Ezt olvasta már?


A szokásosnál aktívabb a nyár a hazai ingatlanpiacon

Gyengébb enyhüléssel, de beköszöntött a nyár a hazai ingatlanpiacon is, amely a tranzakciószámokban és a kereslet változásában is tetten érhető.

A Duna House által becsült 9 323 tranzakcióval a szokványos trendet követi a szegmens, az előző havi eredményekhez képest 15%-kal mérséklődött az adásvételek száma, ugyanakkor az előző év azonos időszakában mért DH adatnál 13,4%-kal több tranzakció zárult 2024 júniusában. Az ingatlanközvetítő becslése szerint így 61 646 adásvétellel zárult az első félév, ami 40%-os emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A Duna House Keresletindexe a tanév végével és a nyár beköszöntével hagyományosan gyengébb értékeket jelez, az idei júniusra mért 73 pont azonban így is jelentősen meghaladja az előző két év júniusában mért értékeket.

A jelzáloghitel-piacon változatlanul erős volument mutatnak a cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának magyarországi adatai. Féléves viszonylatban az MNB első 5 havi tényadata és a Credipass júniusi becslése alapján 2024 első hat hónapjában 144%-os volumennövekedés volt a jelzáloghitel-piacon 2023 első félévéhez képest. Komoly segítség az otthonteremtők számára a CSOK Plusz, amely a csökkenő kamatszintekkel együtt még tovább fokozta az aktivitást a hitelpiacon. A Credipass által, 2024 második negyedévében, országosan benyújtott hitelügyletek között az előző negyedévhez képest erősebb, 18%-os arányban voltak jelen a CSOK Plusz igénylések. Az ország teljes területén a kétgyermekes CSOK Pluszra szerződő ügyfelek aránya volt a legmarkánsabb, az igénylők több mint fele, 52,9%-a élt a támogatott hitel ezen változatával.

Kelet-Magyarország kivételével országszerte emelkedett az átlagos hitelnagyság az előző negyedévhez képest. A hitelközvetítő második negyedéves adatai szerint keleten 19 millió Ft, a budapesti hitelfelvevők körében 29,2 millió Ft, míg Nyugat-Magyarországon 20,4 millió Ft az átlagos hitelnagyság. Futamidő tekintetében országszerte a 20 évre szóló ügyletekből van a legtöbb, ám a fővárosban szinte azonos arányban szerepeltek a 25 éves futamidejűek is. A fővárosban és a nyugati területeken 91-92%-ra emelkedett a kiszámítható, legalább 10 évig fix kamatozású konstrukciók aránya.

A második negyedévben továbbra is az árak erősödését jelzik a Duna House árindexei. Mind a vidéki területeken, mind a fővárosban meredeken emelkedtek a panel árindexek értékei, míg a téglalakások terén keleten jelentősebb, a fővárosban enyhébb mértékű korrekció olvasható ki az adatokból. A téglaépítésű lakások árának növekedése mindössze a nyugati országrész tranzakcióiban érezhető a Duna House 2024 második negyedéves árindexei alapján.

2024 második negyedévében a legtöbb újépítésű otthont, közel 7900 darabot a XIII. kerület kínálja a fővárosban. Fejlesztések terén kiemelkedőnek tekinthető még Újbuda is, a legkevesebb újépítésű ingatlan a pesti peremkerületekben található. Három budapesti kerületben, az I., a II. és a XII. kerületben haladta meg az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára a 2 millió forintot, milliós négyzetméterár alatt már csak Soroksár kínálja az újépítésű otthonokat. A fővárosi újépítésűek átlagos négyzetméterára 2024 második negyedévében elérte az 1,4 millió forintot.

A Duna House júniusi értékesítési adatai alapján a legmagasabb arányban a befektetési céllal szerződők voltak jelen, ők fedték le a fővárosi a tranzakciók harmadát. Jelentős, 28%-os arányban a nagyobb ingatlanba kötözés motiválta az otthonteremtőket, az első lakásukat vásárlók aránya az előző év azonos időszakához mérten 7 százalékpontot csökkent. Befektetésre 65,6 millió forintot, míg nagyobb ingatlanba költözésre 106,7 millió forintot szenteltek a Duna House ügyfelei átlagosan Budapesten.

