Akár milliókat is spórolhatnak azok a vevők, akik kivártak, és most vásárolnak ingatlant
Milliókat alkudhat, aki most vesz lakást, de olyan árzuhanásra kár várni, mint amilyen a 2008-as gazdasági világválság i
A KSH és a legnagyobb hirdetési oldal adatai alapján az ország több pontján is beindult az árcsökkenés. Az átlagos négyzetméterár több felkapott budapesti kerület mellett Debrecenben, Pécsen, Szombathelyen és Kecskeméten is csökken.
A világrekorder infláció a lakáspiacot is megtépázza: meglódultak a kamatok, és borzasztóan megdrágult a hitelhez jutás. Meddig tarthat az árcsökkenés? Mennyit csökkenhet még a lakások és házak árai? És a fő kérdés: érdemes kivárni az ingatlanvásárlással?
Két százalék. A KSH előzetes adatai alapján átlagban ennyivel csökkent országosan az ingatlanok ára 2022 utolsó negyedévében, az előző negyedévhez képest. A lakásárak éves összehasonlításban még így is 16,5 százalékkal magasabbak – de az árcsökkenés beindult. A mértéke egyelőre nem forgatja fel a piacot, de
a Covid utáni hónapokat leszámítva utoljára 2012 végén volt ennél nagyobb árcsökkenés.
Ezzel párhuzamosan visszaesett a forgalom is: idén januárban és februárban nagyjából feleannyi lakás cserélt gazdát, mint a korábbi évek azonos időszakában, írta a Portfolio az egyik nagy ingatlanközvetítő cég adatai alapján.
Budapesten stagnál az eladó használt lakások átlagos négyzetméterára, több kerületben azonban már csökkenni kezdtek az árak. A főváros egyik legfelkapottabb részén, a 13. kerületben például 1,7 százalékkal mérséklődtek az átlagos négyzetméterárak – igaz, még így is meghaladják az egymillió forintot. Az ingatlan.com adatai alapján a 15., a 20., a 21. és 22. kerületben is 2-3 százalékos csökkenés ment végbe két hónap alatt, és bár a megyeszékhelyek éves összevetésben drágulnak, a januári árakhoz képest Szombathelyen, Debrecenben, Pécsen és Kecskeméten is esnek az átlagos négyzetméterárak.
Milliókat spórolhatnak a vevők
„Akár milliós nagyságrendű is lehet” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, amikor arról kérdeztük: a KSH adataiból kiindulva mekkora lehet az árcsökkenés. „Ha veszünk egy 50 millió forint értékű ingatlant, akkor az másfél millió forinttal lett olcsóbb. Ez még nem az az árszint, ami tömegeket mozgat meg a piacon, de már kétségtelenül a változás szele” – tette hozzá. Konkrét példaként a fővárosi panelek árát említette, ahol a tipikus kínálati ár nagyjából kétmillió forinttal lett alacsonyabb, kivéve persze a felkapott városrészeket, és a felkapott ingatlantípusokat, például a luxuslakásokat, ahogyan az a Fókusz riportjából is kiderült. Ötmillió forintnál is drágább már az elit luxuslakások négyzetmétere, mégis viszik, mint a cukrot.
Hirtelen fontos lett a rezsi
Az árváltozás rengeteg tényezőtől függ, és vannak ingatlanok, amelyek tartják az árukat és változatlan irántuk a kereslet. Balogh László szerint
az árcsökkenés leginkább azokat a lakásokat és házakat érinti, amiknek magas a rezsije és a felújításukra nagyon sokat kell költeni.
„A fenntarthatóság és az energiahatékonyság fontos tényezővé lépett elő a vevők számára, mert nemcsak azt mérlegelik, hogy egy ingatlan mennyibe kerül és mennyi hitelt kell felvenni rá, hanem azt is, hogy a fenntartására mennyit kell költeni. A havi fenntartási költségekben egyre nagyobbak a különbségek” – magyarázta. „A kedvezőtlen energetikai tulajdonságokkal bíró ingatlanok iránt nagyobb arányban csökkent a kereslet, és ezek az árukból is többet veszítettek” – mondta a szakember. „A jobb állapotú, energetikailag korszerűbb, alacsonyabb rezsijű ingatlanok most jobban mennek.”
Az elemző szerint a hasonló lakások vagy házak esetében a vevők akár milliókat is le tudnak alkudni az eladási árból.
