Ezt olvasta már?


A magyarok átlagosan 29 ezer forintot költenek évente lakberendezésre egy felmérés szerint

A magyarok átlagosan 29 ezer forintot költenek évente lakáskiegészítőkre, például lakástextíliára, dísztárgyakra - közölte a Jysk kedden az MTI-vel.


hirdetés

A kiskereskedelmi áruházlánc reprezentatív kutatásában a 18-65 évesek lakhatásai körülményeit, lakberendezési szokásait és költéseit vizsgálták. Az 500 ember megkérdezésén alapult online felmérést, amelyben az adatfelvétel idén nyáron zajlott, az NRC piackutató készítette.

A kutatásból kiderült, hogy az átlagnál valamennyivel kevesebbért szerzik be a lakáskiegészítőket a nem saját tulajdonú lakásban, és a 76 négyzetméternél kisebb területű ingatlanokban élők. A legtöbbet a 30-39 éves korosztály szán erre a célra: náluk ez az összeg már csaknem 40 ezer forintra rúg, míg - évi 25 ezer forinttal - a legkevesebbet a 19-25 évesek költenek.

A felmérés alapján a magyarok többsége tudatos vásárló, ha a lakásuk dekorálásáról van szó. Kiegészítőket a válaszadók 57 százaléka leginkább praktikus okokból vásárol, akkor, amikor éppen szüksége van rá. A megkérdezettek 41 százalékára saját bevallása szerint jellemző, hogy akkor vásárol, ha valamilyen neki tetsző kiegészítőt talál.

A válaszadók 53 százaléka elégedett azzal, ahol jelenleg él, a férfiak között pedig még többen értékelik pozitívan jelenlegi lakókörnyezetüket. A magyarok 55 százaléka úgy gondolja, elég tér van az otthonában ahhoz, hogy mindenki ki tudjon kapcsolódni, ezzel leginkább - nem meglepő módon - a családi házban élők értenek egyet.

A válaszadók közül 10-ből 4-en értenek azzal egyet, hogy az otthonukban a funkcionalitás mellett a lakberendezésnek, a dizájnnak is fontos szerepe van, ez leginkább a nőkre és az idősebb korosztály tagjaira, az 50-65 évesekre jellemző. A funkcionalitást inkább a férfiak és a 18-29 éves helyezték előtérbe.

A Jysk egy skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc, amely már 30 ezer munkatárssal rendelkezik, több mint 3200 áruháza és webshopja 48 országban működik. A Jysk csoport forgalma a 2021/22-es gazdasági évben 4,87 milliárd euró volt. Magyarországon a cég több mint 1000 munkavállalót foglalkoztat és 91 üzlettel rendelkezik. A Jysk Magyarországon a 2021/22-es gazdasági évben 67,6 milliárd forint árbevételt ért el, ami 19 százalékos növekedés.

 







0

hírek innen, onnan

Érdi Mária Európa-bajnok!

Az Év női sportolója a tavalyi világbajnoki aranyérem után az első Eb-címét is megszerezte.

Uniós nemzeti konzultációt hirdetett Brüsszel

Az Európai Polgárok Testülete megbeszéléseket kezd az energiahatékonyság növelésének előnyeiről és kihívásairól. A 27 EU-tagállam...

Harry herceg bíróság elé áll: drogügye Joe Bident is magával ránthatja

Pénteken áll bíróság elé Harry herceg, miután a Heritage Foundation pert indított ellene. A céljuk az, hogy kikényszerítsék a...

Lekaptuk Szijjártót, amint a BYD vezérével együtt távozik a külügyből, Botka is jelen volt

Együtt hagyta el a külügyminisztérium épületét Szijjártó Péter külügyminiszter és Vang Csuan-fu, a BYD elnök-vezérigazgatója. A...

Súlyos vádak mellett érvénytelenítették több mint 2600 Intel processzor teszteredményét

Egy iparági csoport által megfogalmazott vádak súlyosak: az Intel fordítóprogramja (compilere) tisztességtelen optimalizálásokat vetett...

Miért van szüksége Magyarországnak még több Gripen vadászbombázóra?

Orbán Viktor miniszterelnök ma bejelentette Ulf Kristersson svéd kormányfővel való találkozója után: Magyarország 4 új JAS 39C Gripen...

Olimpiai sportágban szereztünk Európa-bajnoki aranyérmet

Remek előjel a párizsi ötkarikás játékok előtt.

Tényleg van ilyen? Szex közben ragadt össze a pár, kórházban választották szét őket

A férfi és menyasszonya egy étterem teraszán kezdtek szeretkezni késő este, amikor a baj megtörtént. Másnap reggelre kisebb tömeg gyűlt...

Már hétfőn megválaszthatják az új köztársasági elnököt

Sulyok Tamást titkos szavazáson, várhatóan már az első fordulóban megszavazzák a kormánypárti képviselők kétharmados többséggel.

Beszólt nővérének Tóth Gabi, Vera ezt nem teszi zsebre

Ahogy arról már beszámolunk, Tóth Gabi nemrég a Mutasd Magad! stúdiójában járt, az interjú során pedig több pletykával kapcsolatban is...

Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket

Az elmúlt években a magyar kormány egyik legnépszerűbb önajnározó témája volt, hogy mennyi mindent tesznek a magyar mézért és a...

Mennyire veszélyes a mesterséges intelligencia? - érdemes figyelmesnek lenni

A mesterséges intelligencia eszközeinek elterjedésével ma már minden eddiginél könnyebb megszemélyesíteni valakit és megtéveszteni...

Sport

Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk”

Mint ismert, az FTC a görögországi 1-0-s vereség után ugyanilyen különbséggel kapott ki a Groupama Arénában az Olympiakosztól. Dejan Sztankovics […] A Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk” bejegyzés

Újabb botrány a Forma-1-ben, megsérült Hamilton autója

Nem kezdődik jól az év a brit versenyző számára.

FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással reagált a kiesésre

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros a visszavágón is kikapott 1-0-ra az Olympiakosztól, így kettős vereséggel búcsúzott a Konferencia-ligától. Hatástalan […] A FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással

Megvan az Olympiakosz ellenfele a nyolcaddöntőben - EKL-sorsolás

Péntek kora délután a svájci Nyonban kisorsolták az Európa Konferencia Liga nyolcaddöntőjének párosítását.

Szoboszlai döntheti el, hol dolgozik legközelebb Jürgen Klopp

Miért távozott hirtelen a Liverpoolból és miért nem lesz a Bayern München edzője?

Titkosügynök volt és öngyilkos lett a szövetségi kapitány apja

Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya egy interjúban ismerte el, hogy az édesapja titkosügynök volt.

Vereséggel kezdtek a magyar lányok Portugáliában

Vereséggel kezdett a női U19-es válogatott Portugáliában: Szarvas Alexandra együttese 3-0-ra elveszítette szerdai nyitómérkőzését a lengyel válogatott ellen az Algarve-tornán […] A Vereséggel kezdtek a magyar lán

Thomas Tuchel először szólalt meg a kirúgása óta - elárulta, kiben csalódott

Először állt a sajtó rendelkezésére Thomas Tuchel azt követően, hogy bejelentették, nyáron távozik a Bayern Münchentől. A szakember elárulta, hogy kiben csalódott igazán.

Jön az újabb El Clásico a történelem legjobb játékosa nélkül

Vigyázó szemetek San Franciscóra vessétek!

Káromkodva üzentek az UEFA-nak a dühös szurkolók a Konferencia-liga-meccsen - fotó

Felhábrította őket az európai szövetség döntése.

122. perces góllal jutott tovább a Fradi korábbi BL-ellenfele

A Ferencváros korábbi BL-selejtezős ellenfele drámai párharc után jutott tovább.

0

Bulvár

Holnaptól egyedül pislogunk halként a szatyorban, 8000 milliárd forintunk mehet a levesbe?

Az EU készen áll a jogállamisági aggályok miatt visszatartott lengyel pénzek folyósítására. Brüsszel már a jövő héten meghozhatja a döntést. A magyar kormánnyal szemben maradnak az aggályok.

Elpasszolt éjszaka 50 milliárdot az uniós pénzből Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök az éjszaka megjelent Magyar Közlönyben arra utasította Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy azonnal utaljon Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek, de hogy mire, az rejtély.

Nyilvánosságra került egy videó, melyen egy 13 éves fiú közli a rendőrökkel, halálra késelte édesanyját

A fiú zavarba ejtő nyugalommal közölte a rendőrökkel, hogy halálra késelte saját édesanyját.

Orbán Viktor: Teljeskörű átvilágítást és ellenőrzést rendeltem el

Rendet fognak tenni, ígérte a miniszterelnök.

Török Gábor: Alábecsültem Orbán Viktort

Az elemző az ellenzéki pártok helyében megfontolná, hogy támogassák Sulyok Tamást.

32 évvel idősebb, korábban rendőrként dolgozó férfi lakásán találták meg a 17 éves tinilányt

A rendőrség a miskolci férfit kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A lányt még évekkel ezelőtt, 13 esztendős korában hálózta be az interneten a nála több mint három évti

Magyar Péter: Deutsch Tamás jelölése a vég kezdete

Ez a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak rossz hír, írja Varga Judit volt férje.

Szereted a kovászos kenyeret? De vajon tudod, hogy mit tesz a testeddel??

Sokak kedvence a kovászos kenyér, de vajon biztosan jó hatással van ránk?

5 időtlen csempe és burkolat a fürdőbe, ami sosem megy ki a divatból

Minden évben van néhány szín-, és burkolattrend, amibe könnyű beleszeretni, később viszont ugyanilyen egyszerűen meg is lehet unni őket. A fürdőszoba felújításának során érdemes olyan burkolatot választani, ami

Berobbant a vakcinabotrány, közben Müller Cecíliának rendkívüli figyelmeztetést kellett kiadnia

Müller Cecília bejelentésére mindenki alaposan felhúzta a szemöldökét. Időközben egy vakcinabotrány is kibontakozott, ami sok pénzbe fog kerülni.

Soha nem látott nagyságú béremelés a közszférában

Horvátország történetének legnagyobb bérreformjáról döntött a kormány - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő, jelezve, hogy a kabinet több olyan rendeletet fogadott el, amely alapján megemelik a köztisz

0