, mert részt vettem tehetségkutatókban
„Sóval hinti be a sebekeinket, ha szórakoztatásnak álcázzuk a bullyingolást” – hangsúlyozza Janicsák Veca, aki belülről ismeri a kereskedelmi tévék világát: szerinte néhány ügyes vágással és egy kis manip
Jön az óraátállítás: az elmúlt 11 év egyik legfurcsább dátumára esett a sor
Alig kezdődött el a szeptember, máris érdemes beírni a naptárba az őszi óraátállítás időpontját. 2026-ban október 25-én, vasárnap hajnalban térünk vissza a téli időszámításhoz. Hajnali 3 órakor az órákat
39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után
Megrázó ügyben nyomoznak Ausztriában, miután egy 39 éves nő meghalt, és a gyanú szerint hosszabb időn keresztül szexuális erőszak áldozata volt. A 39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után bejegyzés először
Bejelentették, hogy szeptember 26-án 23:59 után Magyarországon teljesen leáll az OTP Persely funkciója
Egy egész napon át használhatatlan lesz a Persely szolgáltatás.
Vezetőszáron vitték a bíróságra Fásy Ádám feleségét Kecskeméten
Az adóhatóság egy 100 milliós NKA-projekt miatt vette őrizetbe Gurzó Máriát.
Drámai időjárás vár ránk a következő fél évben: a legrosszabbra készülhetünk
A Meteorológiai Világszervezet figyelmeztetést adott ki, az előrejelzések alapján úgy vélik, az El Niño minden korábbinál erősebb lehet, ráadásul akár 2027 elejéig is elhúzódhat.
Felmentették állami állásából a felszámolóbiztost, aki Tiborcznak adta el a kétmilliárdos kölcsönön vett részvényeit
Mike Ferenc volt a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. fb-elnöke.
Megérkezett a hidegfront, durvább lesz a lehűlés, mint vártuk - 11 vármegyére viharriasztás
Az első zivatarok már kora délután lecsaptak, lassan halad keleti irányba a front.
Döbbenet, mi derült ki Orbán Viktor fiáról: ezt tervezte Csádban
Orbán Gáspár, a volt miniszterelnök fia nemcsak a csádi magyar misszió katonai feladataiban vett részt, hanem egy magyar agrárprojekt, egy 126 teve befogadására alkalmas telep létrehozásában is jelentős szerepet kapo
Már 800 ezer megtekintés felett jár Magyar Péter videója – kiütést kapott a Fidesz
Már a 800 ezres megtekintést is átlépte Magyar Péter egyik friss videója.
Izgulhatnak Orbán Viktorék a kormány legújabb döntése miatt
A folyamat folytatódni fog, összesen mintegy száz döntés bemutatásával.
blogmorzsák
A sziget, ahol egy nap alatt több évszakot is átélhetsz
Gran Canarián egy nap alatt napsütéses part, ködös hegyek és zöld völgyek is várhatnak rád.
Neked megvan a napi 7-9 óra alvás?
Ha nincs, az ezeket okozhatja.

- Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal
- Hattonnányi, zsályának álcázott drog szállítmányozása miatt fogtak el egy ír férfit
- Az internetes piacterek biztonságos használatára figyelmeztet a csalások terjedése miatt az ESET elemzése
- Miskolc állami kézbe készül adni a víziközmű-szolgáltatást
- Labdarúgó NB II - Diósgyőr-siker a borsodi rangadón
- Mérséklődik a nyári meleg
- Duna House: visszatérnek a külföldi befektetők az ingatlanpiacra
- Az új agrártámogatási rendszer ösztönzi az értékes területek megőrzését
- Meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot
- Több ezer éves egyiptomi szobrot foglaltak le az amerikai hatóságok
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

