Ezt olvasta már?


A nagy magyar zebrafelmérés

Miskolcon minden gyalogos és kerékpáros segítségét kérik a gyalogátkelőhelyek biztonságának felméréséhez.


hirdetés

„Mi úgy látjuk, hogy gond van Magyarországon a közlekedési kultúrával – vélekedik Kunhalmi Zoltán, a zebrákkal kapcsolatos felmérést elindító Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke. – Pedig a társadalomban létezik az az alapvető viselkedési forma, hogy – úgymond – a gyengébbeket előzékenyen kezeljük. Amióta az ember ősi lemászott a fáról, ez jelen van az életében. A közlekedésben is kellene működnie ennek az előzékenységnek a védtelenebb közlekedővel szemben.

Ehhez képes azonban – ha megnézzük a mindennapokat – az a kiindulás, hogy a gyalogosokat nem nagyon tekinti egyenrangú partnernek a közlekedés többi résztvevője. Különösen a gyalogátkelőhelyeknél nagy a baleseti veszély. Balesetek sora történik. Ezen változtatni kell.”

„Azt szeretnénk, ha az általunk összeállított online kérdőívet minél többen töltenék ki a közlekedés résztvevői közül, és ezáltal kialakulna egy olyan kép, végeredmény, amelyet egyfajta javaslatcsomag formájában oda tudnánk adni a döntéshozóknak…”

Tehát közlekedési kérdésekkel is foglalkozó szakmai civil szervezetként a Kerékpáros Miskolc Egyesület szeretné megismerni a közlekedők (gyalogosok és járművezetők) véleményét a gyalogátkelőkről. Egyaránt rákérdeznek a válaszadók gondolataira a hazai zebrák jelenlegi kialakításával kapcsolatban, a szubjektív biztonságérzetre, valamint a válaszadók javaslataira a helyzet javításával és az átkelők biztonságosabbá tételével kapcsolatosan. A felmérés kiemelten foglalkozik továbbá a fogyatékkal élők közlekedésével és a gyalogosok mindennapi tapasztalataival.

Várják a válaszadókat

„Ahhoz, hogy valóban reprezentatív felmérést végezhessünk, releváns eredményt kaphassunk, szükségünk van arra, hogy a felmérést minél szélesebb körben végezhessük el. Ehhez van szükség a közeledők véleményére.”

A kérdőívet ITT töltheti ki.







0

hírek innen, onnan

Berobbant a Covid-járvány, mégis nehéz oltáshoz jutni még

Miközben egyre több az influenza- és koronavírus-fertőzés Magyarországon, alig lehet információt találni arról az állami felületeken,...

Megszólalt a Wall Street egyik legnagyobb bikája, történelmi csúcsot dönthetnek a tőzsdék

Tom Lee, a Fundstrat Global Advisors elemzési vezetője szerint az S&P 500 index 2024 végére 5 200 pontig emelkedik a csökkenő infláció és...

Nagyon durva csalással vádolják az Amnesty igazgató testvérét

Egyre durvább dolgok kerülnek napvilágra.

Kitiltják a régebbi gyártmányú autókat Varsó központjából

Egy most nyolcéves dízelautó öt év múlva már nem hajthat be.

Borzalmas tragédia: Lezuhant egy katonatiszteket szállító helikopter

Lezuhant egy guyanai katonatiszteket szállító katonai helikopter a venezuelai határ közelében. A balesetet, melynek öt halálos áldozata...

Mikulás-csomagokat lopott egy betörő

Néhány óra leforgása alatt elkapták.

Ezrek tüntettek Pozsonyban, az ellenzék Orbán Viktor mintájával ijesztget

Robert Fico egyik első döntéseként gyorsított eljárásban szánthatja be a speciális ügyészséget.

NMHH: újabb Sztárbox-epizód miatt indul eljárás

A műsorszám egyik kifogásolható jelenete Kabát Péter és Rácz Jenő mérkőzése volt, amelyben Rácz Jenő kiütéssel legyőzte az...

Médiatanács: újabb gyalázatos Sztárbox-epizód miatt indul eljárás

Kabát Péter volt futballista összeverése miatt került elő a kínos botrányműsor.

Hat éve nem iszik Charlie Sheen, most elárulta, miért

Nagyon kínos élménye volt, másnap letette az italt.

Nem tartja magát rossz anyának attól, hogy elmondta a gyerekeinek az igazságot a Mikulásról

Szörnyűnek nevezik, de tíz okot sorol fel, miért valid szerinte a döntése.

Botrányt csinált a bíróságon a kőbányai gyilkos exe, a vádlott azt mondta, nem ő ölt, de eljött az igazi tettes

V. Róbertet azzal vádolják, hogy agyonvert egy idős férfit, mert kikezdett a párja 15 éves lányával.

0

Sport

Mindenki értetlenül áll Erling Haaland eltűnése előtt

Elképesztő dolog történt a norvég sztárcsatárral.

Megtörten ismerte be a norvégok szövetségi kapitánya, hogy az egész női vb csalás

Drámai hangvételű interjút adott Thorir Hergeirsson, aki ezúttal nem tudott elmenekülni az újságírók elől.

Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó

A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.

Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának

Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Nehéz csoportba került a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitkörében

A 2024-es Eb az utolsó lesz ebben a korosztályban, amit 16 csapattal rendeznek.

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

49 évesen meghalt a magyar játékvezető

Hosszan tartó, súlyos betegség után december 7-én, csütörtökön 49 éves korában elhunyt Bodor Marianna nagypályás és futsaljátékvezető, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékvezetői bizottságának irodavez

Dán kézilabdázónőé az év sporthazugsága

Mese a nem létező Instagramról, amely persze nagyon is létezik.

0

Bulvár

Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint

Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho

Brutális gázszámlák az MVM-nél: rossz hírt közölt Lantos Csaba

Jövőre még érkezhetnek indokolatlanul magas összegű számlalevelek.

Fogságból, kabátbélésben érkeztek a magok, ma már beborítják Dél-Zala dombjait a fák

Nem könnyű ma elkezdeni a karácsonyfa-termelést, igény ugyan változatlanul mutatkozik az illatos örökzöldekre, de a környezeti és gazdasági kihívások egyre nagyobbak.

Zaklatás, fenyegetés és felvillanó nemi szervek – Nyáry Luca nekrológja az Omegléhez

„Jobb esetben” csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb

Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet

Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a javaslatot, amely szerint 17 évesek is vezethetnének nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott autókat. Az Európai Közlekedésbiztonsági

Joe Biden közölte: amerikai csapatok harcolhatnak az oroszok ellen

„Nem hagyhatjuk, hogy Putyin győzzön” – mondta.

Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy

Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

Hosszú Katinka: Az úszószövetség több milliárd forint állami támogatást kap a versenyzők kiszolgálására

Az olimpiai bajnok úszó cáfolta, hogy az úszószövetség pénzén bébiszittert vinne a dubaji edzőtáborba. A Músz még arról sem döntött, hogy Hosszú olimpiai felkészülését kifizetik-e.

blogmorzsák

Mennyi a "túl sok idő" szex nélkül?

Innen tudhatod, hogy kell-e aggódnod a szex gyakorisága miatt.

Toronymagasan vezet a Volkswagen Magyarországon

Behozhatatlan előnyre tett szert a többi márkával szemben.

Nem lesz havas többé a szélvédőd, ha ezt használod

Autósoknak szuper trükk a jég, a dér és a hó ellen, most ajándékkal.

0