Ezt olvasta már?


A horvát kormány lefoglalt három, orosz oligarchához köthető luxusjachtot

A horvát kormány lefoglalt három luxusjachtot a fiumei és a közép-horvátországi betinai és skradini kikötőben - jelentette a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön. Horvátország először blokkolta a vagyonát olyan orosz milliárdosoknak, akik az Európai Unió szankciós listáján szerepelnek az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt.


hirdetés

 

A fiumei kikötőben tartózkodó Royal Romance nevű luxusjacht értéke 180 millió dollár, és a lap szerint Viktor Medvedcsuk, ismert ukrán üzletemberé, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök barátjaként tartanak számon. A másik két hajó tulajdonosáról nincsenek információk.

Egy szlavón bródi (Slavonki Brod) cég számláját is zárolták a hatóságok. A Djuru Djakovic termoenergetikai létesítmény Kft. tulajdonosa, Alekszej Mordasov, az egyik leggazdagabb orosz - írta a lap.

Hozzátette: megbízható források szerint Zágráb még három hajót tervez lefoglalni, valamint további hat orosz érdekeltségű vállalat számláját zárolni.

A lap tudomása szerint a pénzügyminisztérium próbál Brüsszellel egyeztetni arról, hogy a Horvátországban tevékenykedő, orosz érdekeltségű vagy tulajdonú cégek hogyan tudnának tovább működni.

"A szankciók célja nem az, hogy megszűnjön az vállalkozás, amely nem kapcsolódik közvetlenül az orosz tulajdonoshoz, hanem, hogy számára elérhetetlenné tegyék a gazdasági erőforrások, illetve a magántulajdon használatát" - mondta egy meg nem nevezett horvát forrás a lapnak.

 

 

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Nem is a tigrisszúnyog a veszélyes, hanem egy másik

Ha a nyugat-nílusi láz felelősét keressük, nem biztos, hogy az inváziós tigrisszúnyogot kell okolnunk - erre jutott egy magyar kutatócsoport.

Csank János: „Urbán Flóriánt kellett volna beállítanom a jugoszlávok ellen, csak előtte majdnem összeverekedett a Fradi-szurkolókkal" - videóval

A korábbi szövetségi kapitánnyal készített interjúból egyebek mellett kiderül, hogyan emlékszik vissza az 1997-es, csúfos kudarccal...

Gazdátlan pótkocsi várja gazdáját az M7-esen

A gyorsító sávot foglalja el a Székesfehérvár térségében.

Húsz éve nem látott díjemelés jön a magyar vasúton

Példátlan, hogy ez év közben történik.

Suhajda Szilárd szörnyű tragédiája egy év után is felfoghatatlan

A hegymászó drámai eltűnése után egész Magyarország napokon-heteken át reménykedett - mindhiába. Mi történt pontosan?

Sulyok Tamás az Ügyvédkör elnöke szerint sem követett el törvénysértést

A DK szerint törvényellenesen játszott át külföldieknek magyarországi termőföldeket Sulyok Tamás köztársasági elnök. A párt...

6 jel, hogy a memóriaromlásod már orvosi eset

Egy bizonyos fokú feledékenység normális az életkor előrehaladtával, de ha már az alábbi jeleket tapasztalod, érdemes lehet orvoshoz...

Időjárás: Hatalmas felhőszakadásra figyelmeztet a HungaroMet

Rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Tóth József: Bokszzsákká váltak az önkormányzatok, amelyekre mindinkább saját döntéseinek végrehajtójaként tekint a kormány

A kabinet egyre inkább alattvalóként tekint a helyhatóságokra, így már tényleg bármi megtörténhet – mondja Tóth József...

Töltött le pedofilvideókat? - Ötszáz kérdéses teszt és a nemi életet is firtató beszélgetés vár a gyermekvédelmi intézményvezetőkre

Erről számolt be a nemrég elrendelt, sokak által bírált vizsgálat egyik érintettje. (Belföld)

Különleges kollégium épül Szegeden

Szegeden a Science Park területén megvalósuló épületben többek között kétszintes tornaterem és vendégszobák is helyet kapnak.

A nikkelbányák miatt megy a lázadó Új-Kaledóniába Emmanuel Macron?

A francia elnök a francia csendes-óceániai sziget felkeresésére indul, amely a világ dobogós nikkelexportőre. A lázadó őslakosok...

Sport

Szörnyű tragédia: 40 évesen halt meg a csupaizom sportoló

A németek pankrátorának halála lesújtotta a pankrátorok közösségét.

Kőművesként dolgozik tovább Jürgen Klopp

Aki azt hiszi, hogy Jürgen Klopp megőrült, nagyot téved. A Liverpool volt edzője ugyanis könnyen lehet, hogy tényleg kőművesnek áll. A német edző Mallorcán ökológiai családi paradicsomot tervez.

