3...2…1! Elstartolt az EFOTT
Kedden délután kinyíltak a 43. EFOTT kapui, és bár ezen a napon még csak hetijegyesek léphettek a Velencén tartott fesztivál területére, azonnal több ezer fiatallal gazdagodott a tóparti helyszín.
Ki vonattal, ki autóval, más fuvarral érkezett a Velencei-tó partjára, de akadtak bőven sportosabb fiatalok is, akik Budapestről vagy Székesfehérvárról bringáztak a fesztiválra. A kánikula ellenére sokan már órákkal a nyitás előtt letáboroztak a főbejáratnál, ahol kamionból szóló zene segített a hangulat megalapozásában. Az üdvrivalgást és sátorverést egy óriási egyetemi összejövetel követte, ahol az évközbeni versengés helyét a közösségi szellem vette át. Az első este akusztikus koncertezői között színpadra állt a Blahalouisiana és a Magashegyi Underground, aztán közös, óriáskijelzős VB-nézés következett. Az este előbb egy hatalmas tábortűznél tetőzött Gyurácz Tamás zenélése mellett, amelyet a Best of EFOTT welcome party koronázott meg.
– A tavalyi évben vezettük be a -1., úgynevezett beköltözős napot, amely már akkor is nagy sikert aratott. Szerettünk volna kedveskedni azoknak, akik végigélik velünk az egész hetet és szívesen tartanának egy felkészülő napot az igazi buli előtt – nyilatkozta Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója. – A rendezvényre mindig is jellemző volt a nagy közösség és összetartozás érzése, és szeretjük a fellépőinket is közel engedni a fesztiválozókhoz, ennek jegyében idén több olyan programot biztosítunk, ahol a rajongók kötetlen körülmények között találkozhatnak kedvenceikkel.
Így lehet lovaskocsis bortúrára menni például a Kozmix-szal, a Hősökkel vagy ByeAlex-szel, vitorlázni Dub FX-szel vagy a Punnany Massif tagjaival, vizibiciklizni a Cloud9+-szal vagy éppen limózni Jumodadyvel és a Depresszióval. A Wellhello, a Honeybeast, a Margaret Island és a The Biebers tagjai koncert előtt, kötetlen informatív bemelegítő beszélgetésre várják az érdeklődőket. A vízparton óriás papírmasé formájában jelenik meg az Anna & the Barbies, a 30Y, a The Biebers és a Kelemen Kabátban, akikkel a szerencsés fotózkodók személyesen is találkozhatnak.
A szervezők szerdán a legtöbb érdeklődőt a Kozmix koncertre és a Necc Partyra várják. Csütörtökre az összes színpad megkezdi működését, és ezen a napon többek között olyan előadók és együttesek szerepelnek a palettán, mint Dub FX, Jessie J, Szabó Balázs Bandája, a Brains, az Anna & the Barbies, a Honeybeast, az Irie Maffia, a Belga és az Animal Cannibals.
hírek innen, onnan
Rejtélyes vasrúdra bukkantak az űrben
Egy hatalmas, vasatomokból álló sávot fedeztek fel a Gyűrűs-ködben, amely akár bepillantást is adhat abba, mi várhat ránk nemsokára....
Fradi: Kubatov NB I-es és külföldi jelöltről is nyilatkozott
Kubatov Gábor arról beszélt, hogy Franko Kovacevic ügyében közel a megegyezés, de Lukács Dánielt is leigazolnák a Puskás Akadémiától.
A szlovákok télen kinn a fagyban szárítják a ruháikat, le fog esni az állad, ha meglátod miért
Elsőre őrültségnek hangzik: mínuszokban kivinni a frissen mosott ruhát a teraszra vagy az udvarra.
Katasztrófavédelem: 16 ezer lakost érinthet a kazincbarcikai távhőleállás
Melegedőbuszokat küldenek a településre és az önkormányzattal közösen további melegedőhelyeket készítenek elő.
Két csecsemő meghalt, 53 pedig megsérült egy jeruzsálemi illegális bölcsődében
Egyelőre nem tudni pontosan mi okozta a tragédiát, de borzasztó körülmények között voltak a kicsik. Egyikük egy vécé alatt, többen a...
Bezárta és szappannal etette a gyerekeket a romlott apáca
Megszólaltak az áldozatok.
Bajor Gizi, Gobbi Hilda, Fedák Sári és a többiek: legendás színésznők titkos leveleit ismerhetjük meg a Víg Szalonban
Várom válaszát, pá! címmel új felolvasószínházi esttel várja a közönséget a Víg Szalon január 23-án. Az előadás ismert és...
Gyászol a divatvilág: 93 évesen elhunyt a császár, Valentino Garavani
A világhírű olasz divattervező, Valentino Garavani január 19-én, római otthonában hunyt el. Giorgia Meloni miniszterelnök az olasz divat...
Trump már az elmaradt Nobel-békedíjával érvel Grönland elcsatolása mellett, Európa vámcsomaggal tiltakozhat
Az amerikai elnök a norvég kormányfőnek üzenve állította, hogy Dánia nem tudja megvédeni a területet, őt pedig méltatlanul mellőzték...
