Miskolcinapilap » Archívum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Korábbi cikkeink


 Öt érv, ami az internetes vásárlás mellett szól


 Pécs lesz hétvégén a világ fényfővárosa: elképesztő látványosság


 Ukrajnai háború - London újabb egymilliárd font katonai segélyt nyújt Ukrajnának


 Tarolt a Fidesz–KDNP az időközi választásokon


 Aszalt ételekkel az egészséges életért


 Szerződést hosszabbított a Magyar Telekom az EHF FINAL4-ra készülő Telekom Veszprémmel


 Bajnokok Ligája - A kazah Tobol Kosztanaj lesz az FTC első ellenfele a selejtezőben

 ÁSZ: lényeges törvénysértés a Jobbik, a Párbeszéd és a DK pártalapítványánál

 Nagy a különbség a home-office megítélésében a munkáltatók és az alkalmazottak között egy felmérés szerint

 A Párbeszéd húsz százalékkal csökkentené a kormánytagok és a képviselők fizetését


 Ügyesen vállalkoznak az Orbán család tagjai, mindenki milliárdos


 Polgári ellenállást jelentett be közel 60 tanár a Budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban

  Újabb szexbűnökkel vádolják meg Harvey Weinsteint

  Ezekből a városokból indulnak új buszjáratok a Balatonhoz


 Hogyan bányásszunk bitcoint?

 Tények és tévhitek a négy évszakos abroncsok kapcsán


 K&H: fiatalok, így bankoljatok! - iránytű kifejezésekkel, tiltólistával

 Kényeztetés párkapcsolatban – Vajon szabad-e?


 Bankhitelekkel csaló bűnszövetség tagjai ellen emelt vádat az ügyészség Somogyban

 Időjárás: 6 megyére másodfokú vészjelzést adtak ki, jégeső is lehet

 Izer Norbert: egyre többen vállalkoznak

 KSH: egy év alatt 10,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés

 Élő tv-sportközvetítések - Péntek, szombat, vasárnap


 Miért célszerű öntözésvezérlőt használni az öntözőrendszerhez?


 GKI: a lakosság a kimutatott infláció dupláját érzékeli


 Volner János pártja az EU-ból való kilépést tűzte zászlajára


 A Veolia Magyarország lett az év egyik legvonzóbb munkahelye

 6 millió forint bírságot kapott egy magyar cég

 Újrahasznosított fémekből készült filmes szörnyeket állítanak ki Budapesten

 Lejár a határidő a plakátok eltávolítására


 Vakolás házilag, de hogyan?


 K&H: az okostelefon zsebrevágta a bankokat?


 Magyarország legnagyobb majálisát szervezi meg a Mi Hazánk az Óbudai-szigeten

 Magyar válogatott - Rossi nagy kerettel számol a Nemzetek Ligája mérkőzéseire

 Ezt kell tudnunk a Bitcoin bányászatáról!


 Kik mehetnek a parlamentbe a mandátumukat át nem vevő politikusok helyett?

 Miskolcon, Győrben és Debrecenben is programokkal várja a közönséget a Bartók Tavasz, Pécs és Szeged városa is csatlakozik


 Kettő meg kettő nem mindig négy!

 Egy modern alternatív dohányzási mód – ismerd meg a dohányhevítőket!


 Vigyázzon, ha a Vegas.hu szerencsejáték oldalon játszana! Az oldalon hibák lehetnek!


 Pécs: A PEAC 77-63-ra legyőzte a vendég DVTK-t


 Saját halottjának tekinti a Jobbikot a Mi Hazánk


 Nálatok minden rendben van az ágyban?


 Védje meg a hőszigetelést a nedvességtől párafékező fóliák használatával!