„Leköpte az előző klubját.” - Sztankovics kinevezésének nem minden orosz szurkoló örül

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, Dejan Sztankovics szerződést bontott a Ferencvárossal, és a következő idénytől a Szpartak Moszkva edzője lesz. Az orosz sajtó egyöntetűen jól fogadta a szerb szakembert, ám a

Megszólalt a Fradi egyik edzőjelöltje: „Nem feltétlen a bajnoki címért szeretnék küzdeni”

Portugáliában, egy Nemzetközi Labdarúgó Kongresszuson tartott beszédet Rui Vitória, akit a Ferencvárossal is szóba hoztak az előző héten. A rutinos edző elmondta, csak akkor tér vissza, ha minden feltétel adott a ny

Két perc alatt nyert 400 milliót a 2570 tulajdonosának.

Valljuk be, Magyarországon kevesen figyelik a tengerentúli lóversenyek eredményeit, akik mégis, azoknak nem mondunk újat azzal, hogy a hétvégén a híres, 149. alkalommal (!) megrendezett Preakness Stakes-t a Seize the Gre

Meghalt a legendás olimpiai úszóbajnok

A korábbi klasszis rákkal küzdött.

Most dőlt el a kapuskérdés a magyar fociválogatottban? - videó

Gulácsi Péter megint benne van a Bundesliga öt legjobb kapusa között. Ezek után nem lehet kérdés, hogy ki lesz a magyar válogatott első számú kapusa a közelgő Európa-bajnokságon.

„Sosem éreztük magunkat külföldinek Magyarországon” - exkluzív interjú Marco Rossival és Chema Rod...

Sok a közös bennük. Mindketten 12 éve érkeztek Magyarországra, mindketten otthonra leltek itt, mindketten szövetségi kapitánynak vallhatják magukat. Bár az első itteni napjaik nem teltek könnyen, ma már életük legj

Kökény Bea: „Az én idegeim ebben a két hétben ki fognak készülni, ez biztos”

A Sportál sorozatában kilenc olyan sportág egy-egy legendája a vendégünk a stúdióban, amelyeknek a képviselői Párizsban is jó szereplésre számíthatnak. A meghívottak mindegyike maga is olimpiai bajnok (kivétel a k

Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefizetéssel vádoló Vasas-támadó

Nagyon fontos, fordulatos, és vitatott játékvezetői ítéletekkel tarkított mérkőzésen győzte le hétfő este az ETO 3-2-re a Vasast. Győzelmüknek köszönhetően […] A Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefi

Csányi elárulta, egy problémát még meg kell oldani a BL-döntő megrendezéséig

Ahogy arról beszámoltunk, Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében. A pályázattal é

0

Bulvár

Van egy olaj, ami szinte minden bőrbetegséget gyógyít

A hazánkban is népszerű és jótékony hatású ricinus- és kókuszolaj után itt az ideje, hogy szót ejtsünk az argánolajról is, ami – bár nagyon egzotikus környezetből származik –, legalább annyira fantasztikus

Háborognak a szülők: egyre gyakoribb a "FOPO" jelenség a fiatalok körében

Mutatjuk a jeleket, amikkel te is kiszúrhatod ezt a nagyon káros szokást.

Erre a lépésre még Magyar Pétertől sem számítottunk

E-kereskedelembe vágott a Tisza Párt. Ha akar, drága pénzért tetőtől-talpig „tiszás” lehet a szimpatizáns.

Sose találod ki, mi károsabb az egészségedre, mint napi 15 szál cigaretta 

Ezúttal nem egy preventív cikkel találod szembe magadat, amiben azt vizsgáljuk, milyen káros hatásai vannak a dohányzásnak. Egy alattomos veszély fenyeget minket nap, mint nap, ami felér 15 szál cigaretta elszívásáva

Óriási a riadalom, határaik átrajzolásával fenyegetnek Putyinék két uniós országot?

Oroszország bejelentette, hogy egyoldalúan újraértelmezi a tengeri határát, könnyen lehet, hogy Finnország és Litvánia rovására. Az orosz védelmi minisztérium tervezete jónéhány szigetet és egy földnyelvet is é

Lázár János keményen üzent azoknak, akik otthagyják a Fideszt

Hangsúlyozta, Magyarországnak csak a béke lehet az érdeke és az, hogy megőrizze függetlenségét Nyugat és Kelet között. A kormány próbál hűséges és lojális NATO-tag és okos európai uniós tag lenni, de ez nem j

Magyar nagyvárost nevezett Európa leglehangolóbb településének egy külföldi videós, nem tette zsebre a reakció...

Jó néhányan vérig sértődtek a jellemzés miatt, mások inkább rákontráztak.

Reagált a köztársasági elnök Dobrev Klára vádjaira

A Sándor-palota jogi lépést helyezett kilátásba.

Tömegek adják el az Azahriah nagykoncertre megvásárolt jegyüket

Úgy néz ki, mégsem lesz három teltház.

Tengernyien akarnak szabadulni az Azahriah koncertjegyüktől, így viszont megjelenhetnek a csalók is

Az Azahriah rajongóknak már nem kell sokat várniuk, mivel olyan élményben lesz részük, amit sosem felejtenek el. Azonban sokan inkább meg akarnak szabadulni a jegyüktől.

Magyar Péter: Ha 40 százalék alatt lesz a Fidesz, végük van

Elárulta: az EP-választás után a Tisza marad a pártjuk, és a nevét is megőrzik.

0