Orvosmeteorológia: egyre dermesztőbb sarkvidéki éjszakák jönnek
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint extrém erős a lehűlés az erős anticiklonban. Egymást erősítő veszélyes...
Egy babakocsit toló férfi mentette ki a jeges Ipolyba zuhant lányokat – videó
A tizenéves lányok mintegy húsz percet töltöttek a folyó jeges vizében.
Kedd reggelre ötven százalék alá esik a hazai gáztározók töltöttsége
A hideg idő miatt januárban 12 nap alatt fogyott annyi, mint egész decemberben.
Sport
Varga Zsolt keményen beszólt a bíróknak a szerb–magyar rangadó után
A szövetségi kapitány szerint árnyékban harcoltak Belgrádban.
Robbie Keane felesége végleg lebuktatta Tóth Alexet
Ezekben a pillanatokban dől el a labdarúgó sorsa.
Hét és félmilliárdot keresett profiként, most mégis hajléktalan a közelmúlt sztárja
Könnyen lehet, hogy meg is zakkant a megpróbáltatások hatására, de az sem kizárt, hogy mástól.
Előbb levonultak a pályáról a szenegáli futballisták, majd visszamentek és megnyerték az Afrika-kupát
Kaotikus döntő után nyerte meg története második Afrika-kupáját Szenegál.
A rengeteg hiba ellenére is kiharcolta a továbbjutást a magyar válogatott az Eb-n
Jól kezdett Chema Rodríguez együttese, de rendre visszajött a meccsbe a rivális. A hajrában viszont kijött a két csapat közti különbség.
Öt kapufája ellenére kikapott a Barcelona San Sebastianban, már csak egy pont a Madrid hátránya
A katalánok három gólját érvénytelenítette a VAR.
Ismét magabiztosan nyert a magyar csapat az Eb-n
Olaszország ellen is magabiztosan nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság csoportkörében.
Az Újpest csábíthatja vissza az NB I-be az elmúlt évek egyik legígéretesebb légiósát
250 ezer euróért cserébe vehetik kölcsön Szabics Imrééktől.
Átnevezik Varga Barnabásék otthonát a kiütéses derbigyőzelem után
És még a hivatalos szurkolói boltba is ellátogattunk a görög fővárosban.
Döbbenetes levonulás és dráma az Afrika-kupa döntőjén, Mourinho pusztító válasza a Real-kispadra - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Tizennyolc perc is elég volt, hogy a magyar válogatott kapusa kikészítse az olaszokat
A végeredményhez képest jóval küzdelmesebb mérkőzésen kerekedett ellenfele fölé a válogatott.
A pofon után a Barcelona kapitánya durván megvádolta a bírót, Flick is kiállt mellette
A katalánok legyőzője már a mérkőzés előtt megtette azt, amire a Real Madrid nem volt hajlandó.
Bulvár
Szörnyű hír érkezett az eltűnt Egressy Mátyásról
Elhunyt a 18 éves fiatal.
A Trump-kormány borzasztó dolgot mondott Magyarországra, Karácsony Gergely retteghet ettől a mondattól
Donald Trump egy igazán elképesztő dolgot mondott Magyarországról.
Megtalálták az eltűnt tatabányai fiút
Hosszú ideje bolyongott a hidegben, teljesen átfázott.
Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára: plusz költségekre számíthatsz, ha mégis így teszel
A redőny sokak szemében a téli lakásvédelem egyik alapdarabja, pedig egy apró szokás komoly, rejtett problémák forrása lehet. A baj nem azzal van, hogy használjuk, hanem azzal, hogy hogyan tesszük mindezt.
Szexet kínált a férfinak a fiatal nő a szarvasi buszpályaudvaron: csak a gyors orvosi segítség mentette meg az életét
Tíz évet kapott a nő, de az ügyészség még többet tartana indokoltnak. Másodfokon folytatódik az ügy.
Megtalálhatták a szombat hajnalban eltűnt Egressy Mátyást
A 18 éves fiatal felkutatására létrehozott Facebook-oldalon vasárnap este 21 óra után jelent meg a hír, hogy megtalálták Egressy Mátyást.
Rossz hír jött az autósoknak: keddtől fog életbe lépni
Minden hazai autóst érint.
Véletlenül kizárták egy éjszakára a macskát, mindenki a videóján nevet - Így reagált reggel a dühös cica
Véletlenül kizárták a macskát egy éjszakára, a reggeli reakciója mindent vitt.
Eddig tart az extrém hideg, betör az enyhülés, itt a dátum, a legfrissebb előrejelzésekben már látjuk, hogy mi következik a jövő hét végéig?
Így változik az időjárás, eddig tarthat a nagyon extrém hideg Magyarországon.
Trump a norvég miniszterelnöknek: Mivel nem kaptam meg a Nobel-békedíjat, már nem kizárólag a békére összpontosítok
Ez fenyegetés akar lenni?
Ingyen adja oda ezt az állam egy rend-hagyó rendelet miatt, nem érdemes lemaradni róla
Sokan nem is tudják, hogy hatályba lépett egy rendhagyó kormányrendelet, amit megéri kihasználni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