Már nem ritka az sem, hogy a vevők akár 10-15 százalékos alkut is el tudnak érni az olyan ingatlanoknál, amikre alacsony a kereslet, mert például nagyon nagy alapterületűek, vagy nincsenek szigetelve és az energiafogyasztásuk kiemelkedően magas
– mondta.
Száguldó infláció, meglóduló kamatok
De mi az oka az árcsökkenésnek, és meddig tarthat? És főleg: érdemes kivárni a lakásvásárlással? „Az árak esése leginkább annak köszönhető, hogy sokkal kevesebb a vevő, az egy évvel ezelőttihez képest sokkal kevesebben akarnak vagy tudnak ingatlant vásárolni. Szerte az országban 50 százalékkal csökkent a kereslet, és nagyjából hasonló mértékben esett vissza az adásvételek száma is” – magyarázta Balogh László. „Ha kevesebb a vevő, akkor az eladók nem tudják olyan árakon eladni a lakásukat vagy a házukat, mint amiket az előző években megszokhattunk.”
A fő ok: a magyar gazdaság gyengélkedése.
Elképesztő méreteket öltött az infláció, és ennek következtében a kamatszintek is elkezdtek emelkedni
– mondta az elemző. „Amíg 2021 nyarán 2-3 százalékos kamattal lehetett hitelt felvenni, addig a lakásvásárlók most azt tapasztalják, hogy az átlagos kamatlábak 9-10 százalék körül járnak, és a legjobb banki ajánlatok is 8,5-9 százaléknál kezdődnek. Vagyis megháromszorozódott a kamatszint, és ez már olyan magas, hogy sokan nem szeretnének ilyen feltételekkel eladósodni” – magyarázta.
Balogh László szerint nem érdemes abban bízni, hogy a lakásárak akkorát zuhannak majd, mint a 2008-as válság után. „Ez nem valószínű forgatókönyv” – mondta. Szerinte a vevők annak ellenére is jó pozícióban vannak, hogy a hitelhez jutás nagyon megdrágult. „Mivel most sokkal kevesebb az érdeklődő, aki most vásárol, az nyilván könnyebb helyzetben van. Nem egy túlfűtött piacon kell mozogni, hanem bátran tud alkudni, tehát akár több millió forintot is le lehet alkudni a kínálati árakból.”
Az elemző arra számít, hogy még jó ideig hasonló lehet a helyzet az ingatlanpiacon.
Egészen addig nem várható változás, amíg a kamatok nem csökkenek olyan szintre, hogy az emberek nyugodt szívvel vehessenek fel hitelt.
Ez azonban még távol van, tette hozzá. „A Bankszövetség egyik kutatása alapján nagyjából 6 százalék az a lélektani kamatszint, ami felett az emberek nem szívesen adósodnak el. Ettől még elég messze vagyunk, és a magas infláció sem egyik napról a másikra fog eltűnni az életünkből. Szóval szerintem jópár hónap, vagy akár fél év eltelhet addig, amíg újra élénkülhet majd a lakáspiac, és újra megjelenhetnek a vevők” – magyarázta.
rtl.hu
hírek innen, onnan
Ezt lehet te sem gondoltad volna: így segít valójában az ízületeidnek a kocogás
A szakértők eloszlattak egy tévhitet ezzel kapcsolatban.
A madárürülék többé nem tesz kárt az autó fényezésében, egyre többen vetik be
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak...
Tüntetők mondták: "Viktornak megnőtt a hasa, kissé lelassult"
Orbánnak is kijutott a kritikából a szombati kormányellenes tüntetésen, de a résztvevők szemében az új miniszterelnök egyenlő a két...
Pszichológusok figyelmeztetnek: jelek, amiből kiderül, ha egy nárcisztikussal élsz
Összegyűjtöttük a nárcisztikus párkapcsolatok legjellemzőbb viselkedésmintáit. A szakértők szerint a probléma nem az önzőség, hanem...
Derbi: Hajóval utaztak a Fradi elleni meccsre az Újpest-szurkolók - videó, fotók
Megadták a módját a derbinek az Újpest drukkerei.
Komoly következményei vannak a gyermekvállalásnak az álláspiacon
Egy magyar kutatás részletesen megmutatja, hogyan alakul az anyák foglalkoztatása és keresete a szülés után Magyarországon, és miért...
Majka miatt állt a levegő az X-Faktorban: „Ha az én gyerekem pont ugyanilyen hülye lenne...”
Elindult az X-Faktor új évada.