 3 tipp, amit érdemes ellesni a luxusingatlanok tulajdonosaitól

 Így készítsük fel a babakocsit a melegebb napokra


 K&H: újabb okosfizetés jön – itt a Xiaomi Pay


 Mellár a Jobbikot és a megélhetési politikusokat hibáztatja

 Négy budapesti parlamenti képviselőé mellett egy pécsi sorsa is múlhat a szombati újabb szavazatszámláláson


 Külföldi sajtó: Orbán Viktor győzelmét az ellenfelei is tátott szájjal figyelték



Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Szülei után egy rendőrt is megpróbált kivégezni Attila – Vadásztőrrel támadt az egyenruhásra az újpesti családírtó

Indítványt tettek annak a férfinak a letartóztatására, aki a megalapozott gyanú szerint előbb megölte a szüleit, majd amikor a rendőrök...

Sztrájkra készülnek a dolgozók az új Dunaferr-tulajdonos Liberty Dunaújvárosnál

A munkáltató továbbra sem tett alapbéremelésre vonatkozó javaslatot. (Gazdaság)

Egyetlen kör sokkolta a mezőnyt a monacói F1-időmérő előtt

Elképesztő csatát hozott a félbeszakított utolsó szabadedzés, de egy pilóta ezt páholyból nézhette.

Szőke Zsuzsi nagy dobásra készül

Szőke Zsuzsi egy percre sem áll meg a világbajnoki cím után, lapunknak terveiről mesélt.

Új mobilgyártó jön Magyarországra

Öt új készülékkel debütál az itthon még kevéssé ismert, de egyébként világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion nevű...

76 centis képátlójú érintőképernyőt kap a Buick szabadidő-autója

Az óriásképernyő mellett a több információt feldolgozni képes digitális segéd az újdonság.

Ezek a legjobb családbarát balatoni strandok – Anyukák ajánlásával

A Balaton körül szinte egymást érik a strandok – a víz állapota a legtöbb helyen kiváló, ám ha gyerkőccel tervezed a nyaralást, több...

Dísznövények veszik át a gyümölcsfák helyét a kertekben

Az ok egyszerű: lényegesen kevesebbet kell foglalkozni velük.

A netbetyárok hamis OTP-s üzenettel támadják a bankszámlákat

Aki megerősíti online banki adatait, máris bottal ütheti a pénze nyomát.

Egy mutató, amiben Magyarország megelőzi Svájcot

Magyarország túlfogyasztásának napja május 25-ére esik, és ezzel a nem túl hízelgő helyezéssel olyan országokat előz meg, mint Svájc...

Juh féregtelenítőt ivott egy lugosi férfi, belehalt

Az alkoholproblémákkal küzdő férfi tette előtt még testvérével beszélt telefonon.

Megérkezett a figyelmeztetés: lejár a nyugdíjasok több kedvezménye is

Kezdődik a szünidő, és ez nem jó hír a fürdőbe járó időseknek. Az Infostart írja azt, hogy hyakorlatilag mindegyik termálfürdő...

Sport

„Választanom kell a feleségem és egy gyönyörű nő között” - az El-győztes edző lehetséges klubváltá...

Gian Piero Gasperini sejtelmes választ adott arról, hogy esetleg klubot vált-e a nyáron.

Rendkívüli: Xavit kirúgta a Barcelona - hivatalos

Joan Laporta klubelnök pénteken tájékoztatta a spanyol szakvezetőt, hogy a következő idényben nem folytathatja a munkát a Barcelona vezetőedzőjeként.

A Liverpool is szemet vetett a magyar származású gólvágóra - sajtóhír

A portugál labdarúgó-bajnokságban szereplő Sporting CP támadója, a magyar származású Gyökeres Viktor a nyáron nagy eséllyel Liverpoolban köthet ki.

Óriási a botrány Amerikában Lionel Messi miatt

A szurkolók fel vannak háborodva, az Inter Miaminál magyarázkodnak.

Még ki sem nevezték az új edzőt, máris menekülni akar a Bayern sztárfocistája Münchenből

A német válogatott középpályásnak nem tetszik, hogy kieső csapat edzőjét akarja a Bayern München.

Kozák Danuta vádjai megosztották a magyar kajak-kenu sportot

Az egyik legeredményesebb magyar sportág több legendás alakja is reagált az olimpiai bajnoknő közleményére.