A legfőbb vásárlási ok vidéken a nagyobb ingatlanba költözés volt (29%), a vevők negyede első lakását vásárolta, de magas, 23%-os volt a befektetői vételek aránya is a tranzakciók között. Nagyobb ingatlanra 52,4 millió forintot, első lakásra 35,4 millió forintot, míg ingatlanbefektetésre 37,2 millió forintot költöttek az ügyfelek idén júniusban.

3 érdekes adat

Már csak Soroksáron kapható új lakás milliós négyzetméterár alatt a fővárosban.

Országszerte csúcsot döntenek a panel árindexek.

2024 első hat hónapjában 144%-os volumennövekedés volt a jelzáloghitel-piacon 2023 azonos időszakához képest.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezt lehet te sem gondoltad volna: így segít valójában az ízületeidnek a kocogás

A szakértők eloszlattak egy tévhitet ezzel kapcsolatban.

A madárürülék többé nem tesz kárt az autó fényezésében, egyre többen vetik be

Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak...

Tüntetők mondták: "Viktornak megnőtt a hasa, kissé lelassult"

Orbánnak is kijutott a kritikából a szombati kormányellenes tüntetésen, de a résztvevők szemében az új miniszterelnök egyenlő a két...

Pszichológusok figyelmeztetnek: jelek, amiből kiderül, ha egy nárcisztikussal élsz

Összegyűjtöttük a nárcisztikus párkapcsolatok legjellemzőbb viselkedésmintáit. A szakértők szerint a probléma nem az önzőség, hanem...

Komoly következményei vannak a gyermekvállalásnak az álláspiacon

Egy magyar kutatás részletesen megmutatja, hogyan alakul az anyák foglalkoztatása és keresete a szülés után Magyarországon, és miért...

Hatalmas hőség jön a jövő héten, mintha nem is szeptember lenne

A jövő hét első felében még nyárias, helyenként kifejezetten meleg időre készülhetünk, szerdán ugyanis akár 36 Celsius-fokig is...

Ezt a 5 dolgot csak az amatőr utasok hagyják otthon - itt a légiutas-kísérő listája

A repülőút előtti pakolásnál általában mindenki ugyanazokat a dolgokat ellenőrzi: útlevél megvan, pénztárca megvan, telefon...

Ezért érdemes diót enni: sokkal többet tud, mint hinnéd

Értékes zsírsavak, fehérje és antioxidáns vegyületek is vannak a dióban – mutatjuk, mit érdemes tudni róla.

Örökös eltiltást követelnek bekattant dzsúdósnak, aki a meccsük után eltörte az ellenfél állkapcsát

A JC Leipzig grúz dzsúdósa, Akaki Japaridze a vereség után támadt ellenfelére, Timo Caveliusra a német Bundesligában. A megtámadott...

0

Sport

Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját

A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.

Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek

Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.

Tóth Alex teljesen eltűnt, Szoboszlai volt edzője elfelejtkezett a válogatott középpályásunkról

A Bournemouth magyar légiósáról nem érkeznek hírek, egyre jobban aggódnak a szurkolók.

Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt

Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.

Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa

Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került. 

Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött

Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?

0
0

Bulvár

Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai

Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...

Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval

Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók

Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap

Féltucat kistelepülésen oszlatta fel magát korábban ilyen-olyan okok miatt a képviselő-testület, ma mindenhol új képviselőket, illetve polgármestereket választanak.

Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca

A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...

Meddig érvényes az orvosi alkalmassági nyugdíjas autóvezetőknél? Ezt lehet most tudni a szabályokról

Az EU szigorítana a szabályokon, de ez hogyan érinti a magyar nyugdíjasokat?

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset

„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?

Tényleg apa és anya az érzelmi „ragasztó", ami sok esetben összetartja a testvéreket? Olvasóink megosztották személyes történeteiket arról, hogyan távolodtak el egymástól a szüleik halála után.

„Eddig és ne tovább.” – Magyar Péternek üzennek a Kossuth térről

Magyar Péternek és a Tisza politikusainak üzennek a szombati Kossuth téri demonstráció szervezői. Huth Gergely szerint „eddig és ne tovább”, Magyarország pedig nem lehet „a Ruff Bálintok, Tarr Zoltáno ...

Bárki megvehette a boltban, mégis halálos tragédiához vezetett a népszerű növényi szer

Egy mindössze 23 éves nő halálát hozták összefüggésbe a kratom nevű, növényi eredetű szer túladagolásával.

0