Hatalmas hőség jön a jövő héten, mintha nem is szeptember lenne
A jövő hét első felében még nyárias, helyenként kifejezetten meleg időre készülhetünk, szerdán ugyanis akár 36 Celsius-fokig is...
Nem csak Zelenszkijjel, más európai országok képviselőivel is tárgyal az USA Kijevben
A hírt az elnöki hivatal is megerősítette.
Ezt a 5 dolgot csak az amatőr utasok hagyják otthon - itt a légiutas-kísérő listája
A repülőút előtti pakolásnál általában mindenki ugyanazokat a dolgokat ellenőrzi: útlevél megvan, pénztárca megvan, telefon...
Ezért érdemes diót enni: sokkal többet tud, mint hinnéd
Értékes zsírsavak, fehérje és antioxidáns vegyületek is vannak a dióban – mutatjuk, mit érdemes tudni róla.
Örökös eltiltást követelnek bekattant dzsúdósnak, aki a meccsük után eltörte az ellenfél állkapcsát
A JC Leipzig grúz dzsúdósa, Akaki Japaridze a vereség után támadt ellenfelére, Timo Caveliusra a német Bundesligában. A megtámadott...
Sport
Összejöhet az álomigazolás: a Premier League sztárja Liverpoolba vágyik
Erre az edzője tett utalást.
Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját
A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.
Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek
Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.
Tóth Alex teljesen eltűnt, Szoboszlai volt edzője elfelejtkezett a válogatott középpályásunkról
A Bournemouth magyar légiósáról nem érkeznek hírek, egyre jobban aggódnak a szurkolók.
Kikapott a Real Madrid: a csapat egyik világsztárját kiáltották ki bűnbaknak a Bernabéuban
Tizenhétszer lőttek kapura, de nem született gól.
Brutális kritikák kereszttüzében Kerkez Milos: édesapja tartja benne még mindig a reményt
Priskin Tamás készített interjút Kerkez Milossal Liverpoolban. A válogatott balhátvéd az angliai követelményekről és édesapja szigoráról is nyíltan beszélt.
Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került.
Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött
Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?
Könnyek között az olaszok: bődületesen nagy balesetet szenvedett Charles Leclerc Monzában – videó.
Hatalmas erővel csapódott a pálya szélén lévő gumifalba.
Ilyen a mesében sincs: Hókuszpók felfalta a törpöket, és magyar csapat vezeti a szlovák bajnokságot
Hókuszpók most nem fogott mellé.
Videó: nyakon ragadta a tizenéves szurkolót a játékos, mert az nem adta neki vissza a labdát
Nem hagyta magát.
Hiába szorul a hurok a nyaka körül, nem akarja elengedni az elnöki poszttal járó hatalmat
A folyamatosan érkező kritikák ellenére újraindul a tavaszi választáson.
Bulvár
Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai
Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...
Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval
Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.
Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.
Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap
Féltucat kistelepülésen oszlatta fel magát korábban ilyen-olyan okok miatt a képviselő-testület, ma mindenhol új képviselőket, illetve polgármestereket választanak.
Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca
A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...
Meddig érvényes az orvosi alkalmassági nyugdíjas autóvezetőknél? Ezt lehet most tudni a szabályokról
Az EU szigorítana a szabályokon, de ez hogyan érinti a magyar nyugdíjasokat?
„Zenés Mónika show” - Kivonulással, Tóth Gabi megalázásával, förtelmes polgárpukkasztással indult a Megasztár
A Megasztár máris hozott pár emlékezetes pillanatot.
Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre
Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset
„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?
Tényleg apa és anya az érzelmi „ragasztó", ami sok esetben összetartja a testvéreket? Olvasóink megosztották személyes történeteiket arról, hogyan távolodtak el egymástól a szüleik halála után.
Ez a férfi bement a fóti Aldiba, majd fizetés nélkül kihozott 160 tábla csokit
A lopással okozott kár 203 840 forint.
„Eddig és ne tovább.” – Magyar Péternek üzennek a Kossuth térről
Magyar Péternek és a Tisza politikusainak üzennek a szombati Kossuth téri demonstráció szervezői. Huth Gergely szerint „eddig és ne tovább”, Magyarország pedig nem lehet „a Ruff Bálintok, Tarr Zoltáno ...
Bárki megvehette a boltban, mégis halálos tragédiához vezetett a népszerű növényi szer
Egy mindössze 23 éves nő halálát hozták összefüggésbe a kratom nevű, növényi eredetű szer túladagolásával.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