Az angol lap értékelte a Liverpool játékosait; így látták Szoboszlai teljesítményét

A szezon végén az Express című lap minden egyes Liverpool-játékos szezonbeli teljesítményét értékelte.

Kirúgták Xavit

A Barcelona vezetősége péntek délután az edzőközpontban közölte a vezetőedzővel, hogy menesztik

Hihetetlen sztori: évekig egy kétcentis üvegszilánkkal a talpában játszott a Bilbao vasembere

Ernesto Valverde meglepő részletet árult el Inaki Williams-ről.

Diego Maradona utódja lehet a Fradi új edzője

A szerb edző számára nem ismeretlen a Ferencváros.

Előbb egymás vállán zokogak, később már csak az egyikük a másik temetésén

Szombat este a Német Kupa döntőjében a bajnok Bayer Leverkusen azzal a másodosztályú Kaiserslauternnel játszik, amellyel annak idején élet-halál harcot vívott a bentmaradásért.

0

Bulvár

Ez kemény. - Magyar Péter elárulta az igazi célját

Magyar Péter részt vesz az ATV vitáján, ha azt Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listavezetője is elvállalja. Ezt a Tisza-párt alelnöke Felcsúton jelentette ki. Közben kiderült, Dobrev Klára feljelentést tesz Sulyok Tamás

Fotók: így várták Magyar Pétert Felcsúton, a „hatalom szívcsakrájában”

Délután fél 3-kor fog beszédet mondani a Tisza Párt elnöke a településen. Aztán felszállnak a „szocialista szellem vasútjára” is.

A repülőn előttem utazó vonzó férfi hátraadott egy cetlit: egy kérdés állt rajta, amire perceim voltak válaszo...

A torkomban dobogott a szívem, de a férfi nem kímélt, azonnal akarta amit eltervezett.

Magyar Péter odaállt a hatvanpusztai Orbán-birtok kapujába: 10 milliárdot költöttek erre az épületre, 20-25 ke...

Azért érkezett Hatvanpusztára, hogy ezzel is megmutassa a hatalomnak, hogy nem fél.

Kiakadtak a rajongók Azahriah koncertje miatt: hiába a sok ráköltött százmillió, sokan csalódtak

Ezen háborodtak fel a rajongók, nem lehet visszacsinálni, mi mehetett félre?

Felbolydult Felcsút Magyar Péter érkezésétől: ezrek várták, zakatolt a kisvonat is

Felbolydult Felcsút. A szó szoros értelmében. Május 24-én dél körül már mindenki arról beszélt, alig egy óra múlva a helyi kisvasút állomás épülete előtt a kormánypárt új kihívója, a Tisza Párt arca, Magy

Halott űreszközt talált a NASA szondája a Marson

Az InSight szonda másfél éve küldte el utolsó képét, mielőtt végleg kifogyott volna az energiából. A Marson végső nyughelyre lelt űreszköz azonban még most is segít a tudományos munkákban.

Remélhetőleg nem vettél ilyen sertéshúst a boltokban – elég rosszul szerepelt a teszten

Állítólag ha jó sertéskarajt szeretnénk venni, akkor irány a hentes. Azonban hol a legízletesebb ez a húsféle a hazai szupermarketekben, és melyik az, ami nem szerepelt túl jól a teszteken?

Somogyi Zoltán: Ha Magyar Péter pártja 50 százalék fölé kerülne, az földindulást okozna

Ezt válaszolta a Political Capital szociológus társalapítója a Klasszis Klub május 23-ai adásában arra a kérdésre, hogy mi a különbség Magyar Péter és két éve ugyanígy exfideszesként Orbán Viktort legyőzni pr

blogmorzsák

A klímaharcos gombák köztünk élnek

Tudtad, hogy a gombák a klímaváltozás visszafordításában és az ökoszisztémák védelmében is nagy szerepet játszanak?

Ilyen volt Azahriah a Puskásban

Világszínvonalú látvány, komoly zenei ambíciók a poptörténelmi jelentőségű koncerten.

0